staudt gábor
Szorul a hurok: a NAV megindította a vizsgálatot a jobbikos Staudt Gábort is érinthető milliárdos csalási ügyben
A PestiSrácok.hu információi szerint feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálatot indított a Staudt Gábort és társait érinthető áfacsalási ügyben a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). Egy, portálunk által korábban megismert feljelentés szerint ugyanis a jobbikos politikus tagja volt egy olyan nemesfémekkel kereskedő, a lengyel államnak milliárdos kárt okozó bűnszervezetnek, melyet Staudt egykori bizalmasa és tanácsadója, egy volt rendőr alezredes irányított. Az ügyben az adóhatóság két héten belül nyílt nyomozást indíthat.A Dózsa György úti kabrióssal fenyegette meg Staudt volt bizalmasa a milliárdos áfacsalás feljelentőjét
A Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárddal és egy másik ismert maffiózóval fenyegették meg azt a kiugrott bandatagot, aki az ügyészséghez fordult a jobbikos Staudt Gábor és volt rendőr bizalmasát is érinthető milliárdos áfacsalási botrányban – tudta meg a PestiSrácok.hu. A férfi feljelentésében hangsúlyozta, Staudt egykori tanácsadója azzal fenyegetőzött, hogy a nekik lekötelezett M. Richárdék családostul ölik meg, ha együtt mer működni a hatóságokkal.Bizonyítékok eltüntetésében is segítette volna a milliárdos áfacsalókat a jobbikos Staudt Gábor
Cégpapírok őrzésére saját irodáját is felajánlotta Staudt Gábor, a Jobbik politikusa annak az áfacsalásra szakosodott bűnözői csoportnak, amelynek egy feljelentés szerint ő maga is tagja volt - írta meg a Magyar Idők. A jobbikos politikus arra hivatkozott, hogy képviselőként őt védi a mentelmi jog, egy házkutatásnál pedig így időt nyerhetnek a bizonyítékok eltüntetésére.Milliárdokat elcsaló bűnszervezet tagja lehetett a jobbikos Staudt Gábor – Itt a feljelentés!
Többmilliárdos költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt jelentették fel a Jobbik frakcióvezető-helyettesét, Staudt Gábort és több társát a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) –tudta meg a PestiSrácok.hu. A portálunk által megismert feljelentés szerint a jobbikos politikus tagja volt annak a nemesfémekkel kereskedő, a lengyel államnak milliárdos kárt okozó bűnszervezetnek, melyet egykori bizalmasa és tanácsadója, egy volt rendőr alezredes irányított. Az ügy pikantériája, hogy az ügyészséghez eljuttatott dokumentumban az is szerepel, hogy a bűnbandának Staudton kívül egy másik politikus, R. Sándor Marcell is tagja volt, aki 2014-ben, az MSZP színeiben a baloldali összefogás országos listáján is helyet kapott.Belügyminisztert akart csinálni egy áfacsaló bűnszervezet a jobbikos Staudt Gáborból - állítja a szervezet egyik kiugrott tagja (PS-videó)
Milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet akart belügyminisztert csinálni a Jobbik frakcióvezető-helyetteséből, parlamenti képviselőjéből, Staudt Gáborból – többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott videóinterjújában a csapat egyik kiugrott tagja, ügyészségi feljelentését ismertetve. A családjával együtt halálosan megfenyegetett férfi a beszélgetés során hangsúlyozta, a több milliárdos áfacsalást végrehajtó bandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese irányította, aki korábban évekig Staudt bizalmasa és tanácsadója volt. Forrásunk hozzátette: kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, többek között az, hogy Staudt "minimum belügyminiszter" legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára. Az interjúból kiderül az is, hogy a bűnbanda az áfacsalás után sem hagyott fel a bűncselekmények elkövetésével és egy Bálint nevű ismerősük közreműködésével komoly vállalkozókat károsítottak meg. Az ügyről már korábban írtunk, s megkerestük Staudt Gábort is, amint válaszol, frissítjük cikkünket. Ha kíváncsi a jobbikos áfacsalási botrány részleteire, nézze meg videónkat!Százmilliós lopási ügyekben lehet érintett a Jobbik frakcióvezető-helyettesének korábbi bizalmasa
A PestiSrácok.hu információi szerint újabb bűncselekményekben vizsgálják annak a volt rendőr alezredesnek a szerepét, aki néhány évvel ezelőtt még a Jobbik frakcióvezető-helyettesének, Staudt Gábornak volt a bizalmi embere és tanácsadója. Úgy tudjuk, hogy a korábban áfacsalási hálózatot is működtető főrendőr neve két, összesen csaknem százmillió forintos kárt okozó lopási ügyben bukkant fel tavaly.Milliárdos áfacsalásba bukhat bele a Jobbik erős emberének rendőri kapcsolata
Titkos nyomozás buktathatja le azt az évek óta nemesfémekkel üzletelő áfacsaló hálózatot, amelynek szellemi atyja és irányítója a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori magas beosztásban dolgozó nyugalmazott alezredese, aki pár éve még a Jobbik frakcióvezető-helyettesének, Staudt Gábornak volt a bizalmasa és tanácsadója - tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt főrendőr által vezetett, hierarchikusan felépített, milliárdos hasznot termelő csapat illegális tevékenységéről a hatóságok is tudnak, de a szervezet tagjai még szabadlábon vannak.Darák: a Kúria ügyelosztási rendje megfelel az alkotmányos követelményeknek
A Kúrián működő automatikus ügyelosztási rend megfelel az alaptörvény szellemiségének, és az ebből kibontható törvényes bíróhoz való jog követelményének - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt hétfőn.Ajánljuk még