stefka istván
Boomerlázadás – A „honfoglalás” egy gyilkos szó
A Boomerlázadásban Mészáros Nóra és Stefka István vendége Grandpierre Attila csillagász, író, zenész volt, aki a műsor során kifejtette, hogy miért volt fontos édesapjának és neki is, hogy a magyarok őstörténetét kutassa és terjessze. Beavatta a nézőket, hogy miért gyilkos szavak a „honfoglalás”, a „kalandozások”, és hogy mi az oka annak, hogy a finnugor nyelvcsalád részeként hirdetik a magyar nyelvet. Kiderült, hogy a magyar krónikák mindegyike a „hazajövetel” és a „visszajövetel” szót használja a „honfoglalás” helyett, szó sincs tehát erőszakos területelvételről. A csillagász véleménye szerint felháborító, ha egy népnek a nemzeti önérzetébe belegázolnak. Szerinte ez az emberi együttérzésnek és a tudománynak is ellentmond. A film, amiről még a jobboldal is hallgat, pedig a bolsevik rémuralom megismétlődhet, ha nincs összefogás
Naponta találkozunk azzal, hogy "fidesztelenítenek", bebörtönöznek, elveszik a vagyonunkat az ellenzékiek, ha ők kerülnek hatalomra. Ugye ismerősek ezek a mondatok? Mi pedig már meg sem lepődünk ezen, pedig lehet, hogy mégiscsak emlékeztetnünk kellene magunkat arra, hogy tanulni kell a múlt hibáiból. Vannak emberek, akiknek az egész életük bizonyság arról, mennyire szeretik hazájukat, akik számára kiemelten fontos, hogy ne történhessen meg újra az a borzalom, amit egykor a magyarok ellen követtek el idegen hatalmakat szolgáló gazemberek, akiknek rémtetteiről nagyon szeretnek hallgatni. Vajon miért próbálják letagadni, átírni a magyar történelmet? Hogyan lettek a bolsevik vérengzésekért felelős személyekből elismert hősök? A halál népbiztosa című film díszbemutatóján döbbent csend volt a nézőtéren, Stefka István és Csurka Dóra filmje az egyik legmegrendítőbb alkotás arról az időszakról, amikor bárkit, bárhol kivégezhettek a bolsevikok csak azért, mert más ideológiát képviseltek. És ami napjainkban is megtörténhet. Hogy ennek mekkora esélye van? Az Ügy című műsorban erre a kérdésre kerestük a választ Stefka Istvánnal, Békés Mártonnal és Borvendég Zsuzsannával. A "Lenin-fiúk" ma is köztünk élnek, és ha nem vesszük észre az intő jeleket, ha nincs meg a nemzeti összetartás, akkor könnyen előfordulhat, hogy mindaz, amivel fenyegettek, valósággá válik. És azt a borzalmat nem akarjuk, nem akarhatjuk újra átélni, de a közöny, valamint az, hogy nincs meg bennünk a kellő óvatosság, veszélyérzet, pontosan ezt idézheti elő. Resetár Dániel a Pesti Riporterben: magasan Szamuely a leggonoszabb karakter, amit eddig megformáltam (Videóval!)
Augusztus 25-én mutatták be telt ház mellett a József Attila Színházban Stefka István A halál népbiztosa című filmjét, ami a vörösterror 133 napjáról és Szamuely Tibor vérengző gyilkossá válásáról szól. A film kapcsán láttuk vendégül a film főszereplőjét, Resetár Dánielt, akivel a filmről, a hazai kulturális életről, az ilyen jellegű filmek fontosságáról beszélgettünk, illetve arról, hogy mennyire volt nehéz belebújni a tömeggyilkos Szamuely Tibor bőrébe. A színész azt mondta: a forgatás előtt nagyon belemerült a témába, rengeteget olvasott és őt is meghökkentette az a hihetetlen kegyetlenség, amivel a Lenin-fiúk ártatlan embereket gyilkoltak, teljesen rabja lett a szerepnek és a 102 évvel ezelőtti események hatása alá került. A színész elmondta: mélyebben a forgatásra való felkészülés során ismerkedett meg Szamuely "munkásságával", és az eddig eljátszott szerepei közül őt tartja a leggonoszabb karakternek. Kásler Miklós, a film fővédnöke a Pesti TV-nek arról beszélt, hogy hiánypótló alkotásról van szó, hiszen ezzel a korszakkal, ezekkel a személyekkel, ezzel az eszmerendszerrel, ilyen formában még senki sem foglalkozott eddig. A filmet jegyző Stefka István a Pesti TV-nek nyilatkozva kifejtette: Szamuely figurája mutatja meg, hogy ha egy kommunista-bolsevista, liberális eszme megszáll egy embert, akkor mivé válik. Alexa Károly irodalomtörténész szerint pedig a baloldaliságnak mondott valami hajlik arra, hogy a legbrutálisabb emberpusztításokba is belekeveredjen. Bemutatták Stefka István A halál népbiztosa című új filmjét (Frissítve: Fotógaléria+videó!)
A tanácsköztársaság 133 napjának igaz történetéről, a trianoni katasztrófa „előkészületeiről”, a vörösterror valódi arcáról és Szamuely Tibor népbiztos tömeggyilkossá válásnak történetéről ad áttekintést Stefka István és Csurka Dóra legújabb filmje, a dramatizált jelenetekkel gazdagított dokumentum-játékfilm, A halál népbiztosa. A film augusztus 25-i, teltházas díszbemutatóján a szereplők és az alkotók mellett Kásler Miklós, az EMMI minisztere is megosztotta gondolatait, kifejtve: az elmúlt két évszázadot az határozta meg, hogy sokan úgy gondolták, a józan ész nevében át lehet alakítani a társadalmakat, az emberi ész helyettesíti Istent, a spontán társadalmi fejlődést és a természet törvényeit. Stefka István a Pesti Riporternek: Kun Bélának és a vörösterrornak köszönhetjük, hogy elveszítettük Magyarország kétharmadát (Videó!)
Hiánypótló film született azzal, hogy elkészült A halál népbiztosa című dokumentum-játékfilm, amely a Tanácsköztársaság legvérengzőbb alakjáról, Szamuely Tiborról és ennek az időszaknak a bemutatásáról szól. Stefka Istvánnak, a Pesti TV programigazgató helyettesének nem ez az első történelmi filmje, hiszen korábban már két, az 1956-os időszakot bemutató mű is született, a mostani viszont abszolút hiánypótló. A film készítéséről, a közelgő díszbemutatóról és a mai politikai élet történelmi párhuzamáról is mesélt Stefka István a Pesti Riporterben, ahol a többi között szó volt a gazdasági növekedésről és a Fidelitas legújabb akciójáról is.