stefka istván
Gyurcsány hősei: Heller, Rajk és Konrád
Egyáltalán nem érdekel, hogy kiknek fognak tetszeni a következő sorok – ezzel a dacos, kissé kamaszlázadásra hajazó gondolattal kezdte Gyurcsány Ferenc mai eszmefuttatását a közösségi oldalán arról, hogy az ő hősei bizony Heller Ágnes, Rajk László és Konrád György. A volt miniszterelnök kifejti: meghatja ezeknek az embereknek a bátorsága és az ereje, akik "a parizer-zsemle-ágy biztonságát is kockáztatták egy szabad, demokratikus, független Magyarországért". Gyurcsány Ferenc tekintette már példaképének a kommunista Che Guevarát, és idézett egy spanyolországi kommunistát is, Dolores Ibárrurit, akit Sztálin fegyverrel és pénzzel támogatott, s akinek az oldalán harcolt többek között Gerő Ernő, Rajk László, Münnich Ferenc, Zalka Máté és sokan mások, akik közreműködtek Magyarország tönkretételében a kommunista diktatúra idején. Őket nevezik "spanyolosoknak", akik a polgárháború évei alatt a történelem egyik legvéresebb keresztényüldözését hajtották végre, lemészárolva ártatlan híveket és papokat. „Hülyeséget beszélnek...” – Boross Péter volt miniszterelnök az Antall-kormányról, az SZDSZ-ről és a ballib média uralmáról (videóval!)
Titkosszolgálati és belügyminiszterként, majd miniszterelnökként (1993–1994) aktívan részt vett a rendszerváltoztató kormány munkájában. Dühös, ha jobboldali politikusok kritizálják igaztalanul az Antall-kormányt. Dühös, amikor azt állítják néhányan, hogy Antall küldött ember volt, amikor azt mondják, hogy a privatizáció során kiengedte a kezéből az országot, átadta az MSZP- és az SZDSZ-nómenklatúra elitjének, hogy azok szétdarabolják, felosszák egymás között. Stefka István interjúja Boross Péterrel! Alexa, Döbrentei, Stefka és Szarvas a Polbeatben: Orbán Viktor a világpolitika színpadára lépett, újra megvalósulhat a nemzetegyesítés
Orbán Viktornak köszönhetően és a magyar miniszterelnök vezetésével óriási történelmi lehetőség előtt áll Magyarország és a magyar nemzet, megvalósulhat a nemzetegyesítés, kulturális és politikai fölénybe kerülhet a magyarság a Kárpát-medencében, miközben az európai és világpolitikában is egyre nagyobb szerepet kaptunk és kapunk - hangzott el a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, ahol Alexa Károly irodalomtörténész, Döbrentei Kornél költő, Stefka István és Szarvas Szilveszter beszélgetett egymással Orbán Viktor fontos és erős tusnádfürdői beszédéből kiindulva. Magyarország a világpolitika színpadára lépett, fókuszba került, megkerülhetetlenné vált, és ha Orbán Viktor még 15 évig hatalomban marad, akkor befejezi a művét, felépül egy politikai korszak és fényes jövő elé nézhet a nemzet - jelentették ki a vitapartnerek a Polbeatben. Szánthó Miklós a Polbeatben: A Fidesz óriásit nyert, a DK lett az új MSZP, a Momentum pedig az új SZDSZ
Vasárnap óriási győzelmet aratott a Fidesz: ez tudatosuljon a jobboldali választókban is, mert fanyalogni, megijedni nem kell, sőt, azt kell megnézni, hogy arányaiban, az 52,5 százalékkal a Fidesz és a KDNP még javított is a tavaly áprilisi eredményéhez képest - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásában Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője. "Azok az ellenzékiek és újságírók, akik pedig azt hangoztatják, hogy egymillió fideszes szavazó otthonmaradt, azok remélem, ezt komolyan is gondolják, mert viccnek durva lenne. A tavaly áprilisban az ellenzékre szavazók közül is otthon maradt vagy egymillió" - hívta fel a figyelmet Szánthó Miklós. Szerinte a DK az új MSZP, és a Momentum az új SZDSZ. Véleménye szerint a Fidesznek belülről kell megváltoztatnia az Európai Néppártot, ezért amíg lehet, addig a néppártban kell maradni. Stefka István továbbra sem tűri, hogy kommunistázzák, és újabb pert indít a 444 ellen
Ismét feljelentést tett Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója a 444.hu-s Herczeg Márk ellen, amiért az újságíró a bíróság egy korábbi lagymatag ítéletén felbuzdulva ismét lekommunistázta kollégánkat. Stefka István a magánvádas büntetőfeljelentésben nyomatékosította: valakit lekommunistázni nem jó hecc és nem politikai véleménynyilvánítás, hanem tényállítás, annak a vádnak a megfogalmazása, hogy valaki a baloldali politikai diktatúra aktív részese volt. Márpedig Stefka István sem MSZMP-tag, sem KISZ-tag, sem munkásőr, sem ügynök nem volt, és vezető pozíciót sem töltött be a diktatúra alatt. Megkérdeztük a témáról Alexa Károly irodalomtörténészt, a betiltott, legendás Mozgó Világ egykori főszerkesztő-helyettesét, aki azt mondta: jellemző a mai viszonyokra, hogy miközben tisztességes jobboldali embereket, kifogástalan múltú rendszerváltókat simán le lehet kommunistázni, addig a valódi kommunisták békében, ágyban, vagyonukat megtartva vagy gyarapítva távozhatnak el, a régi nómenklatúrához ezer szálon kötődő politikai erők pedig ma is hatalomra törnek Magyarországon. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.