stefka istván
Filmekkel oszlatjuk a vörös ködöt – Szabadon megnézhetőek Huth Gergely és Stefka István dokumentumfilmjei
Sok mindent el lehet mondani Huth Gergely és Stefka István mostantól ingyenesen is megnézhető filmjeiről, de hogy ne keltettek volna vihart, azt nem. Márpedig minden alkotásnak az a célja, hogy érzelmeket keltsen, vitákat szüljön. Mi vállaltuk, szembe szállunk az elmúlt hetven évben felépített hazug narratívákkal, hogy végre felemelhessük a fejünket. Hogy kimondhassuk: természetesen nem a nép bolond, hanem az egykor moszkovita bábmesterek manipulálnak minket, a közelmúltunk történelmét - még ma is. Ha kíváncsi, hogy hogyan, jól fog szórakozni, máskor pedig elmélyülni a gondolataiban a Pesti Srácok új Filmklubját böngészve: filmklub.pestisracok.hu. Ha pedig nem az, akkor nyugodtan dugja vissza a fejét a homokba! "A Békemenettel kell erőt mutatni, nagyobb a veszély, mint 2012-ben" - Csizmadia-Fricz-Stefka a Polbeatben (videó!)
Magyarországon nem történt meg a valódi rendszerváltás, ennek köszönhető az, hogy sajnos az ellenzéki pártok részéről a mai napig nem nemzeti minimum, nem alappillér a haza, a nemzet védelme - jelentette ki a PestiSrácok.hu élő Polbeat című műsorában a Békemenet három alapítója, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke, Fricz Tamás politológus és Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója. Szarvas Szilveszter kérdésére kijelentették, ott lett igazán elrontva, hogy az MSZMP-ből az utódpártba és az SZDSZ-be átejtőernyőző kommunistákat nem söpörték ki a politikából, az országvezetés közeléből. Bencsik András: „Élet és halál a tét április 8-án” (PS-videó)
Pártállástól függetlenül minden olyan civil részvételére számítanak a március 15-ére meghirdetett Békemeneten, aki biztonságos életet szeretne a magyar nőknek, anyáknak és gyermekeiknek – jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója kedden Budapesten. Stefka Istvánt, portálunk lapigazgatóját arról kérdeztük, hogy miért keltették életre 2012-ben az első Békemenetet, és milyen hasonlóságokat lát az akkori, illetve a mostani helyzetben. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője pedig a „hódmezővásárhelyi nagy pofon” utáni helyzetről beszélt, amely mint fogalmazott: „fölrázott mindnyájunkat. Felfogtuk a lehetőséget, azt az őrült lehetőséget, hogy ez a horror-koalíció, ha összefog, matematikailag akár meg is nyerhetné a választást.” Emellett kifejtette, őszintén remélni, hogy Gyurcsány Ferenc nem vesz részt a Békemeneten, hiszen neki előbb még vezekelnie kéne 2006-ért. Kunfalvi Nóra és Lánczi Tamás a Polbeatben: Az ellenzéki sajtó alapján már kisgyerekek vérét is isszák a fideszesek
Az ellenzéki sajtó nyolc éve úgy működik, hogy a kormánytagokat, fideszeseket uszító jelleggel támadja, a baloldali, ellenzéki politikusokat pedig mentegeti, megmagyarázhatatlanul védi még a kínos ügyekben is - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című műsorában Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője, a Századvég vezető elemzője, a Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Lánczi Tamás szerint Juhász Péter nagyon durva dulakodásos ügye is a baloldali sajtót leplezte le, felháborító, amit a haladó, progresszív médiumok művelnek. Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére nyomatékosította, nőként őt mélységesen felháborítja a Juhász-ügy és ha csak egy szelete is igaz a vádnak, akkor Juhász Péternek nincs helye a magyar közéletben. "Senkinek nincs helye, aki ilyet tesz" - tette hozzá.