szabadkereskedelmi egyezmény
Kanadából is támadnak a milliárdokra éhes multik
Miközben az EU és az USA között köttetendő szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) a kritikák kereszttüzébe került a génmódosított élelmiszerek behozatala és a tagországok törvényeit kikerülő független bíróságok felállításának terve miatt, addig a Kanadával folyó szabadkereskedelmi tárgyalások (CETA) zavartalanul folynak. Mivel a multicégeknek Kanadában is vannak leányvállalataik, tulajdonképpen nincs is szükségük a TTIP-re, hogy szabadon perelhessék a tagországokat, ha sérülnek a gazdasági érdekeik. A portálunknak nyilatkozó civil szakértő arról beszélt, a multicégek jogászainak volt ideje kitanulni, hogyan perelhetik dollármilliárdokkal az akadékoskodó országokat, és miként lehet elképzelhetetlen bevételekre szert tenni egyetlen kapavágás nélkül, pusztán pereskedéssel. Azokban az országokban, ahol előnytelenül kötötték meg a kétoldalú gazdasági szerződéseket, a törvénykezés és az ítélkezés is megbénult, mert a döntéshozók nem akarnak Mexikó sorsára jutni, amely csak eddig 200 milliárd dollárt fizetett nagyvállalatoknak kártérítés címén. Ajánljuk még
A dezinformációs szakértő
"Ahogy a nyeresége megengedi", avagy csillagkaput talált Hadházy Ákos Hatvanpuszta alatt
Hatvanpusztát Orbán Győző úgy építi, fejleszti tovább "ahogy a nyeresége megengedi". Hogy mik vannak! Péterfy Bori menni Komárno, "Juróp" (Videó)
Magyar Péter számára a nyugaton élő és oda vágyakozó magyar a jó magyar, olyanokat is küldene Brüsszelbe
Magyar Péter a magyar baloldaliak és liberálisok új vátesze, a tisztaság, a becsület, a lojalitás, a hűség megtestesítője, aki annyira csodálatos ember, hogy még Gyurcsány Ferencet sem szereti, casting direktori minőségében kijelölte azokat az embereket, akikből a lelkes tömeg kiválaszthatja azokat, akiket majd Brüsszelbe küld képviselni az érdekeit.