szabadság
Nagy Feró: Az EU megpróbálja megmondani, hogy hogyan legyek szabad! – Mi kérdezünk! (videó)
Egészen máshogy zajlottak a március 15-ék a szocializmusban. A 70-es években például el kellett rejteni a kokárdát, ha az ember kirakta, akkor pedig olyan helyen kellett lennie, ahol nem látta meg a rendőr, mert levetette. Sőt, ha az ember sokat kekeckedett, akkor még a gumibottal is kaphatott egyet-kettőt. Erről Nagy Feró mesélt a PS-nek a Mi kérdezünk március 15-i különkiadásban. Feró mesélt nekünk arról a március 15-i koncertjükről, aminek a rendőrök vetettek véget a 80-as évek elején, de arról is beszélgettünk, hogy miért panaszkodik a baloldali fiatalság elnyomásról, miközben tulajdonképpen fogalmuk sincsen, hogy mi az. Feró kifejtette, annak idején nagyon élt bennük még a szabadság utáni vágy, ami annak idején a Nyugatban öltött testet számukra, de szerinte becsaptak minket, mert ma az a helyzet, hogy megpróbálják megmondani Brüsszelből, hogy az ember hogyan legyen szabad.Szijjártó Péter Győrben díszpolgári címet kapott
A magyar nép ma is a szabadság népe, Magyarország ma is a szabadság országa, és ha kell, szabadságharcos nép vagyunk - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a győri városházán, miután átvette a megyeszékhely díszpolgári címét.Demjén Ferenc: „A fizika vagy a biológia törvényeit nem lehet átírni”
Interjút adott a Mandinernek Demjén Ferenc, aki nem átallott olyan, manapság szokatlannak számító gondolatoknak hangot adni, miszerint a szabadság az, hogy „az ember bármit megtehessen és elérhessen az életében, amivel nem zavar vagy korlátoz másokat”, illetve hogy „a fizika vagy a biológia törvényeit nem lehet átírni”, továbbá kijelentette, hogy „aki azt mondja, diktatúra van, nem itt él”.Kovács Ákos szerint elképesztően aljas játszma folyik, elsősorban Európa ellen, ami aligha lehet az oroszok érdeke
Nem szeretnék olyan korban megöregedni, amikor ezer évig igaznak tartott tapasztalati tényeket kérdőjeleznek meg – mondja Kovács Ákos dalszerző, aki a vele készült interjúban kitért arra is, hogy ő hogyan látja a háborút és annak esetleges befejezését, de megtudhattuk azt is, miért gondolja, hogy a gyermekei generációja lesz az első nemzedék, amelynek kevesebb szabadság jut, mint a szüleiknek.Változik a Munka törvénykönyve: több apanap, több szülői szabadság és a gyermek 8 éves koráig lehetőség szerint távmunka is jöhet
A Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A tárca közleménye szerint a módosító javaslat elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése a magyar jogba. A jogalkotási tervek elkészítése során figyelembe vették a munkavállalók és családok érdekei mellett a költségvetés teherbíró képességét és a vállalkozások lehetőségeit, mozgásterét is. A Munka törvénykönyvével kapcsolatos módosításokat a kormány a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően nyújtotta be az Országgyűlés elé.Kövér László a háborúról és a szankciókról: Mi képviseljük Európa érdekeit, nem Brüsszel
Magyarország nem oroszpárti, hanem Európa-párti, ellenben Brüsszel a saját választói ellen dolgozik, elárulja Európát és idegen érdekeknek veti alá – nyilatkozta Kövér László házelnök a Hír TV Napi aktuális című műsorában. A politikus álságosnak tartja, hogy a jelenleg Brüsszelt a háború és a szankciók kapcsán dróton rángató USA papol arról, hogy Európában nem rohanhatja le egyik ország a másikat. Miért, mit csináltak ők Irakkal, vagy Líbiával? Vagy hogyan avatkoztak be Szíriában? – teszi fel a kérdést Kövér.Megfejelték a falat, egyből lepattantak róla – Orbán Viktor nem szabadságra ment, ahogy a baloldal állította
Ha egyszer valamibe úgy igazán belefog a baloldal, akkor nehezen szabadul tőle. Ilyen az álhírgyártás is, amelyet akkor sem tudnak abbahagyni, ha pillanatokban belül cáfolják az ostobábbnál ostobább agyszüleményeket. Legutóbb az terjedt el, hogy Orbán Viktor szabadságra ment (amúgy miért ne mehetne ő is?), miközben a baloldal szerint összeomlóban az ország, széthullóban a világ. A pánikkeltés nagymesterei ismét azzal lendülettel pattantak le a falról, ahogy megfejelték, hiszen amellett, hogy a miniszterelnök is megérdemli a szabadságot, Orbán Viktor az USA-ba utazott, ahol beszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió által szervezett CPAC megnyitóján. Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációs államtitkára azt mondta, nagy valószínűsége van annak, hogy az amerikai tartózkodás alatt megvalósul egy találkozó Orbán Viktor és Donald Trump között. Ennyit az álhírekről, ennyit a baloldalról és ennyit a bukott Jakab Péterről, aki közösségi oldalán ordenáré posztban hergelte az embereket a nemlétező szabadság fejtegetésével. Tudjuk, Jakab és Gyurcsány is "készül", bármikor átvennék az ország irányítását, csak épp támogatás nincs mögöttük, de ez sosem zavarta a kommunistákat.Gulyás: mi döntünk arról, merre haladjunk, mi döntünk szabadon az ország sorsáról
Százhetvennégy éve egy szabad, független Magyarország megteremtése volt a cél – emlékeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésen kedden Budapesten. Gulyás Gergely a XII. kerületi MOM Kulturális Központban kiemelte: ez a cél hosszú ideig nem valósulhatott meg.Deutsch Tamás: meg fogjuk védeni a szabadságot, ahogy megvédtük az elmúlt ezer esztendőben is
A magyarok a legfontosabb értéknek a szabadságot tartják. Ezt a szabadságot meg is fogjuk védeni, ahogy megvédtük az elmúlt ezer esztendőben is – hangsúlyozta Deutsch Tamás a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli képviselete által szervezett Szabadság című konferencián.Ajánljuk még