szabadság
Karácsonyék október 23-i ünneplése az SZDSZ-panoptikum megelevenedését hozta magával (PS-videó és galéria!)
Visszatért a múlt. Az a múlt, amelyről azt gondoltuk, hogy végleg magunk mögött hagytuk, de a dermesztő balliberális ámokfutás rejtőzködő harcosai tegnap ismét megjelentek a Városháza parkolójában, ahol Karácsony Gergelyék "ünnepelték" 1956 hőseit. Maga a műsor is azokra az időkre emlékeztetett, amikor a magyarság és a nemzet került a polc legaljára, és most sem volt ez másként. Elszoktunk attól, hogy semmitmondó szövegek, hazájukat többször megtagadó, a magyarság ünnepeit cinizmussal fogadó balliberális művészek álljanak a színpadra, akiknek az adott ünnep semmit nem jelent. Tegnap ez is tökéletesen a szemünk elé tárult, amikor az emigrálni készülő, az éhhalál szélén tengődő, majd fülét-farkát behúzva, több millió forintos autóban parádézó Gerendás Péter vonyítását hallgattuk, de akadt még egyéb látnivaló is Karácsony Gergely beszéde előtt. A Heti Hetes "nagyágyúi" is visszatértek, hiszen egy 1956-os műsorban ki tudná jobban képviselni az emelkedettséget, mint Hernádi Judit, aki férfihangon énekelt és messziről kissé Vadai Ágnest juttatta eszünkbe, vagy Hajós András, aki a forradalmat a tanítónője elleni lázadással állította párhuzamba. Hajós egyébként olyan "poénokat" eresztett meg, amikre Sas József is elégedetten csettinthetett volna a Mikroszkóp színpadon, de Hajós arra is felhívta a figyelmet, hogy most, október 13-án Budapest a szabadságot vívta ki, hiszen addig diktatúrában éltek. Fogalomzavar, gyűlölködés, régi balosok reaktiválása, Göncz Árpád istenítése, és az 1956-os forradalom és szabadságharc peremre állítása: ez volt a "szabad Budapest" ünneplése tegnap. A koronát pedig Karácsony Gergely ünnepi beszéde és a Quimby koncertje tette fel a tegnap estére. Nézzék meg videónkat!Áder: "1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz"
"Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk" – jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-ai tisztavatáson mondott beszédében kedden, Budapesten.Harminc éve, Nagy Imre újratemetésével született meg a magyar szabadság
Harminc éve ezen a napon, június 16-án, 31 évvel Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós kivégzése után a mártírhalált halt miniszterelnök százezrek főhajtásával és felvonulásával kísért újratemetése volt az utolsó szeg a kommunista rezsim koporsójában. Ezen a napon, a gyászszertartáson Orbán Viktor követelte először a szovjet csapatok kivonását hazánkból. A beszédében elhangzott, előtte magyarok milliói által gondolt, de senki által ki nem mondott szavak vezettek aztán a rendszerváltáshoz, a magyar szabadság megszületéséhez.A szabad akaratról beszélt, és közép-európai reneszánszot hirdetett Orbán Viktor
A szabadság fogalma volt Orbán Viktor miniszterelnök beszédének vezérfonala, ám az európai politikai fősodornak aligha fogja elnyerni a tetszését, hogy a liberális szabadságértelmezés helyett a keresztény szabadságértelmezéssel állt elő. Kijelentette, hogy a szabadság nem elvont idea, hanem maga az élet, ezért nem dobhatjuk oda birodalomépítési kísérleteknek – véget akarunk vetni az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak.Andrzej Duda szerint a lengyelek hagyományosan szabad emberek
A lengyelek hagyományosan szabad emberek, akiknek saját értékrendjük van, amelyben mindig is támogatta őket a katolikus egyház – mondta a lengyel államfő országa függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából nyilatkozva a Kossuth Rádiónak."Orbán rasszista, de itt jó nekem homoszexuálisként" - Haladó nyugati fiatalok bulihete az illiberális Magyarországon
Idén is a legnagyobb turisztikai sláger Budapesten a Sziget Fesztivál, amely idén a „Love Revolution” (a szeretet forradalma) szlogent tűzte zászlajára, fő üzenete pedig az előítéletek, a kirekesztés megszüntetése. Ezen persze senki nem lepődik meg, nyilvánvaló, hogy „erős nemzetállamok”, vagy „kereszténység” szlogennel nem lehetne egy zászló alatt egyesíteni Budapesten a haladó nyugati fiatalokat, akik az árakat tekintve is a Sziget kizárólagos célközönsége. De persze nem sajnáljuk tőlük a jókedvet, leginkább büszkék lehetünk arra, hogy egyre több külföldi érkezik hazánkba, hogy teljesen felszabadultan szórakozhasson, miközben nem kell attól tartania, hogy bárki „Allah akbart” kiáltva felrobbant valamit. Külön érdekesség, hogy a rendkívül nyitott fiatalok Orbán Viktor elviselhetetlenül illiberális államának ellenére is hajlandóak a számukra olcsó italért ideutazni, hogy egy hétig szivárványos zászlók alatt lehessenek azzá, akivé igazán lenni akarnak. Ez volna a diktatúra ugyebár.Ajánljuk még