szabó szabolcs
Lex Hadházy – Ellenzéki balhék miatt szigorodhatnak a parlamenti házszabályok
Kitiltás és akár egyéves fizetésmegvonás járhat a renitens parlamenti képviselőknek – írta az Index cikkére hivatkozva a Mandiner, Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő Facebook-posztja alapján. Szabó azt írta, hogy fideszes képviselők nyújtanának be egy módosítást az Országgyűlés működéséről szóló törvényhez, ami tovább szigorítaná a parlamenti rendet, illetve emelné a kiszabható büntetési tételeket a kifogásolhatóan viselkedő képviselőkkel szemben.Paláver a parlamentben: Szabó Szabolcs szerint Orbán egy ázsiai diktátor (PS-videó!)
Leszavazta a Parlament az MSZP és a Párbeszéd törvényjavaslatát, mely a lex CEU eltörlését kérte. A hosszú ideje húzódó folyamat az ellenzék és a kormány szerint is politikai játszmává vált. Az ellenzéki képviselők szerint Orbán Viktor úgy alakította a törvényeket, hogy a CEU-t kiebrudalják Magyarországról, ennek érdekében minden eszközt bevet. Szabó Szabolcs, jelenleg független képviselő elmondta a PestiSrácok.hu stábjának, hogy szerinte a CEU-ügy egyszerűen annak megnyilatkozása, hogy Orbán európai vezető, vagy pedig az ázsiai diktátorok útját követi. Leegyszerűsítve tehát a lex CEU az ázsiai diktátorok működését idéző törvény a több baloldali pártot is megjárt, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint.Szabó Szabolcs nem kér Schifferből - a volt társelnök visszatérésének híre miatt lép ki az LMP-frakcióból
Lassan tényleg atomjaira hullik az LMP, sőt, annak parlamenti frakciója is. Szél Bernadett után Szabó Szabolcs is kapitulált. Az Együtt politikusa az LMP parlamenti frakciójából lép ki: az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, azért, mert Schiffer András esetleges visszatérésének a híre az utolsó csepp volt nála a pohárban. A Népszava írta meg, hogy a volt társelnök visszatérhet pártjába tanácsadóként, ám Schiffer ezt "fake news"-nak titulálta.Az LMP-s Szabó Szabolcs szerint a CEU "üldözése" olyan mint a könyvégetés
Szabó Szabolcs az LMP parlamenti frakciójának tagja kijelentette, hogy a magyar kormány el akarja üldözni az országból az CEU-t, és ez a tett szerinte egyenértékű a könyvégetéssel.Minél jelentéktelenebb az Együtt, Szabó Szabolcs annál erősebbnek érzi magát
Tűrhetetlen, hogy néhány nappal a negyedik Orbán-kormány megalakulása után sincs még mindig a finnországi szinten a magyar oktatás – hangoztatta szerdai sajtótájékoztatóján Szabó Szabolcs. Az áprilisi országgyűlési választáson fél százalékot összegründoló Együtt egyetlen egyéniben mandátumot szerzett képviselője – aki a történelmi pillanatot megérezve azonnal be is ült az LMP-frakcióba – annyira a szívén viseli az oktatás helyzetét, hogy az LMP-s képviselőkkel együtt beadványt juttat el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új vezetőjéhez. Kásler Miklóshoz. Szabóék azt szeretnék, ha mégis lenne önálló oktatási tárca, és azért mindent meg is tesznek. Az igyekezetben felfedezhető az a hungarikum, hogy a választásokat csúnya zakóval abszolváló ellenzéki pártok törpefrakciói szeretnék előírni, hogy a harmadik kétharmados felhatalmazással megválasztott kormány milyen minisztériumokat hozzon létre, és azok milyen szempontok szerint végezzék a munkájukat. Szabó Szabolcs a PestiSrácok.hu kérdésére némileg kitérő válaszokat adott az olyan kérdéseinkre, hogy a fentiek fényében alkalmasnak találják-e Kásler Miklóst az Emmi vezetésére, vagy például mit szól ahhoz, hogy Schiffer András egyebek mellett Szabó miatt hagyta ott az LMP-t. Szabó Szabolcstól igyekeztünk megtudni azt is, hogy mi lesz a súlyos adóssággal küzdő Együtt sorsa, kérdésünkre a politikus nem zárta ki pártja csődeljárását.Ungár Péter a PS-nek: Korszakváltás zajlik az LMP-ben, aminek Szabó Szabolcs is része, de Juhász nem jöhet
Korszakváltás zajlik az LMP-ben, ugyanakkor sajnáljuk Schiffer András távozását - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja, országgyűlési képviselője. Kérdésünkre, hogy a Juhász-féle Együttből az LMP parlamenti frakciójához ejtőernyőzése jelenti-e a párt korszakváltását és megújulását, Ungár Péter határozott igennel válaszolt és kifejtette, támogatta Szabó Szabolcs csatlakozását és nagy örömmel újra így döntene. Megkérdeztük, legközelebb a dulakodó, drogfogyasztással is büszkélkedő Juhász Pétert is keblükre ölelik, ha az Együtt odakozmált, mikroadományokat gyűjtögető pártelnöke az LMP-ben képzeli el jövőjét?Schiffer András kilépett az LMP-ből
Schiffer András úgy döntött, kilép az LMP-ből. A politikus a Facebookon kifejtette, az utolsó csepp a pohárban Szabó Szabolcs, az Együtt képviselőjének csatlakozása az egykoron általa vezetett parlamenti frakcióhoz. Úgy véli, a pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva.Juhász Pétert nem érdekli az ország jövője, csak bukjon má' végre Orbán (PS-videó!)
Nem számít az ország sorsa, csakis Orbán Viktor leváltásában képes gondolkodni az Együtt nevű nanopárt. Mindez Juhász Péter pártelnök cinikus válaszából derült ki, amelyet portálunk kérdésére adott szombat reggel Csepelen, ahol ő és helyi jelöltjük, Szabó Szabolcs tartott sajtótájékoztatót. Az Együttnek egyébként a választás előtt egy nappal sincs ötlete arról, hogyan nézne ki egy ellenzéki kormány egy esetleges győzelem esetén. Juhásznak ezúttal is sikerült diktátorokhoz hasonlítania Orbán Viktort, miközben továbbra is a szokásos mantrákat ismételgette a félelemkeltésről és más olyan dolgokról, amiket egy scifi-írók is megirigyelnének.Szilánkjaira hullott a négy éve még eredményes csepeli baloldali összefogás
Egymásnak ugrottak a baloldali pártok Csepelen. Mára már bizonyossá vált, hogy itt biztosan nem lesz közös baloldali jelölt. Ha így folytatják, a Fidesz akár hátra is dőlhet és úgy is behúzza a csepeli választókerületet, amit 2014-ben még sikerült megszereznie az akkor összekovácsolódó baloldalnak. Az ellentétek most annyira kiéleződtek, hogy a szocialisták igyekeztek maguk alá gyűrni a kisebb pártokat, köztük az Együttet, amely mellesleg a ma közös MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltet "kitalálta", helyzetbe hozta - derül ki Szabó Szabolcsnak, az Együtt jelöltjének nyilatkozatából.Ajánljuk még