szabó tímea
A szociális munka napján a szociális demagógia uralta a napirend előtti felszólalásokat a parlamentben
A szociális munka napjáról, a moralitás parancsáról és a kormány szívtelenségéről értekezett az ellenzék, a kormánypártok pedig kiálltak a segély helyett a munka politikája mellett és ismertették a kormányzat eredményeit. Csúcsra járatott szociális demagógia a parlamentben.Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd két társelnöke
A Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító taggyűlésén újraválasztották a párt két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt, megbízatásuk tizennyolc hónapra szól. A választáson egyik társelnöknek sem volt kihívója. A jelenlévő párttagok szavaztak a héttagú álló elnökségről is. A testületnek automatikusan tagja a két társelnök, mellettük Szabó Zsolt, Béres András, Hegyesi Beáta, Tordai Bence és Mach Péter került be a testületbe.Törvényjavaslattal váltaná le Orbán Viktort a PM-es Szabó Tímea
A Párbeszéd politikusa úgy módosítaná a törvényeket, hogy azok alapján összeférhetetlen lenne a miniszterelnöki tisztség a Soros-ösztöndíjjal.A Bősz-jelenség, avagy egy kérészéletű frakció elsorvadása - Tisóczki Flóra vendégírása a PS-en
Van, amikor elakad az embernek a szava és van, amikor csak úgy szimplán meglepődik: Bősz Anett liberális képviselő asszony kilépett a Párbeszéd frakciójából. Tisóczki Flóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnökének írása.Nem hajlandó elnézést kérni az MSZP az agresszív, köpdöső ellenzéki tüntetők felhergeléséért (PS-videó!)
Nem kér elnézést az ellenzéki tüntetők által a Kossuth téren megalázott és megköpdösött református egyházi vezetőktől az MSZP és a Párbeszéd - válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője. Portálunk azt kérdezte a politikustól éreznek-e felelősséget a történtekkel kapcsolatban, miután az MSZP és a Párbeszéd is felhergelte, feltüzelte a kormányellenes demonstrálókat. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és Tóth Bertalan is elítélte a történteket, elutasították az erőszak minden formáját. Szabó Tímea közölte, sajnálják, hogy ilyen atrocitás érte az egyházi vezetőket, de meg kell érteni az emberek elkeseredettségét. Az MSZP-Párbeszéd ma Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti megválasztásán, eskütételén és beszédén sem vett részt a Parlamentben.Elmarasztalta a választási bizottság az óbudai Fidesz-irodában balhézó Szabó Tímeát
Elmarasztalta, és eltiltotta a további jogsértéstől Szabó Tímeát a Budapesti 10-es Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága, miután a Párbeszéd társelnöke a napokban a Fidesz-KDNP óbudai képviselőjelöltjét zaklatta, és a Fidesz helyi irodájánál randalírozott – értesült a PestiSrácok.hu. Az ugyancsak az említett körzetben induló Szabó előzetes bejelentkezés, egyeztetés nélkül érkezett Menczer Erzsébethez, a Helsinki Bizottság egykori üdvöskéje az általa élő közvetítésben a Facebook-on közölt videók tanúsága szerint is csak balhézni érkezett ellenfeléhez, és rögtön azt kezdte kifogásolni, hogy a Fidesz jelöltje miért nem fogadja őt azonnal. Menczer munkatársai közölték vele, hogy kampánymegbeszélés van, ezért szíveskedjen az iroda előtt várakozni, de ő erre nem volt hajlandó, hanem hosszasan feltartotta az irodában dolgozókat, akikről azok hozzájárulása nélkül felvételeket készített, és azokat nyilvánosan is megosztotta.Szabó Tímeához sajnos még nem ért el a hír, hogy komoly béremelés volt az egészségügyben
Szabó Tímea, a Párbeszéd nevű minipárt társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt közölte: egészségügyi vészhelyzet van Magyarországon, a szakdolgozók bérét azonnal emelni kell 50 százalékkal. A Fidesz válaszközleményében tételesen fölsorolta, az egészségügyben kiknek mennyivel emelkedett a bére az elmúlt években: a szakdolgozóké történetesen 53 százalékkal. Ám tartunk tőle, ezek a tények nem fogják megzavarni a Párbeszédet és a többi ellenzéki pártot, hogy a választásig hátralévő hetekben tovább nyomják az igencsak fárasztó „oktatásegészségügy” mantrájukat.Ötvenszázalékos béremelést ígér az egészségügyben Karácsony Gergely
Ötvenszázalékos béremelést ígért az orvosoknak és az ápolóknak az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a szövetség kormányra kerülése esetére.Új köztársaság felépítését ígéri az MSZP-Párbeszéd
Egy új, a negyedik magyar köztársaság felépítését ígérték az MSZP és a Párbeszéd politikusai, a köztársaság napján tartott csütörtöki, budapesti megemlékezésükön. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arról beszélt, hogy a köztársaság halott, „mert Orbán Viktorék az életére törtek és kevesen voltunk azok, akik védeni próbáltuk".Ajánljuk még