szabó tímea
Ujhelyi szerint "anyaszomorító" kormányzás folyik
"Anyaszomorító" kormányzás folyik ma Magyarországon, családok százezrei tapasztalják ugyanis, hogy az "elitista, jobboldali, nacionalista kormányzat" csak saját holdudvarát és a társadalom elitjét támogatja - mondta Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd szövetség európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.Elmenekült a PestiSrácok.hu elől az Európa-szeánszot tartó MSZP-s vezérkar (PS-videó!)
Az európai uniós csatlakozásunk tizenötödik évfordulóját megünnepelni, az Orbán-kormány Európa-ellenességén szörnyülködni, valamint fogadkozni jöttek össze az MSZP és a Párbeszéd prominens tagjai egy mérsékelten izgalmas előadásra. Még egy tortát is hoztak, hogy fokozzák az ünnepi áhítatot, a sajtót mégis inkább a párt ökle, Bangóné Borbély Ildikó patkányozós botránya foglalkoztatta. Stábunk viszont nem is kérdezhetett. Pedig lett volna mit.Kilakoltatás: Az ellenzék és kapcsolt részei olyan törvényjavaslatot találtak ki, ami már évek óta hatályos (PS-videó)
Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok képviselői és „A Város Mindenkié” (AVM) csoport annak érdekében, hogy a parlament még az április 30-án lejáró téli kilakoltatási moratórium vége előtt egy rendkívüli ülésen tűzze napirendre az AVM által kidolgozott törvényjavaslatot, amely megtiltaná a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását. A törvény egyébként eddig sem adott lehetőséget arra, hogy kisgyermekek az utcára kerülhessenek, hiszen az ilyen helyzetben levő kiskorúak elhelyezése kötelező. Az önkormányzati törvény szerint a helyi önkormányzatok kötelező feladata a „hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása”; a gyermekvédelmi törvény – húsz éve – egyértelműen kimondja, hogy „gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”, ezt pedig a végrehajtónak és/vagy az önkormányzatnak is figyelembe kell vennie. A javaslat bejelentését követően Csárdi Antal LMP-s képviselővel beszélgettünk, aki elmondta, hogy eddig miért nem szavazták meg a kormány egyetlen javaslatát sem a devizahiteles családok megsegítésére, és most miért tartja fontosnak mégis, hogy az AVM - egyébként Soros-pénzből is gazdálkodó szervezet - javaslatát támogassák. Videónkból az is kiderül, hogy Csárdi Antal nem tud arról, hogy a Jobbik zsidókat listázott volna, és pártja szerint miért fontos az összefogás Sneiderék pártjával.Hét törpe
A szomszédék áthallatszó, idegesítő veszekedése, a szánalommal vegyes szekunder szégyenérzet, amikor valaki a plázában nekimegy az üvegajtónak - ilyen és ehhez hasonló érzelmek kavarognak bennem, amikor az ellenzék női politikusait látom.Kövér László Szabó Tímeának: "Szégyellje magát, nem a kocsmában van"
Eldurvult a hangnem az Országgyűlésben egy ellenzéki felszólalás során. Ezúttal Szabó Tímea feszegette a határokat, amikor úgy fogalmazott, hogy május 26-án választani lehet a Horthy-féle, az országot felemésztő orbáni politika vagy a demokratikus, mindenki jólétéért küzdő közösség között. Kövér László elnémította a Párbeszéd képviselőjének mikrofonját és rendre utasította.Köcsögözés és tolvajozás - Itt az O1G-szintű hangfelvétel a sportlövők egyik vezetőjéről
Ahogy korábban megírtuk, komoly hercehurca alakult ki a sportlövőknél tavaly év végén, amikor politikai felhangja lett egy sportdiplomata távozásának a szövetségtől. Szabó Tímea a nemzetközi szövetségben is szerepet kapott, azonban állítása szerint a hazai sportlövő szövetség másképp állt hozzá, miután kiderültek kormánypárti nézetei, nem kapott elegendő támogatást, nem engedték belefolyni a napi ügyekbe, valamint elmondása szerint a kormánypártot pocskondiázó véleményeket kellett hallgatnia a szövetség magas rangú vezetőjétől. Mindezt portálunk írta meg, ráadásul Szabó elmondása szerint ezek a gondolatok hivatalos rendezvényen hangzottak el, miközben a kormány támogatásait örömmel fogadták el a szövetségnél. A fenti okok miatt mondott le a nemzetközi tisztségéről, a lemondását követően pedig a szövetség kérdés nélkül megszüntette a hazai együttműködést is. A sportlövők elnöke, Nagy György közleményt adott ki, amelyben cáfolta, hogy Szabónak politikai irányultsága miatt bárkivel nézetkülönbsége lett volna, ezzel azonban a volt sportdiplomata nem értett egyet, hiszen ő elmondása szerint jelezte a problémát és várta a megoldást. Az adok-kapok status quo-ját borította fel, hogy a PestiSrácok.hu által írt korábbi cikknél valaki kommentben elküldött egy hivatkozást egy audiomegosztó oldalra feltöltött hanganyagról, melyen állítólag a sportlövők vezetői, köztük Sinka László főtitkár beszél alpári módon a jelenlegi kormánypárt politikusairól, ezt követően pedig újabb hangfelvételt töltöttek fel ugyanoda.Szemkilövetők és kisnyilasok: A párbeszédes Szabó Tímea is összefogást akar a Jobbikkal (PS-videó!)
Az ellenzéki pártok közös parlamenti sajtótájékoztatóján szólta el magát Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, hogy lesz ellenzéki összefogás, közösen fognak harcolni az "elnyomó hatalom ellen", "közösen képviseljük az embereket, közösen megyünk ebben előre". Az ellenzéki közösködés azt jelenti, hogy létrejön a koalíció a szemkilövetők és a kisnyilasok között. Múlt héten az MSZP-s Kunhalmi Ágnes is hitet tett a Jobbikkal való együttműködés mellett és Karácsony Gergely is arról beszélt, hogy technikai koalíció kell a Jobbikkal."Aki a mocskos tolvajokat megy fotózni, annak nem is kell itt dolgoznia" – ez a reakció a sportlövőknél, ha egy munkatárs Fidesz-rendezvényre hivatalos?
"Aki a mocskos tolvajokat megy fotózni, annak nem is kell itt dolgoznia" - állítólag ez, a Fidesznek és a kormánynak címzett mondat hangzott el egy sportlövő országos bajnokságon. Szabó Tímea 2018. április 7-én mondta el a szövetségnél, hogy másnap a Fidesz eredményvárójára megy, a reakció pedig a fenti mondat volt. Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy Szabó Tímea, a Magyar Sportlövő Szövetség volt sportdiplomatája lemondott nemzetközi tisztségéről, mivel úgy érzi, hogy elfogyott körülötte a levegő a szövetségben, ennek pedig nincs más oka, mint hogy jobboldali, konzervatív beállítottságú. Egy sportszövetségnél mindenesetre igen furcsa, ha a politikai irányultság döntően befolyásoló tényező, főleg akkor, amikor nemcsak hazánkban, hanem külföldön is sokan azzal riogatnak, hogy jobboldali diktatúra épül Magyarországon. Megkeresésünket követően a Magyar Sportlövők Szövetsége közleményt adott ki, amelyben tagadta, hogy bármilyen politikai oka lett volna Szabó távozásának; a közleményt követően ismét megkerestük őket telefonon, kérdéseinkre azonban sem a főtitkár, sem az elnök nem válaszolt - utóbbi azt mondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy a közleményben mindent elmondtak, amit fontosnak találtak.Ilyen a diktatúra ma Magyarországon – Jobboldalisága miatt fogyott el a levegő a sportlövők sportdiplomatája körül, aki lemond nemzetközi tisztségéről
A hazai szövetségben levő feszült hangulat eredményeképp lemondott nemzetközi tisztségéről Szabó Tímea, a sportlövők sportdiplomatája, és otthagyja a nemzetközi bizottságot. Az Európai Sportlövő Bizottság sajtó és promóciós bizottságában mindössze öt tag van – ebből egy magyar, Szabó, aki eddig képviselte hazánkat. A PestiSrácok.hu-nak megerősítette a lemondását, mi pedig csak azt tudjuk leszűrni ebből: igen érdekes, hogy ebben a sokszor szidott diktatúrában valaki azért kényszerül lemondani nemzetközi tisztségéről, mert jobboldalisága miatt elfogyott körülötte a levegő.Ajánljuk még