szájer józsef
Orbán Viktor távozásától tartva írta át a Néppárt a javaslatát, a Fidesz önként fagyasztotta be tagságát (PS-Videó!)
Miközben az Európai Néppárt és vezetője, Joseph Daul, valamint csúcsjelöltje, Manfred Weber tegnap óta büszkén azzal veri a mellkasát, hogy a Fideszt felfüggesztették a pártcsaládban, valójában a Fidesz által vállalt önkéntes felfüggesztésről van szó. Utóbbiról Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján, majd Szájer József frakcióvezető is erről nyilatkozott. Kiderült az is, hogy a néppárti politikusok a tegnapi ülés alatt írták át a szavazásra bocsátott javaslatot, mert megtudták, hogy Orbán Viktor kezében ott van a hivatalos kilépési nyilatkozat, és ha a Fideszt felfüggesztik, akkor a párt azonnal távozik az Európai Néppártból. Mindez a PestiSrácok.hu videójából is kiderül, amelyben azt is megnézhetik, mit válaszolt a kormányfő portálunk Soros Györggyel és a liberálisok halálos ölelésével kapcsolatos kérdésére.Nem kifütyültek, hanem megtapsoltak – cáfolta Szájer a 444.hu fakenews-cikkét
Nem kifütyültek, hanem megtapsoltak a néppárt frakcióülésén – nyilatkozta az ATV.hu-nak Szájer József. A fideszes EP-képviselő a 444.hu nevű Soros-blogon megjelent pénteki fake news-ra reagált, amely szerint olyan ellenséges volt a hangulat a szerdai néppárti ülésen, hogy kifütyülték Szájert.A 444 információi szerint kifütyülték Szájert a Néppártban - mi úgy tudjuk, a 444 hazudik
A 444 nevű Soros-blog információi szerint kifejezetten Fidesz-ellenes volt a hangulat az Európai Néppárt (EPP) szerdai frakcióülésén. Azt állították, forrásaik szerint egyes néppárti képviselők kifütyülték Szájer Józsefet, a Fidesz delegációjának vezetőjét. Portálunk kormányközeli forrásból úgy tudja, mindez kamu.Szájer: A néppárt nem ura önmagának, ha hagyja, hogy kívülről irányítsák
Jelenleg az Európai Néppárt a globalista, bevándorláspárti oldalon keresi a helyét és a szövetségeseket, a Fidesz ugyanakkor azt a célt tűzte ki, hogy a néppárt ne a szocialistákkal kössön koalíciót, hanem a bevándorlásellenes jobboldallal, mert „ekkor lehet sikeres”, a Fidesz példája is ezt mutatja - nyilatkozta a Demokrata szerdai számában Szájer József. Az EP-képviselő arról is beszélt: ha a néppárt hagyja, hogy kívülről mondják meg neki, ki lehet a tagja, akkor az világos jele annak, hogy nem ura önmagának, kívülről irányítják.Szájer József: Erős Európa csak erős nemzeteken alapulhat
A 2015-ös migrációs válság következtében eltűnni látszik a hagyományos bal- és jobboldali ellentét a világpolitikában, helyette a globalisták és a szuverenisták ellentétéről beszélhetünk – mondta Szájer József európai parlamenti képviselő a Várkert bazárban tartott előadásában.Szájer: Eltűnnek a migránspártiak a történelem színpadáról
Szájer József a Magyar Időknek beszélt az EP szerdai vitájáról, és elmondta, hazánkat politikai alapon támadják azok a bevándorláspárti európai politikusok, akiknek hamarosan véget érhet a hatalmuk.Az ellenzék hiába akarta kizáratni Magyarországot az EU-ból, még az övéik sem voltak kíváncsiak rájuk (PS-videó!)
Ezt ne hagyja ki: Magyarország, mint siralomház, vagyis az újrabszolgák újországa, ahol a hatalom fegyveres verőlegényei tartják rettegésben az ellenzéket – így acsarkodtak a magyar ellenzékiek szerdán az Európai Parlamentben, ahol Judith Sargentini holland zöld képviselő és társai kezdeményezésére ismét a magyar jogállamiság horrorisztikus helyzetéről vitáztak. Sargentini azt követelte, hogy az Európai Tanács haladéktalanul kezdje meg a 7-es cikk szerinti elmarasztaló eljárást Magyarországgal szemben. A DK-s Niedermüller Péter azonban továbbment: ő egyenesen kizáratná hazánkat az EU-ból. Szarvas Szilveszter videójában kérdéseinkre Szanyi Tibor, Niedermüller Péter és Szájer József fideszes EP-képviselő válaszol. Utóbbi szerint a szeptemberi vita ismétlődött meg, csak tíz fokozattal mélyebb színvonalon. „Úgy tűnik, az ellenzék az otthoni gyenge formáját áthozta Brüsszelbe is” – mondta Szájer. Tudósításunkat ITT olvashatják el.Szájer József a PS-nek: Orbán Viktor és a magyar kormány politikája manifesztálódott a néppárt kongresszusán
Szájer József, a Fidesz és a KDNP EP-képviselője, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese szerint is nagy hatású, erős és kemény beszédet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnök Helsinkiben, az Európai Néppárt kétnapos kongresszusának zárónapján. A politikus a PestiSrácok.hu kérdésére elárulta, a liberális médiumok és a nyugati sajtó folyamatosan arról cikkezett, hogy a néppárton belül a Fidesz rosszul áll, perifériára szorult, sőt, a kizárás sem elképzelhetetlen; ehhez képest Helsinkiben, a kongresszuson mindenki számára kiderülhetett, hogy nem a néppárti tengely szélén vagyunk, hanem politikánk éppen robog befelé. "Az EPP-kongresszuson manifesztálódott a kereszténydemokrácia, a magyar kormány politikája. Az EPP az Orbán Viktor által meghirdetett, kereszténydemokrata gyökereinkhez való visszatérés mellett tett hitet" - mondta portálunknak Szájer József.Szájer: A jognak már nincs értéke az Európai Parlamentben
A jognak semmilyen értéke nincs az európai parlamenti intézményrendszerben – jelentette ki a csaknem tizenöt éve EP-képviselőként dolgozó Szájer József az Echo TV Bayer Show nevű műsorának vasárnapi adásában arra reagálva, hogy a lisszaboni szerződéssel ellentétes módon, a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született meg a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentés elfogadásához szükséges kétharmados többség. Az Európai Néppárt alelnöke Bayer Zsoltnak kiemelte, Közép-Európa végre felismerte a saját érdekeit: nem egy európai egyesült államokat akar, hanem egy olyan uniót, ahol fontos a tagállamok nemzeti szuverenitása. A kormánypárti politikus szerint Magyarország azért szálka Európa és a világ szemében, mert jobbra, a bevándorlásellenes irányba akarja húzni az Európai Néppártot, mint az európai politika legnagyobb erejét.Ajánljuk még