szánthó miklós
Megérkeztek az első reakciók Von der Leyen újraválasztására
Megérkeztek az első reakciók Ursula von der Leyen újrázására. Nem meglepő módon a baloldal örömmámorban úszik, míg az alternatívabb csatornákon enyhén szólva is inkább cinikus módon reagáltak a szavazás eredményére. Szánthó Miklós az x-en közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: Ursula von der Leyen megválasztása azt jelzi, hogy az eurokrata elit süket a valódi Európa hangjára. De ezen - mint írja -, a Patrióták változtatnak majd. Győri Enikő, Orbán Viktor fideszes EP-képviselője szerint „Európa gyengébb, mint 5 évvel ezelőtt volt”. Cikkünket frissítjük!Szánthó Miklós a Magyar Nemzetben: Életveszélyes a „toleráns” lincsmédia
A szélsőbaloldali heccelés, az erőszakra való fölbujtás és az erőszakos szélsőbaloldaliak mentegetése vált a nemzetközi baloldal fősodrává. Radikalizmusuk nem ismer határokat. Szélsőségük már nem az ügyet, hanem az emberi életet veszi célkeresztbe. „Lifestyle” baloldali, újgazdag korifeusaik az olasz tavernákban pezsgőzgetnek, miközben az általuk felhecceltek kalapáccsal sújtanak ártatlanok koponyái felé -írja az Alapjogokért Központ vezetője a Magyar Nemzetben.Szánthó Miklós: A listán kapott 2 millió szavazat a Fidesz valaha volt legjobb EP-eredménye
Az Alapjogokért Központ igazgatója 3 pontban fogalmazta meg gondolatait a választásrólSzánthó Miklós: Reagan tudta, hogy a biztonságos világrend záloga a béke
„Reagan felismerte, hogy a világrend vagy békés lesz, vagy nem lesz. Soha nem úgy gondolt a békére, mint a gyengeség jelére, vagy a nagyhatalmi verseny hiányára” – mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara, valamint a Ronald Reagan Emlékbizottság közös emlékkonferenciáján.Szánthó Miklós Kunhalminak: lehet, hogy szeretne békepárti lenni, de erről már a megrendelőik döntenek
A baloldal mindig rárontott a nemzetére, ha tehette – üzente Kunhalmi Ágnesnek, az MSZP társelnökének Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a baloldal vélt békepártiságával kapcsolatban. Hozzátette: Olaf Scholz baloldali német kancellár külügyminisztere arról beszél, hogy neki fontosabb Ukrajna, mint a német állampolgárok, ráadásul „teszt jelleggel” felvetették a nők számára is kötelező uniós sorkatonaságot, ugyanakkor számtalan magyar baloldali politikus is hitet tett a háború mellett.Szánthó Miklós: az eurokraták és a woke-ista, progresszív, baloldali elit politikai fegyverként próbálja használni a jogállamisági mechanizmust
„Az eurokraták és a wokeista, progresszív, baloldali elit politikai fegyverként próbálja használni a jogállamisági mechanizmust, mert az a céljuk, hogy a jogállamiság egyetemes és abszolút értékének nevében minden egyes döntést és hatáskört a helyi szintről a globális szintre szervezzenek át” – emelte ki Szánthó Miklós, az főigazgatója a Központ, a Danube Institute és a The European Conservative közös, „A jogállamiság, mint törvényhozás” c. nemzetközi konferenciáján.Szánthó Miklós a VOX nagygyűlésén: spanyol barátainkkal együtt küzdünk a békéért
Spanyol barátainkkal együtt küzdünk a békéért – jelentette ki a VOX spanyol jobboldali párt nagygyűlésén készült videójában Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatója kiemelte: a woke-ideológia ugyanaz, mint a kommunizmus, hiszen szintén az Isten–Haza–Család hármas eszményének fontosságát akarja lerombolni.Gál Kinga: erős konzervatív jobboldalra van szükség az Európai Parlamentben
Erős konzervatív jobboldalra van szükség az Európai Parlamentben – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz alelnöke Madridban, a spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű, többnapos politikai konvencióján, ahol a kontinens jövőjéről rendezett kerekasztal-beszélgetésen vett rész szombaton.Ajánljuk még

















