szánthó miklós
CPAC Hungary 2024 – „Várjuk a szuverenista, konzervatív erők győzelmét” (Videó)
Bármeddig is folytatják a nyílt társadalom eszméjének végrehajtói, bármelyik honfitársunkat is veszik meg, mi harcolni fogunk velük, úgy döntöttünk. Mert ez van a magyar génekben – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a CPAC Hungary-n. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta, hogy nekünk őszintének kell lennünk, őszintén kell beszélnünk és nevén kell neveznünk a dolgokat, ha „el akarjuk űzni ezt a mocsári szörnyet, a woke kísértetét, amely most új gúnyában újra bejárja Európát és sajnos Amerikát is”. Matt Schlapp, a Fehér Ház egykori politikai igazgatója Orbán Viktorhoz szólva azt mondta: Magyarország és Amerika méretei fontosak, de sokkal fontosabb az ember szelleme, bátorsága, és amit Magyarország tesz Amerikáért, az sokaknak reményt jelent.Csapoljuk le a mocsarat! – Indul a harmadik CPAC Hungary
Ez a CPAC Hungary minden eddiginél nagyobb lesz– jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Megnyitójában kiemelte, a CPAC számos fontos bejelentés színhelye volt, Orbán Viktor például itt hirdette meg a "no migration, no gender, no war" elvet, amely az idei választások egyik kulcsgondolata.A CPAC annyira jelentéktelen, hogy a teljes baloldal ezzel foglalkozik – Hardcore Hobbista
A pénzszórás mint performansz már Jokernek és az MSZP-nek se igen vált be, így a közelmúltban a Deák tér virágágyásai is megszenvedték a hulló ezresek után kapkodó tömeget. De legalább a szomszédban rögtön ki is fizethették a többszörösét az ingyenpénznek. Szó esik még az amerikai belpolitikáról a választáshoz közeledve, a második részben pedig a közelgő budapesti CPAC alkalmából érkezik hozzánk az egyik házigazda, Szánthó Miklós.Szánthó Miklós szerint Gyurcsánynak le kellene tennie a poharat és nem kellene minden hülyeséget elhinnie
Az Alapjogokért Központ igazgatója kemémy választ adott Gyurcsány Ferencnek a ma reggeli Facebook posztjára, amiben azt fejtegette, hogy miért szégyen fideszesnek lenni. Szánthó Miklós szerint inkább Gyurcsánynak kellene szégyellnie magát az eddigi politikai pályafutása alatt tett cselekedeteiért, majd megjegyezte, hogy jobb lenne, ha a DK elnöke letenné a poharat és nem hinné el azt a hülyeséget, amit Hadházy Ákostól vett, miszerint az Orbán kormány az Alapjogokért Központon keresztül orosz propagandát terjeszt.Szánthó Miklós: Trump és Orbán ugyanazt a harcot vívja
Csak Donald Trump és Orbán Viktor látja tisztán, hogy a nyitott határok, a "woke-őrület" és a folyamatos háborús eszkaláció nagyon hirtelen pusztító véget érhet - mondta Szánthó Miklós a Fiatal Republikánusok Országos Szövetségének kongresszusán Tampa Bay-ben.Szánthó Miklós: a woke-ideológia a marxizmus újragondolt formája
A marxizmus új brandként próbál beférkőzni a tradicionális családok életébe, ezúttal woke-ideológia néven - emelte ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az amerikai NTD televíziós csatornának adott interjújában.Szánthó Miklós: amerikai "nagyágyúk" érkeznek a CPAC Hungary-re áprilisban
Amerikai "nagyágyúkat" is meghívtak a CPAC Hungary idei rendezvényére – jelentette be az Alapjogokért Központ főigazgatója pénteken, a Facebook-oldalán megosztott videójában.Szánthó Miklós: Donald Trump az egyetlen, aki békét teremthet
A "magyarok remélik", hogy novemberben a Fehér Házban lesz változás, mert Donald Trump elnök az egyetlen olyan politikus a globális szintéren, aki vissza tudja hozni a békét a térségünkbe – mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója az OANN amerikai csatornának adott interjújában, amelynek leiratát kedden közölte a központ az MTI-vel.Igazságháborúk: a liberális teret a marxizmus foglalta el – Ez vár Magyarországra, ha Trumpot újraválasztják
A nyugat történelmi korszaka leáldozóban van, úgy tűnik, hogy a nyugat kimozdul a történelmi vezető szerepből – mondta Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ Igazságháborúk III. cimű konferenciáján. A konferencia fókuszában a közelgő amerikai elnökválasztás, illetve az európai ideológiai átalakulás, valamint az információs térben folyó harc állt.Ajánljuk még

















