szarvas szilveszter
Találó fricska Varga Istvánnak: "Jótollú magyar újságíró" díjat alapított a Médianéző Központ, holnap lesz a díjátadó
Újságírói díjat alapított a Médianéző Központ; a "Jótollú magyar újságíró" elismerést március 14-én, csütörtökön 11 órakor adják át Budapesten az Alkotmány utcában, a Nézőpont Intézetben. A Jótollú magyar újságíró díj első tulajdonosa még nem ismert - a Médianéző Központ holnap a díjátadón jelenti be a díjazott újságíró nevét -, de az kiderült, hogy az elismerésről a Nagy Katalin (Kossuth Rádió), Néző László (Napló, főszerkesztő) és Szarvas Szilveszter (PestiSrácok.hu, főszerkesztő-helyettes) alkotta három tagú kuratórium döntött. A díjátadón Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője és Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója mond köszöntőt. A díj célja, hogy olyan újságírók munkáját ismerjék el, akik valósághű, tényszerű cikkeikkel, riportjaikkal hozzájárulnak nemcsak a közvélemény tájékoztatásához, hanem az újságíró-szakma hagyományos értékeinek megőrzéséhez is. Egészen elképesztő bírói túlkapás: bűnözőként megbélyegezve adtak ki országos körözést Szarvas Szilveszterre - Frissítés: A bíróság magyarázata
Szabálytalan bírói húzások után teljesen aránytalanul, jogkörrel és hatalommal visszaélve országos elfogatóparancsot és körözést adott ki a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy, a Czeglédy-ügyhöz kapcsolódó rágalmazási ügyben, kollégánkat ráadásul arccal és névvel, személyes adataival a Police.hu körözési listájára is feltették a bűnözők közé, mintha Szarvas Szilveszter is az lenne. Azaz bárhol az országban elfoghatták és őrizetbe vehették volna (a bírói meghallgatásig) az újságíró kollégánkat. A körözésről és az elfogatóparancsról mit sem tudtunk; az érthetetlen és megdöbbentő tényre a PestiSrácok.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet, aki azzal jelentkezett szerkesztőségünk e-mail címén, hogy „biztos valami félreértés lehet, de a Police.hu tanúsága szerint Szarvas Szilvesztert körözi a rendőrség”. Kollégánk azóta megjelent a Pesti Központi Kerületi Bíróság ügyeletes bírója előtt és a bírói szabálytalanságokat is ismertetve elérte, hogy február 19-én Szarvas Szilveszter ellen visszavonják az országos elfogatóparancsot. A PestiSrácok.hu vérlázítónak, elfogadhatatlannak, nonszensznek és teljesen aránytalannak tartja, hogy egy másnak, vagy másoknak nem tetsző cikk miatt indított rágalmazási ügyben elfogatóparancsot adjanak ki újságírók ellen, mint ahogy az újságírók rendőrséggel való előállítása is túlzás és aránytalan. FRISSÍTÉS: Pénteken késő este helyreigazítási kérelmet kaptunk a Fővárosi Törvényszéktől, ebben bocsánatkérés vagy magyarázat helyett csupán kioktatás áll, melyben az elfogatóparancs törvényességét magyarázzák. A levelet cikkünk végén olvashatják el. Kétségbeejtően hülye az ellenzék - mondta Szalay Károly író a Polbeatben (videó!)
"Engem kétségbe ejt, hogy a magyar ellenzék ilyen hülye" - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Szalay Károly József Attila-díjas író, a Magyar Demokrata publicistája, aki őrületnek nevezte azt is, hogy az általuk készített felvételek eljutnak külföldre is, így a magyarokat külföldön például a DK-s Varju László fetrengéséről és arcáról ítélik meg. Stefka István hozzátette: az ellenzék olyan, hogy a hülyét pontos j-vel írja, a "fojtani" szót ly-nal. A Polbeatben az ellenzékkel kapcsolatban a Lenin-fiúk is szóba kerültek, de Szalay Károly figyelmeztetett: a Lenin-fiúk kemény legények voltak, a mai ellenzéket meg nyámnyilák alkotják. "Kétségbe vagyok esve a magyar ellenzék miatt, amely a kommunista hagyományokkal nem szakított, csak álarcot vett fel és lefeküdt egy rossz ideológiának, a liberalizmusnak" - mondta Szalay Károly Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére. Jakab Péter: Nem tudtok megfélemlíteni, sem levadászni
Jakab Péter a Facebookon fakadt ki arról, milyen baromi büszke magára, amiért sikerült a Parlamentben olyan helyre szaladnia a számára kínos kérdések elől, ahova két kollégánk (Szarvas Szilveszter és László Petra) már nem követhette volna. Ennek eredményeképp Kövér László házelnök kitiltotta április 23-ig a PestiSrácok.hu munkatársait. A kitiltáshoz és az ügy előzményéhez hozzátartozik, hogy Szarvas Szilveszter hétfőn a Parlament kék társalgójában, még engedélyezett helyen csípte el Jakab Pétert, a Jobbik frakcióvezető-helyettesét, hogy korábbi durva, antiszemita és hangosan, vállalhatatlanul zsidózó kijelentéseivel szembesítse, de az újabban már zsidó felmenőire hivatkozó Jakabnak olyan kínosak voltak a kérdések, hogy megpróbálta menekülőre fogni és kilépett a Kupolacsarnok körfolyosójára, ahova kollégáink is követték, hogy szóra bírják. Májusig kész a kormánybuktató akcióterv - A fetrengő ellenzék nem kér elnézést, Kunhalmi az Oscart is köszöni (videó!)
Májusig kész a kormányellenes tüntetések akcióterve - derült ki az Echo TV Informátor című műsorából, amelyben Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szólta el magát arról, hogy akció követhet akciót. "Ha nem lesz megállapodás és semmi esély nincs arra, hogy valami megoldást találnak ennek a munkaidő-szervezési intézkedésnek a visszavonására vagy nagyon erős enyhítésére, akkor május elsejéig akció fog akciót követni" - mondta Földiák András az Informátorban Szarvas Szilveszter kérdésére. Földiák azt is kijelentette, nagyon szeretné, ha európai nagyvárosokban is tüntetnének a kormány ellen. Nem mindenkinek tetszik ugyanakkor a nagy szakszervezeti kormánybuktatás. Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke például nem kér a politikusokból, és nyomatékosította, ők nem fogalmaztak meg semmi olyat, hogy "rendszerdöntés". Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.