székelyföld
Kövér László a PS-nek: Ferenc pápa csíksomlyói látogatása vitathatatlanná tette, hogy a Székelyföld magyarsága él, és erős (PS-videó!)
Igazolta Ferenc pápa szombati csíksomlyói látogatása a székelyföldi magyarság kitartását és hitét – mondta a PestiSrácok.hu-nak Kövér László, akivel vasárnap Csíkzsögödön, az ottani ötszáz éves, a magyar kormány támogatásával felújított katolikus templomban tartott ünnepség után készítettünk interjút. A Magyar Országgyűlés Elnöke felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a határon túl, az anyaországban, illetve a tengeren túl élő magyarságnak is rendkívül fontos tisztában lennie a gyökereivel, a hagyományaival, mert ezek nélkül népünknek nem lehet ereje. A házelnök hangsúlyozta, hogy a magyarországi baloldali értelmiség szerinte meggyőzhetetlen a határon túl élő magyarok ügyében; ezért is képviselik következetesen azt az álláspontjukat, amely inkább megkurtítaná az érintettek eddig kiharcolt jogait. Kövér László az interjúban úgy vélekedett, hogy a szombati pápai mise, az, hogy azon a magyar és a román közjogi méltóságok együtt vettek részt, jelentheti egy jó irányú politikai elmozdulás kezdetét, ugyanakkor hozzátette: aktívak azok az erők, amelyek szeretnék megakadályozni mindezt.Visszatérőben a kommunista idők Erdélyben: Wass Albert irodalmi műsor miatt nyomoz a román rendőrség
Vizsgálatot indított a román rendőrség egy Székelyudvarhelyen tavaly októberben tartott Wass Albert irodalmi műsor miatt - közölte Sorbán Attila Örs, a Wass Albert-estek rendezvénysorozatot szervező Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke kedden, egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón.Az egykori Udvarhelyszék lesz az idei Székely Fesztivál díszvendége
Az egykori Udvarhelyszék, Székelyföld történelmi központjának települései lesznek a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat.Székelyföldi gyermekeket látott vendégül az Országházban Kövér László (PS-videó)
Székelyföldi gyermekeket fogadott szerdán az Országgyűlés épületében Kövér László. A főképp a Hargita megyei Oklándon és környékén élő fiatalok csoportja Kelemen Levente vezetésével érkezett Budapestre; az unitárius tiszteletesről a PestiSrácok.hu tavaly készített portréfilmet A kovászember címmel. A gyermekek közül többen jártak már az anyaországban, ugyanakkor látszott rajtuk, hogy mindannyiukat lenyűgözte parlamentünk épülete, amelyet idegenvezetővel jártak be. A fiatalok a Ház elnökével beszélgetve arra voltak kíváncsiak, hogy nehezebb-e a munkája, mint a miniszterelnöknek, vagy a kormány más tagjainak, Kövér László pedig kötetlen beszélgetésen tárta fel, hogy feladata olykor embert próbáló az ellenzék viselkedése miatt, de így sem kell annyi konfliktust felvállalnia, mint Orbán Viktornak. Az idén március 15-e alkalmából Áder János által Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Kelemen Levente egy házi áldást ajándékozott Kövér Lászlónak, utalva arra, hogy az talán segít majd a rend fenntartásában is a Házban, a gyermekek pedig közös énekléssel köszönték meg a vendéglátást a Ház elnökének.Tíz centiméteres a hó Hargitán
Havazik Hargita megye hegyvidékén, ahol hétfő reggel óta jelentős hóréteg rakódott le - írja az Agerpres hírügynökség.Menczer: A kormány megvédi a külhoni magyarok jogait
A magyar kormány mindig partner kíván lenni a külhoni magyarok szerzett jogainak a megőrzésében, bővítésében - jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kétnapos csíkszeredai látogatása kezdetén a magyar közmédiának adott nyilatkozatában.Halálos medvetámadás a székelyföldi Kőrispatakon – Árván maradtak az áldozat gyermekei
Halálos medvetámadás történt péntek délelőtt a székelyföldi Kőrispatakon. A medvetámadás áldozatául esett férfi egyedül nevelte két kiskorú gyermekét.Kiálltak a székelyek területi autonómiájáért
Együtt emlékeztek meg az 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégzett székelyekről, emellett felhívták a figyelmet a területi autonómia megvalósításának haladéktalan szükségességére azon a nagyszabású programon, amelyet a Székelyföldért Társaság szervezett vasárnap délután négy órától a budapesti Hősök terén – erről tájékoztatott közleményben a szervezet elnöke.Budapesten tartanak megemlékezést és állnak ki a székely területi autonómiáért
Együtt emlékeznek meg az 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégzett székelyekről - írja a Magyar Nemzet -, emellett felhívják a figyelmet a területi autonómia megvalósításának haladéktalan szükségességére azon a nagyszabású programon, amelyet a Székelyföldért Társaság szervez vasárnap délután négy órától a budapesti Hősök terén – erről tájékoztatott közleményben a szervezet elnöke.Ajánljuk még