székelyföld
Betiltották az Igazi Csíki Sört
Hiába adott igazat a magyar cégnek az Európai Márkahivatal decemberben a Heinekennel szemben, egy román táblabíróság most felszámoltatja a gyártást. A határozat szerint a gyártónak 30 napon belül meg kell semmisítenie az összes tárgyat és eszközt - közölte Facebook-oldalán a cég.Rögeszmének tartja a székelyföldi autonómiakezdeményezést a volt román külügyminiszter
A Hargita és Kovászna megyei etnikai alapú politizálás visszatérő rögeszméjének nevezte Titus Corlatean volt román külügyminiszter azt a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet polgári kezdeményezésként a román parlament elé akar terjeszteni a Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított kezdeményező bizottság.Soltész Miklós székelyföldi iskolák, templomok felújításának a támogatását jelentette be
Székelyföldi iskolák és templomok felújításának a támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.Győzött a székely zászló: érvénytelenítették a román csendőrség bírságát
Pert nyert a Hargita megyei rendőrkapitányság, és a csíkszeredai csendőralakulat ellen Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csíkszéki elnöke, akit a rendőrség és a csendőrség is megbírságolt 2016 júniusában egy csíkszeredai köztéri zászlófelvonás miatt – tudósított az MTI.Még mindig sokan igényelnek magyar állampolgárságot Székelyföldön
Hat év után is sokan igénylik Székelyföldön a magyar állampolgárságot, az egyszerűsített honosításra és visszahonosításra idén is a csíkszeredai külképviseleten adták le a legtöbb kérést - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni hírfolyamában.Őrmáglyát gyújtottak a fővárosban Székelyföld autonómiájáért
A székelyföldi településekhez csatlakozva, Székelyföld autonómiájának napja alkalmából őrmáglyát gyújtottak vasárnap a főváros XXII. kerületében, Budafok-Tétényben.Ajánljuk még
















