székelyföld
Elgurult a volt román elnök gyógyszere: Székelyföld miatt a MOL-kutak bojkottjára szólított fel
A MOL benzinkutak bojkottjára szólította fel a romániai autósokat Traian Basescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki azt sérelmezte, hogy a benzinkutaknál "az autonóm Székelyföld" térképét forgalmazzák.Egy kis Magyarországtól fosztaná meg a MÁV Székelyföldet
Gazdasági okokra hivatkozva megszünteti egyes járatain az alvó-, és büfékocsi szolgáltatást a Magyar Államvasutak (MÁV), a társaság döntése a Székelyföldre közlekedő Corona IC-t is érinti. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott a MÁV bejelentéséről, hogy a nemzetközi vonatok rendszeres utasaként aggódik. A Corona IC lényege, hogy ha bár szerényebb körülmények között is, de az ember Magyarországon érezhesse magát az román vasúti viszonyok között – mondta portálunknak Fábry Szabolcs. Mint fogalmazott, az Corona IC egy fogalom, egy szimbólum Erdélyben, az éjszakai vonatozást irodalmi emlékeink is őrzik. A szolgáltatás minőségének csökkenése hosszú távon a járat megszűnésével is járhat, hiszen az emberek leszoknak a vonatozásról.A Marosba zuhant egy teherautó Székelyföldön
Beszakadt hétfőn egy aszfaltot szállító teherautó alatt a székelyföldi Gyergyóújfalu alszegi Maros-hídja - írta a Székelyhon portál. A jármű a Gyergyóújfaluban még csak patak méretű Marosba zuhant, a sofőrnek nem esett bántódása.Két pásztort kórházba juttatott egy medve Székelyföldön
Újabb medvetámadás okozott személyi sérüléseket Székelyföldön. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke a román kormánytól kérte az azonnali közbelépés engedélyezését.A medve tényleg nem játék: Bukarestben tüntettek a székely gazdák
A mindennapossá vált medvetámadások megfékezéséért tüntettek szerdán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium épülete előtt székelyföldi gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők. Az egyre elviselhetetlenebb helyzetet a román kormányzat által felfüggesztett kilövési kvóta idézte elő. A tüntetők az emberre is veszélyes egyedek kilövésének engedélyezését követelték. A román csendőrség hozta a formáját, és megbírságolta a tüntetés szervezőjét...Hatszor tört be ugyanabba a házba az eltökélt medve-betörő
Április eleje óta hatszor tört be egy medve egy hétvégi házba a székelyföldi Libán-tetőn - közölte szerdán a Székelyhon portál.Amikor a Székely himnuszba beleremeg a csarnok - kézilabda-akadémiát alapítanak Székelyudvarhelyen
Igazi kézilabda fellegvár lett és lesz az elkövetkező években Székelyudvarhely. Két évvel ezelőtt Görbicz Anita kézilabdaiskola alakult a lányoknak, most akadémia épülhet a városban. Több száz székelyföldi fiatalnak jelenthet ez komoly jövőképet.Börtönnel büntetné a székelyföldi autonómiatörekvéseket egy román képviselő
Börtönnel büntetné az alkotmányos rend megváltoztatására irányuló cselekményeket Romániában Tudor Ciuhodaru, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, aki a Székelyföldnek autonómiát követelő megmozdulásokra hivatkozik tervezete indoklásában.Soltészék beolvastak a román ügyészségnek a magyarok vegzálása miatt
Felháborító, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) kihallgatásokra idézi be a marosvásárhelyi római katolikus líceum diákjainak szüleit, illetve hogy bírói döntés hiányában „megpróbálják az iskola jövőjét is ellehetetleníteni” – írta hétfői közleményében Potápi Árpád nemzetpolitikáért, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.Ajánljuk még

















