szekta
A tiszások is tudják, hogy ciki tiszásnak lenni
A tiszások akármit megtehetnek. Vagyis azt hiszik. Például akár azt is, hogy egy részeg szektás odamegy valakihez egy majálison, provokálni kezdi, majd ráparancsol, hogy hagyja csak a másfél éves gyerekét magára, mert az most nem fontos, mert neki – mármint az elmebetegnek – joga van válaszokat kapnia az egyébként nem létező kérdéseire. Történt mindez pár nappal az után, hogy egy tiszás csoportban fideszesek megkínozásával és megölésével kapcsolatban fantáziált valaki. A szóban forgó ember kilétét természetesen nem fedem fel, bár megérdemelné, érdemes azonban elgondolkodni azon, hogy milyen lenne az általuk építgetett szeretetország, meg hogy egyébként mit képzelnek magukról. Árulj hazát tiszás lendülettel, majd sértődj meg, ha ez másokat felháborít | Karanténvlog
Aki nem ismerte Kollár Kinga nevét, az utóbbi napokban alaposan megismerhette. Ő az a tiszás EP-képviselő és fővárosi képviselő, aki mosolyogva, teljesen őszintén kimondta, hogy ha romlik a magyarok életszínvonala, az jó a Tisza Pártnak, mert több esélyük van a választásokon. Kollár Kinga az a vegytiszta hazaáruló, aki szerint jó dolog, ha 50 kórházat nem tudnak felújítani, mert megvonták hazánktól az uniós forrásokat, és ő az, aki annyira rosszindulatú és ostoba, hogy észre sem veszi a kimondott szavainak a súlyát. Normális közösségekben ilyen ember nem is lehetne jelen, főleg nem az élcsapat tagjaként. De normális közösségekben egyből elbujdosna egy ilyen ember, ha meg nem, páros lábbal rúgnák ki. Ehhez képest a Tisza Pártban erény az ilyen hazaárulás, bár Kollár nem mer nyilatkozni, Magyar Péterék még a kormányt hibáztatják az ilyen egyértelmű és aljas gondolatok után. Nulla következmény, maximális önbizalom és ami igazán fájó, hogy a szektások szerint ez rendben van, a keménymag már bevette az hazugságszérumot és másokat birkázva béget az agresszív pásztor minden csettintésére. Nézzétek a Karanténvlogot, ahol alaposan kibeszéljük a hazaárulók utóbbi néhány napját. Amikor egy egész közösségre ráég a önimádat, az agresszivitás és a skizofrénia
A Tisza Párt permanens kampányidőszakot csinált az átlagos hétköznapokból, miközben napi szinten mondja, hogy mindennek vége van, és új világról hadovál, mint a bolsevikek, elsősorban saját magukat győzködik, hogy valóban kormányképes társaság. Skizoid állapotban élnek hiszen akár mondatonként képesek önellentmondásba kerülni, ahogy a szektavezérük is teszik, és ha kiderül róluk valami fajsúlyos aljasság, mint ahogy legutóbb Kollár Kinga leplezte le magát, van elég vastag bőr az arcukon, hogy meg nem történtté tegyék. Fogadjunk, hogy így reagálnak majd a Tisza-szektások a hamarosan aktuális eseményekre!
Emlékszik mindenki arra az időszakra, amikor évekig hallgatnia kellett a jobboldali szavazóknak, hogy mekkora “Fidesz-birkák”, mert vakon követik Orbán Viktort, és mindent elhisznek a miniszterelnöknek? A Tisza-szekta megjelenésével a “birka” szó visszanyerte régi értelmét, és egy kedves, puha, legelésző állat jut legfeljebb eszünkbe, ha ezt halljuk. Viszont komolyan megijedünk attól (miközben kicsit nevetünk is), hogy olyan emberekkel élünk egy országban, akik vasárnap este elhitték, hogy egy 63 százalékos győzelem egy időközi választáson azt jelenti, hogy “Orbánnak vége”, és hogy Magyar Péter nem azért nem indult el, mert egy gyáva sz@r, hanem azért, “mert inkább 2026-ra készül”, vagy azt, hogy “nem akart lealacsonyodni ehhez a versenyhez.” Ha hiszik, ha nem, ezek és ehhez hasonló vélemények olvashatóak Magyar Péter posztja alatt, aki épp Kubatov Gábor és Rogán Antal lemondását követeli, mert nyert a Fidesz. Értik, ugye? De mindez megihletett: szóval arra kérem a kedves olvasót, hogy fantáziáljunk egy kicsit arról, hogy a közeljövőben hogyan fog reagálni a Tisza-szekta a fontos politikai eseményekre. Van, amivel nem viccelünk, minden másra ott a diktafon – Karanténvlog
Sajnos egy szappanoperává silányult az ellenzéki erők mindent vagy semmit felvonásának egyik utolsó nagy próbálkozása. De olyan világban élünk, amikor ezek a mélységesen sötét pillanatok sem hoznak kiábrándulást, a büdösségre büszke szektatagok pedig elviselnek mindent, nehogy a saját, ostoba döntésükkel kelljen szembenézniük. Amikor Magyar Péter agyhalottnak nevezte a saját EP-képviselőit, akkor sem láttunk semmilyen tiltakozást, még azok részéről sem, akik a megsemmisítő kritikát kapták. Akkor pedig mit várunk azoktól az emberektől, akik csillogó szemmel csápolnak a zsebmessiás előtt. A kamucsodaszarvas azonban elrabolt gyerekekkel is viccelődött, a szülőknek és nagyszülőknek azt ajánlotta, hogy vegyenek új gyereket. A Karantén sosem akart erkölcscsősz lenni, de van, amivel magánbeszélgetésben sem viccelünk: ilyen a gyermekek élete. Természetesen van olyan, hogy az ember magánbeszélgetésben alpári dolgokat mond, ezért gusztustalan dolog egymás beszélgetéseit felvenni és napvilágra hozni. Fontos ezen a ponton rögzíteni, hogy mindez a baloldali figurák szokása, ők veszik fel egymást és mószerolják be, mert náluk ennyi az erkölcsi szint. A Karantén pedig közben megnézte a maradék baloldali paletta teljesítményét és az 1 százalékos Momentum hazaáruló vergődésén, valamint az ugyancsak 1 százalékos MSZP hasonló színvonalán kívül csak a 4 százalékos Demokratikus Koalíció harcos kommunizmusát találta, de azért ebből is főztünk nektek egy kis hétvégi meglepetést. Tartsatok most is velünk! Igen, büdös vagyok, Péter! Most, hogy kimondtad, még jobban szeretlek!
Ismert, hogy amitől Magyar Péter félt, az bekövetkezett, kikerült egy hangfelvétel, ami alapján újból kiderült, hogy a zsebmessiás tényleg olyan bunkó, ahogy mindenki gondolja és ahogy eddig is bizonyította. Lenézi az időseket, büdösnek és szájszagúnak tartja az embereket és nyugdíjaskommandóval fenyegeti az exét. Legalább övcsat még nem került elő. Mi a tanulság? Egyesek ettől még jobban imádják, sőt elismerik, valóban büdösek. Rituálisan megcsonkított állatáldozatokkal kedveskednek Kali istennőnek a New York-i migránsok (18+)
Képzeljünk el egy családot, akik kézen fogva sétálnak a parton. Sirályok halásznak, kellemesen fúj a kora őszi még langyos szellő. A nap lassan lenyugszik, eljön a hazaindulás ideje, de még mielőtt ez megtörténik az anyukának meg kell nyugtatni a kislányát, hogy ez a sok lefejezett és megcsonkított állattetem csak egy csodálatos kulturális gazdagság tünete, és mindez csak azt jelenti, hogy a társadalom türelmes, befogadó és természetesen toleráns. Aki azt hinné, hogy ez az élethelyzet soha nem történhet meg, akkor téved. A New York-i Queens-hez tartozó Jamaica-öbölben ugyanis egyre nagyobb probléma a rituális állatáldozás, amit a helyi “törzsek” különböző isteneknek és szellemeknek ajánlanak fel, a maradékot pedig az öböl környékére viszik. De a Springfieldben ólálkodó macskaevő migránsok után ez már csak hab a tortán. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.