szent istván-nap
Kovács Zoltán: reggel megkezdte munkáját a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs
Reggel 7 órakor megkezdte mai működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, amelynek munkájában többek közt a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, és a Budapesti Közlekedési Központ működik közre – írta Facebook-oldalán Kovács Zoltán, a testület vezetője vasárnap.Nyitrai Zsolt: a kormány együttműködik a fogyatékossággal élő emberekkel
A kormány együttműködik a fogyatékossággal élő emberekkel, az őket képviselő szervezetekkel, meghallgatja őket, odafigyel a speciális szempontjaikra – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton, a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: "ilyen módon az állami rendezvényeket akadálymentesítik fizikailag és infokommunikációsan egyaránt".Kovács Zoltán: rendben zajlottak pénteken a Szent István-napi programok Budapesten
Nyugodt körülmények közt, rendben zajlottak pénteken a Szent István-napi programok Budapesten; már az első nap több tízezer látogatót fogadtunk a helyszíneken – közölte Kovács Zoltán, az augusztus 20-ai ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője szombat reggel a Facebook-oldalán.A keresztény magyar állam születésnapján Magyarország ismét megmutatja magát a világnak
A keresztény magyar állam születésnapján Magyarország ismét megmutatja magát a világnak - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken az MTI-vel.Mától már megkóstolható az idei ország tortája
Tartva a hagyományokat, idén is kiválasztották az ország tortáját. Idén a karamella és a füge kombója került a főszerepbe.Kovács Zoltán: három napon át több mint kétszáz program a Szent István-napi rendezvényeken
Augusztus 18-tól három napon keresztül, 14 rendezvényhelyszínen több mint kétszáz programmal várják az érdeklődőket a Szent István-napi rendezvényeken, amelyek előkészületei menetrend szerint zajlanak - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.Minden idők leglátványosabb tűzijátéka, több mint száz program, és PS – ilyen lesz Magyarország 2023-as születésnapja!
Miközben a távolban ismét felsírnak a konstans kétharmad terhe alatt nyögő ellenzékiek, akik szerint legfeljebb migránskvótára, vagy Ukrajnának szánt rakétarendszerekre volna szabad költeni az államkassza tartalmát, az ország normális fel (bocsánat, kétharmada- háromnegyede) a Szent István- napra, Magyarország születésnapjára készülődik. Nem csoda, hiszen már önmagában az ilyenkor szokásos dunai fényshow is látványos lesz: 34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján. Emellett idén is izgalmas helyszínek és több mint száz program várja azokat, akik a nemzet fővárosában ünneplik augusztus 20-át. Az ország legnagyobb ingyenes, augusztus 18-a és 20-a között megrendezett fesztiválján többek között csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget várja az érdeklődőket.A felhőtlen ünneplésben pedig az sem utolsó szempont, hogy a Szent István-napi programokra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a budapesti rendezvényhelyszíneken. Az budapesti helyszínek elmaradhatatlan "kelléke" természetesen a PestiSrácok.hu csapata is, hiszen minket is megtalálhat az Ízek Utcájában, ahonnan folyamatosan friss, exkluzív anyagokkal jelentkezünk.Kovács Zoltán: a szervezők és a biztonságért felelős szervezetek felkészültek a programokra
A szervezők és az emberek biztonságáért felelős szervezetek egyaránt felkészültek a Szent István-napi programokra - közölte az augusztus 20-ai ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs ülésén elhangzott értékelést Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a közösségi oldalán csütörtökön.Ünnepeljük együtt Magyarország születésnapját Budapesten!
Csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget – izgalmas helyszínek és több mint száz program várja az idén is azokat, akik a nemzet fővárosában ünneplik Magyarország születésnapját. Az ország legnagyobb ingyenes, augusztus 18-a és 20-a között megrendezett fesztiválját 20-án este ezúttal is látványos tűzijáték koronázza meg.Ajánljuk még