szergej lavrov
Lavrov: a NATO nehezen nevezhető védelmi szövetségnek
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Pervij Kanal orosz állami tévécsatorna által vasárnap leadott interjújában jelentette ki, hogy szerinte a NATO nehezen nevezhető védelmi szövetségnek a Jugoszláviában, Líbiában és Afganisztánban végrehajtott műveletei alapján.Lavrov: Oroszország nem akar háborút, de nem hagyja semmibe venni az érdekeit
Szergej Lavrov pénteken négy orosz rádióadónak nyilatkozva reagált az orosz biztonságpolitikai igényekre érkezett amerikai válaszra, és elemezte az Ukrajnával kapcsolatban kialakult feszült viszonyt. A külügyminiszter az interjúban kijelentette, hogy Oroszország nem akar háborút, de nem hagyja, hogy semmibe vegyék biztonsági érdekeit.Blinken szerint az Oroszországnak küldött amerikai válasz "komoly diplomáciai útvonalat" jelöl ki
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán azon a sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentette, hogy az Egyesült Államok megküldte írásbeli válaszait Oroszország biztonsági garanciaigényeire, úgy fogalmazott, hogy a kormánya válasza "komoly diplomáciai útvonalat" jelöl ki a két ország viszonyainak tekintetében.Moszkvába érkezett Washington válasza az orosz garanciaigényekre
Az orosz külügybe érkezett Washington válaszával John Sullivan amerikai nagykövet, aki átadta Washington írásos válaszát Moszkva biztonsági garanciaigényeire. A nagykövetet Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes (képünkön) fogadta, mintegy fél órát töltött a tárcánál. Az üzenet tartalmáról részleteket nem hoztak nyilvánosságra.Moszkva szerint a NATO-nak ki kell vonulnia Romániából és Bulgáriából
A nemzetközi biztonsági garanciákra vonatkozó orosz javaslatok között szerepel a NATO-erők Romániából és Bulgáriából történő kivonása – jelentette ki pénteken az orosz külügyminisztérium tömegtájékoztatási eszközök kérdéseire válaszoló közleményében. A felszólításra Bukarest is reagált, a román külügy elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartja az orosz igényt.Valós vörös vonal – Lavrov szerint elfogadhatatlan az ukrán NATO-tagság, valamint a csapásmérő fegyverek és bázisok ukrajnai telepítése
Oroszország számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO-tagsága, valamint az, hogy nyugati országok csapásmérő eszközöket telepítsenek ukrán területre és bázisokat hozzanak létre az Azovi-tengeren – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki, moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.Szijjártó: rendben zajlik a magyarok evakuálása Kazahsztánból (Videó)
Szijjártó Péter közösségi oldalán közzétett videóbejegyzésében foglalta össze a kazah események számunkra fontos tudnivalóit. Mint mondta, a Kazahsztánban rekedt magyarok kimenekítése rendben folyik, bár több mint száz honfitársunk tartózkodik jelenleg az országban, egyelőre csak tizenketten kérték a kimenekítésüket.Szijjártóék diplomáciai bravúrral mentették ki a magyarokat Almatiból, akik a Magyar Honvédség gépével érkeznek haza
Az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépe felszállt Almati repülőteréről, fedélzetén hat magyarral, illetve családtagjaikkal – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő délelőtt a közösségi oldalán. Szijjártó Péter miniszter bejegyzésében azt írta: a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel vasárnap folyatott megbeszélésének megfelelően, az orosz külügyminisztérium segítséget nyújtott az Almatiban ragadt magyar állampolgárok evakuálásában. Mint arról korábban írtunk: Magyarország és Oroszország jó kapcsolata lehetővé teszi, hogy az oroszok segítséget nyújtsanak az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában.Szijjártó Péter átvette a Putyintól kapott "Barátságért" kitüntetést
Átvettem Szergej Lavrov barátomtól, kollégámtól a "Barátságért" kitüntetést, amit a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése terén elért eredmények okán ítélt oda Oroszország elnöke – írja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.Ajánljuk még

















