szijjártó péter
Szijjártó a hivatalban – Nézzük újra, ahogy a külügyminiszter elbeszélget a külföldi "sztárújságírókkal"
Szijjártó Péter immár több mint kilenc éve van hivatalban. Ezzel ő az Európai Unió leghosszabb ideje, megszakítások nélkül tisztségében lévő külügyminisztere. A tárcavezető azonban fő tevékenysége mellett egy másik munkát is ellát, nevezetesen gyógypedagógiai tevékenységet folytat nyugati kollégái és a fősodratú média riportereinek körében, meglehetősen eredményesen, ugyanis ha más még nem is, Richard Quest már a gyógyulás jeleit mutatja. Nézzünk meg pár emlékezetesebb pillanatot a miniszter gondos munkásságából is!Orbán Viktor: Ki fog védekezni? Az ellenfél! – Tarlós, Bayer és Halkó a Fidesz-kongresszusról
Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt 30. kongresszusán mondott beszédében kijelentette: Magyarország minden erővel megvédi magát a folyamatos és egyre erősödő támadásoktól. A kormányfő nagy bejelentéseket is tett felszólalásában, hiszen elmondta: a magyar gazdaság jövője a zöld energia, amelyhez óriási beruházások és bátor diplomáciai manőverek kellenek, az átállás végén azonban Magyarország az új korszak egyik legnagyobb nyertese lehet. A PestiSrácok.hu élőben tudósított a kongresszus felszólalásairól, amelyeket itt olvashat el, a beszédeket követően pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mit gondolnak a résztvevők azokról a feladatokról, amelyeket a kormányfő a minisztereinek osztott ki beszédében. Ha lemaradt a kongresszusi beszédekről, a PS összefoglalójában a legfontosabb felszólalásokat is meghallgathatja!Szijjártó Péter: Magyarországon a józan ész és a nemzeti érdek egybeesik (Videó)
Magyarországon a józan ész és a nemzeti érdek egybeesik, és a kormány egyiket sem hajlandó feladni, számára hazánk az első – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Fidesz budapesti kongresszusán.Szijjártó Péter: Európában egy nagy nukleáris újjászületés tanúi lehetünk
Szijjártó Péter a TEOL-nak adott interjújában során árult el részleteket a már több mint kilenc éve elkezdődött Paks II beruházás kapcsán. Szijjártó úgy számol, hogy ha tartják az ütemtervet, akkor a 2030-as évek elején már üzembe is állhatnak az új reaktorok.Szijjártó Péter: 39 milliárd forintos beruházással 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun
A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat nagyjából 39 milliárd forintos beruházásának eredményeként 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.Szijjártó Péter az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere
A nemzeti kormány stabilitása ma is rekordot döntött - írja a Fidesz a közösségi oldalán, mivel a mai naptól Szijjártó Péter az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere.Szijjártó: Európa lábon lőtte magát a szankciókkal, miközben az USA szemérmetlen protekcionista gazdaságpolitikát folytat
A kormány részben a déli országrészre, részben Szolnokra és térségére állítja az elkövetkező időszakban a beruházásösztönzési rendszer fókuszát - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szolnokon. A tárcavezető a városban rendezett gazdasági konferencián tartott beszédében hangsúlyozta, hogy új világrend van születőben az utóbbi évek válságai nyomán, amelyek erősen meggyengítették az Európai Unió versenyképességét, részben az ukrajnai háborúra adott hibás válaszok miatt. Ennek kapcsán figyelmeztetett, hogy Magyarország mélyen integrálódott a kontinens gazdaságába, az ország kivitelének mintegy 78 százaléka az EU-tagállamokba irányul, s a beruházások egy jelentős része is innen érkezik.Szijjártó Péter: Magyarország, Szerbia és Észak-Macedónia közösen lép fel a bolgár tranzitdíjemelés ügyében
Magyarország, Szerbia és Észak-Macedónia összehangoltan fog fellépni a földgázszállításra vonatkozó tranzitdíj Bulgária általi emelésének ügyében, hogy a lépés egyik ország energiaellátását se sodorhassa veszélybe - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.Szijjártó: a magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése lesz a nyugat-balkáni bővítés felgyorsítása
A jövő évi magyar európai uniós elnökség alatt a kormány mindent meg fog tenni a Nyugat-Balkán, és benne Észak-Macedónia csatlakozásának felgyorsításáért, amire óriási szükség lenne a blokk hanyatló versenyképességének ismételt megerősítése érdekében is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szkopjéban.Ajánljuk még

















