szijjártó péter
Az USA-ban sincs mindenki oda Pressman nyomulásáért
David Pressman enyhén szólva is gyarmati időket idéző hozzáállása nemcsak hazánkban verte ki a biztosítékot. Daniel McAdams véleménycikkében például egyenesen visszataszítónak nevezte az amerikai nagykövet tevékenységét, amit leginkább a Szovjetunió helytartóinak munkájához tudott hasonlítani.Szijjártó Péter a PS-nek: Sajnos ki kell mondani, hogy az ukrán kormány sosem akart velünk jó együttműködést (interjú)
2015-re datálható, hogy Ukrajna elkezdte csökkenteni a nemzeti kisebbségek jogait. Azóta áltatnak minket, hogy majd rendezik a kérdést, de minden ígéretet végül is további jogfosztások követtek. Tisztában vagyunk Ukrajna hozzáállásával a magyar nemzeti közösséghez. Sajnos sohasem akartak velünk jó együttműködést – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban. Huth Gergely kérdéseire arról is beszélt: bár még alig hallható a hangjuk, de vannak hívei a békének Európában, a transzatlanti világon túl pedig meghatározó állásponttá vált, hogy a háború lezárását kell elősegíteni. Szijjártó Péter többek között azt is kifejtette: bár átérzi a helyiek aggodalmát, de aki ma az akkumulátorgyárak építése ellen küzd, az a környezetvédelem és a gazdasági növekedés ellen harcol. A miniszter a történelmi Magyarország képét tiltó döntésekről elmondta: bízik a FIFA elnökének józan belátásában.Szijjártó: az akkumulátorgyárakért nemzetközi verseny folyik, mert ez lesz a jövő meghatározó iparága
Az akkumulátorgyárakhoz hasonló beruházásokért óriási nemzetközi verseny van, ugyanis ez lesz a jövő meghatározó iparága – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában.Szijjártó: ideje, hogy Brüsszel finanszírozza a szükséges infrastruktúrafejlesztéseket Délkelet-Európában
Az Európai Bizottságnak is el kell végeznie a házi feladatát, hogy a diverzifikáció ne csak álom maradjon; a közösségnek az energiabiztonság garantálása érdekében támogatást kell nyújtania a délkelet-európai infrastruktúra fejlesztéséhez – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Azerbajdzsánban.Szijjártó helyretette a külföldi sajtóban hazudozó amerikai nagykövetet
Több tiszteletet kérünk a magyaroknak, még a nagykövet úrtól is! – így reagált Szijjártó Péter David Pressman amerikai nagykövet kijelentéseire, aki a Politicóban oroszbarátsággal vádolta Magyarországot. A magyar külügyminiszter, akitől az ATV kérdezhetett, hozzátette: „teljes mérték érdektelen, hogy mit gondol ő vagy bármely más nagykövet a magyarországi belpolitikai folyamatokról, mert semmi köze nincsen hozzá”.Szijjártó Péter: tovább bővül a valaha volt legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelés
Tovább bővül minden idők legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelése, miután az eddigi 1300 vasúti kocsin felül újabb 50-et rendel az egyiptomi vasúttársaság egy alapvetően magyar konzorciumtól – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Szijjártó: az Öböl-térség felértékelődött a globális stabilitás szempontjából
Az Öböl-térség egyre fontosabb szerepet tölt be a világ stabilitása szempontjából, legyen szó a fizikai biztonságról vagy az energiaellátásról, és ez az ukrajnai háborúval csak tovább erősödött - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután bahreini kollégáját fogadta kedden Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Abdel-Latif az-Zajánival közös sajtóértekezletén mindenekelőtt arról számolt be, hogy soha korábban nem látogatott bahreini külügyminiszter hazánkba, és a vizit jelentőségét hangsúlyozta, kitérve az Öböl-térség fontos és egyre fontosabb globális szerepére.Szijjártó a dnyiprói polgármesterről: Van az a szellemi mélység, ahová nem szívesen megyek le
A külgazdasági és külügyminiszter ukrán kollégájának is üzent: „ha keres, állok rendelkezésre”. Szijjártó Pétert az ATV kérdezte a Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján a magyar-ukrán diplomáciai viszonyokról.Szijjártó Péter: magyar nemzetbiztonsági érdek a kelet-nyugati együttműködés helyreállítása
Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a pragmatikus együttműködés jövőbeli helyreállítása Kelet és Nyugat között, miután a két blokk közötti konfliktuson Közép-Európa mindig rajtavesztett - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.Ajánljuk még
















