szijjártó péter
Szijjártó Péter: az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), és ennek nyomán a kormány hamarosan értesíti is a döntésről az ENSZ főtitkárát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A magyar kormány kezdeményezésére az ENSZ a fair play világnapjává nyilvánította május 19-ét - Szijjártó világsikerről beszél
A Nemzetközi Fair Play Bizottság hétfőn Budapesten tartja a gáláját, miután hazánk világraszóló sikert ért el azzal, hogy a kormány kezdeményezésére az ENSZ Közgyűlése egyhangú szavazással a sportszerűség világnapjává nyilvánította május 19-ét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Orbán Viktor: Magyarország nem Júdásnak való vidék! (Harcosok Klubja, videó)
Harcosok Klubja. A kezdet. Ezt kár kihagyni - írta Orbán Viktor miniszterelnök a közösség oldalán közzétett bejegyzésében. A titkos Facebook-csoportot, a Harcosok Klubját még korábban Orbán Viktor hozta létre, ma pedig 16 órától megkezdődik a rendezvény is. A miniszterelnök előtt többen is felszólalnak.Szijjártó Péter: a kormány nem engedi, hogy Brüsszel tönkretegye a magyar gazdákat
A kormány nem fogja engedni azt, hogy Brüsszel bármilyen nemzetközi lépéssel tönkretegye a magyar mezőgazdaságot, a magyar gazdákat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.Szijjártó Péter: a kormány új stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Audival
A kormány új stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Audival, amely vállalat a hazai autóipar egyik legstabilabb tartóoszlopaként nem csupán a magyar gazdaság jelenét, hanem a jövőjét is jelenti – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, ahol mostanra legördült az egymilliomodik Q3-as modell is a gyártósorról.Szijjártó Péter: a lengyel külügyminiszter ukrán propagandával támadta Magyarországot
Brüsszel és Varsó is fel akarja erősíteni Ukrajna magyarellenes rágalomhadjáratát, amelynek célja, hogy ellehetetlenítsék a véleménynyilvánító szavazást Kijev európai uniós csatlakozásáról - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Antalyában.Szijjártó Péter: Magyarország nem veszélyként, hanem lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre
Magyarország nem veszélyként, hanem lehetőségként tekint a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre, amelyből hazánk igen sokat profitálhat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Vácrátóton.Szijjártó: tíz éve vágnak át minket, tíz éve csorbítják a kárpátaljai magyarok jogait
Szijjártó Péter az RTL újságíróját is kiosztotta, mikor kijelentette, hogy a magyar kormány 2015 óta áll ki a kárpátaljai magyarokért, és nem egyetlen egyeztetésen múlik az ügy, hiszen „tíz éve ígérgetnek az ukránok fűt-fát, tíz éve vágnak át minket”. Azt pedig határozottan elutasította, hogy most az ukrán érdekek miatt csinálnak propagandát a kérdésből a baloldalon.Szijjártó Péter: igazi nagy nemzeti célkitűzés a magyar űrhajós program
Magyarország legizgalmasabb célkitűzése jelenleg, egy igazi nagy nemzeti célkitűzés, hogy hazánk kutatási céllal ismét embert jutasson a világűrbe, a Nemzetközi Űrállomásra – jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Ajánljuk még















