szijjártó péter
A Real Madrid elnökével koszorúzta meg Puskás szobrát Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán találkozott Florentino Pérezzel, a Real Madrid elnökével, akivel közösen koszorúzta meg Puskás Ferenc madridi szobrát 60 évvel azt követően, hogy Puskás rekordot jelentő négy gólt szerzett az Eintracht Frankfurt elleni glasgow-i BEK-döntőben.Puskás-labdával indult Madridba Szijjártó
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében tette ki azt a képet, amelyen egy Puskás Ferenc aláírásával ellátott labdával a kezében igyekszik a Madridba induló repülőre. Mint ismert, a magyar klasszis focista a Real Madrid színeiben hatszor is bajnok volt.Szijjártó Péter: a magyar vállalatok újabb jelentős forráshoz juthatnak
Hosszú, majdnem két hónapos tárgyalássorozatot követően, az Európai Bizottság végül jóváhagyta azt a kérésünket, hogy 800 ezer euró felett is adhassunk támogatást magyarországi vállalatoknak a versenyképességük növelése érdekében. A támogatás odaítélésének szempontjai között hangsúlyosan fog szerepleni a munkahelyek megvédése, és a vállalt beruházások nagyságrendje is- közölte Szijjártó Péter a közösségi oldalán.Magyarország októbertől 4,2 milliárd köbméter orosz gázt vásárol egy évre
Megszületett a kereskedelmi megállapodás arról, hogy az idén október és jövő október között összesen 4,2 milliárd köbméter gázt vásárol Magyarország a Gazpromtól. A kormány célja egy háromszor ötéves hosszútávú megállapodást kötni, amelyből minden ötödik év végén ki lehet szállni - mondta a Moszkvában tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.Szijjártó: a versenyképesség-növelő támogatásokkal 377 milliárd forintnyi beruházás jön létre
A versenyképesség-növelő támogatásokat igénybe vevő 806 vállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy 377 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a következő hónapokban, ezzel 143 608 munkahelyet védenek meg, amihez 169 milliárd forint támogatást ad a kormány - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron, a Fehér Ablak Kft. hétfői szerződésátadási ünnepségén.Szijjártó Péter: a versenyképesség-növelő program a magyar vállalatokat hozza előnybe
A magyar vállalatok döntő többségét alkotják azoknak a cégeknek, amelyek elkötelezték magukat a beruházások mellett, a 806 támogatásban részesülő vállalatból 622 magyar, ami jól mutatja a nemzetgazdaságon belül a hazai tulajdonú vállalatok jelentős megerősödését - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program hétfői szerződésátadó rendezvényén.Románia elutasítja Szijjártó szavait, miszerint a román elnök szélsőségesen magyarellenes lenne
Románia elutasítja, elfogadhatatlannak és nyelvezetét tekintve tiszteletlennek tartja azokat a bírálatokat, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott meg pénteken Klaus Iohannis román elnökkel szemben – olvasható a román külügyminisztérium közleményében.Szijjártó: A román államfő szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek
Románia elnöke szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek, amikor megakadályozza egy új határátkelőhely létesítését a két ország között – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, közösségi oldalán. Szijjártó Péter arra reagált, hogy Klaus Iohannis alkotmányossági óvást emelt a Kübekháza és Óbéb közötti közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen.Szijjártó: Megszűnhet az állami beruházásösztönzés uniós korlátozása
Jövő héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program pénteki szerződésátadó rendezvényén.Ajánljuk még















