szijjártó péter
Szijjártó: Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra
Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.Elsőként Budapestre vezetett az ukrán külügyminiszter útja – Új fejezet nyílhat az ukrán-magyar kapcsolatokban
Most nagy lehetőség nyílt arra, hogy Ukrajna és Magyarország újból jóban legyen egymással, hiszen a személyi feltételei ennek mindkét oldalon adottá váltak – hangsúlyozta portálunk kérdésére Szijjártó Péter az ukrán külügyminiszterrel tartott közös pénteki sajtótájékoztatón. A magyar külügyminiszter kiemelte: a párbeszéd csatornái nyitva állnak a két ország között, és reményét fejezte ki, hogy Kárpátalja a két ország közös sikertörténetévé válhat. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a sajtótájékoztatóján kiemelte: saját elvi döntése volt, hogy beiktatását követően Magyarországra fog elsőként ellátogatni. Portálunk kérdésére továbbá hangsúlyozta: az ukrán kormány hivatalos álláspontja az, hogy történelmi és kulturális értéket képvisel a kárpátaljai magyarság, és nincs olyan információs politika, amely a magyarok negatív színben történő feltüntetését célozná Ukrajnában.Szijjártó: A legjobb feltételekre számíthatnak az újrakezdésre készülő cégek
A válság bizonytalanná tette a világpiaci kilátásokat, ezért belföldön a lehető legjobb feltételeket kell biztosítani az újrakezdésre készülő cégek számára – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol újabb három cég képviselőinek adott át a versenyképesség-növelő program támogatását biztosító okiratot.Korlátozások nélkül átkelhetnek a határon a magyar és szlovén polgárok (videó)
Csütörtök délutántól korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar-szlovén határon a két ország állampolgárai. Anze Logar szlovén külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hosszúfalu–Rédics határátkelőn tartott csütörtöki megbeszéléseik után közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy délutántól mindkét ország polgárai karantén és más korlátozások nélkül átkelhetnek a két állam határán.Szijjártó: Az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban dolgozók képzésének
Mindig az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban (IH) dolgozók képzésének, így azon folyamatosan változtatni kell – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, az IH új képzési központjának átadóján.Szijjártó: Teljesen érdektelen dolog, hogy mit mond a LIBE Bizottság
Számunkra teljesen érdektelen dolog, hogy mit mond a LIBE Bizottság – közölte Szijjártó Péter. A külügyminiszter kifejtette: ez azért van, mert ez egy politikailag motivált testület, és eddig mindig kiderült, hogy hazudtak rólunk.Szijjártó: Magyarország és Lengyelország minden támogatást megad egymásnak
Magyarország és Lengyelország a jövőben is minden támogatást megad egymásnak azokban a vitákban, amelyekkel akkor szembesülnek, amikor a járvány után kialakuló új világrend kihívásaira adandó válaszokat keresik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.Szijjártó: Szlovákia oda-vissza átengedi területén a magyarokat és a cseheket
Az egész nap folyamán zajló egyeztetéseket követően a szlovák kormány beleegyezett, hogy oda-vissza átengedi területén a Csehország és Magyarország között utazó cseh és magyar állampolgárokat, ha nem töltenek negyvennyolc óránál többet Szlovákiában – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedd este, a Facebook-oldalán.Szijjártó Péter: Szeretnénk, ha Magyarország nem lenne téma a romániai választási kampányokban
Szeretnénk, ha Magyarország nem lenne téma a közelgő romániai önkormányzati és parlamenti választások kampányában – fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján, kedden.Ajánljuk még
















