szijjártó péter
Megérkezett a századik egészségügyi eszközöket szállító Wizz Air-repülőgép Kínából (videó)
Megérkezett pénteken a Wizz Air századik repülőgépe, amely Kína és Magyarország között szállított egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Budapestre – közölte a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán, szombaton.Magyar vállalatok szilárdítják meg a Kárpát-medencei gazdasági térséget Szerbiában
Tizennyolcmilliárd forint értékű beruházást hajtanak végre magyar vállalatok Szerbiában, amihez a magyar kormány 8,5 milliárd forintos támogatást biztosít, és ezzel erősödik a szerb és a magyar gazdaság is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Belgrádban.A koronavírus sem állhat a BMW-gyár megépülésének útjába
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-sajtótájékoztatóján, pénteken, Debrecenben.Szijjártó: Eddig 121 repülőgép hozott védőeszközöket Kínából
Eddig 121 repülőgép szállított az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Magyarországra Kínából – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.Szijjártó: Most a máltaiak is saját bőrükön érzik az EU képmutató migrációs politikáját (VIDEÓ)
Nemhogy jelen van, de egyre súlyosabb a migráció jelentette fenyegetettség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalán megosztott videóban, miután egyeztetett a máltai miniszterelnökség vezetőjével.Szijjártó: Japán gyógyszereket ad a vírus kezelésére
Magyarország azon országok között van, amelyeknek Japán ingyenesen biztosít a koronavírus kezelésében eredményesnek mutatkozó gyógyszert – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Szijjártó: A kormány megduplázza a beruházás-támogató program keretösszegét
Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a Facebook-oldalán.Két nap alatt több, mint 7 millió maszk érkezett Magyarországra
Több, mint hétmillió maszk és 660 lélegeztetőgép érkezett az elmúlt két napon Magyarországra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés előtt Facebook-oldalán.Szijjártó: szerdán megnyitnak két határátkelőt a személyforgalom előtt Magyarország és Ausztria között
Hosszú tárgyalások után sikerült megállapodni az osztrák hatóságokkal, így szerda reggeltől megnyílik a Jánossomorja és Andau, valamint az Alsószölnök és Neumarkt közötti határátkelő a személyforgalom előtt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd este a Facebook-oldalán.Ajánljuk még

















