szijjártó péter
A Huawei közreműködésével épül ki Magyarországon az 5G-hálózat
A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat – mondta Szijjártó Péter kedden, Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon. A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy Magyarország élen jár a digitalizációban, ami többek közt annak is köszönhető, hogy az Európai Unión belül a legalacsonyabb adókulcsokkal, különféle kedvezményekkel és támogatásokkal vonzzuk a külföldi befektetőket, akik új technológiákat hozhatnak ide, elősegítve ezzel a digitalizációt.Szijjártó: Németország hazánk stratégiai szövetségese és a legfontosabb gazdasági partnere
Németország a legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak, és számos területen stratégiai szövetségese is – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón, miután tárgyalt a német külügyminiszterrel.Szijjártó Péter: Magyarországnak és Oroszországnak is fontos a keresztény kultúra védelme
Magyarország és Oroszország számára is fontos a keresztény kultúra védelme – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Szijjártó Hágában: Elutasítunk mindenféle bírálatot a jogállamiság helyzetével kapcsolatban
A magyar kormány elutasít mindenfajta általános bírálatot a jogállamiság helyzetére vonatkozóan, konkrétumok esetén azonban mindig kész választ adni a partnereinek – jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön Hágában, miután találkozott holland kollégájával, Stef Blokkal.Elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna nyilatkozathoz
A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban. Vagyis a kárpátaljai magyarok melletti kiállás meghozta az eredményét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.Különleges ajándékkal lepték meg az oroszok Szijjártó Pétert mai születésnapján
Szijjártó Pétert különleges ajándékkal lepte meg 41. születésnapja alkalmából Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter, aki a jelenleg Budapesten tartózkodó orosz delegációval érkezett a magyar fővárosba. A miniszter asszony az orosz labdarúgó-válogatott kapusa, Igor Akinfejev által dedikált mezt adott a magyar külügyminiszternek, aki egyébként jó kapcsolatot ápol az orosz kormány több tagjával.Magyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát
Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen, szerdán, Budapesten.Szijjártó: Új világrend születik
Szijjártó Péter külügyminiszter a Magyar Nemzeti Bank által szervezett Eurázsiai Fórumon felszólalva jelentette ki, hogy egyáltalán nem túlzás azt mondani: új világrend jön éppen létre az USA és Kína vezetésével. Szijjártó beszédében reagált az időről időre Magyarországot érő kritikára, ami szerint a magyar kormány Oroszország érdekeit érvényesítené. A miniszter leszögezte, hogy ez a nevetséges vád csupán a nyugati országok háttérben zajló, nagyon is oroszbarát politikáját hivatott elkendőzni. Szijjártó szerint Magyarország érdeke, hogy a nyugat és kelet együttműködjön, és ebben az együttműködésben hazánk hídszerepet tölthessen be – írja az Index.Ajánljuk még
















