szijjártó péter
Szijjártó Péter konzuli hivatalt nyitott meg Máltán
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter konzuli hivatalt nyitott meg a máltai Vallettában, szerdán. A megnyitón a tárcavezető kiemelte: a magyar-máltai kapcsolatokban nincsenek nyitott kérdések, viták, és mindkét ország elkötelezett a kétoldalú együttműködés fokozása mellett. Úgy vélte, sikerült szoros szövetséget kiépíteni a két ország között.Szijjártó: A konfliktusok megoldásához őszinteségre és egymás iránti tiszteletre van szükség
A konfliktusok megoldásához arra van szükség, hogy az őszinteség és az egymás iránti tisztelet visszatérjen a nemzetközi párbeszédbe – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, New Yorkban, ahol az ENSZ leszerelésért, a demobilizációért és a reintegrációért felelős, ügynökségek közötti munkacsoportjának rendezvényén vett részt.Magyar-amerikai pénzalap segíti a jövőben a hazai vállalkozásokat az amerikai piacon
Kis- és közepes vállalkozások amerikai piaci exporttámogatására magyar-amerikai közös pénzügyi alapot hoztak létre. A Columbus névre keresztelt tízmilliárd forintos alapba az Eximbank hétmilliárd forintot fizetett be, további hárommilliárd pedig magánforrásból került bele. A jövőben a Columbus Alap részesedéseket vásárol magyar kis- és közepes vállalkozásokban elsősorban az infokommunikáció, az egészségügyi technológiák és az agrárinnováció területén, illetve tőkét biztosít számukra. A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be New Yorkból, az MTI-nek nyilatkozva. Hangsúlyozta: abban bíznak, hogy ezzel a segítséggel a hazai vállalkozások az amerikai piacon is sikeresek lehetnek, ezzel pedig növelik Magyarország exportteljesítményét.Aggódunk Kéri Lászlóért, nagyon fura víziók gyötrik!
Lehet, hogy jobban tette volna, ha a Hírklikk nevű portál interjúkérésére nemet mond, Kéri László azonban valószínűleg boldog volt, hogy valakinek még eszébe jutott, így – kihasználva a megjelenési lehetőséget – igencsak szabadjára engedte fantáziáját, hogy aztán elemzésnek álcázva sértegesse a kormánypártot, annak szavazóit és természetesen Orbán Viktort.Szijjártó: A közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált
A közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az észak-horvátországi Verőcén (Virovitica), csütörtökön, a horvát-magyar tulajdonban álló AMS Biomassza Erőmű átadásán.Szijjártó: Soha nem voltak még ilyen erősek a magyar-szerb kapcsolatok
Soha nem voltak még ilyen erősek, szorosak a magyar-szerb politikai és gazdasági, kereskedelmi és beruházási kapcsolatok – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság tizedik ülését követő sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Szerbia Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere; a két ország baráti kapcsolatának alapja a kölcsönös tisztelet.Szijjártó Péter szerint növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban
A tél közelsége és Törökország szíriai offenzívájának európai megítélése miatt növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.Szijjártó: Jó kezekbe került a bővítés ügye, új lendületet kaphat a bővítés politikája
Jó kezekbe került a bővítés ügye azzal, hogy kiderült: a magyar uniós biztos felelősségi körébe fog tartozni az elkövetkező esztendőkben az Európai Unió bővítésének és szomszédságpolitikájának kérdése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel. Hozzátette: ezzel új lendületet kaphat az uniós bővítés politikája.Ajánljuk még














