szijjártó péter
Sajtóklub 2.0: Nem a diákok oldalán áll az ELTE
Elképesztőek a Jobbik botrányai, elég csak a legutóbbi zsidóverésre, vagy a Munka Törvénykönyvének módosítására tett kísérletére gondolni. Falusi Vajk, Oláh Gellért és Dezse Balázs a haladó liberalizmusról, a gendertudományokról és Szijjártó Péter táplálkozási szokásairól is beszélgettek a Sajtóklub 2.0-ban.A Kreml szerint az ukrajnai hadiállapot bevezetése miatt elmérgesedhet a helyzet a Donyec-medencében
A hadiállapot bevezetése Ukrajna több régiójában magában hordozza annak kockázatát, hogy eszkalálódni fog a konfliktus a délnyugati válságzónában – jelentette ki kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak. Magyarország teljes mértékben kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez mindig része volt a magyar külpolitikának, és marad a jövőben is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.Kaviárt keresett a Soros-blog Szijjártónál, de csak szénsavas vizet és mogyorós csokit talált
A 444.hu páratlan besúgóhálózata megszerezte (!!!) azt az ellenőrző listát, amit a külképviseletek protokoll-főosztályainak küldenek el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatásai előtt. Kapaszkodjanak meg kedves olvasóink, nem hétköznapi kívánságok olvashatók azon a bizonyos listán. A Soros-blog is kaviárra számított, meg luxusra, de csak szénsavas vízre bukkant.Szijjártó: Szorosabb lehet a magyar-dán együttműködés a migrációs és európai politika tekintetében
Szorosabb együttműködésre lehet számítani Magyarország és Dánia között a migrációs és az európai jövőről szóló politika tekintetében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Koppenhágában az MTI-nek. A miniszter Inger Støjberg bevándorlásért és integrációért felelős miniszterrel tárgyalt, valamint találkozott a dán parlament külügyi és európai ügyi bizottságának tagjaival is.A CEU rektora nekiment Szijjártónak
A Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentései arra utalnak, hogy a kormány már meghozta a döntést az intézmény ügyében. Erről Michael Ignatieff a Szijjártó Péternek küldött levelében írt. Mint fogalmazott, „miniszterként Önt és a kormányt terheli a felelősség azért a kárért, amit Magyarország felsőoktatása és az ország nemzetközi hírneve elszenved az Önök döntései miatt”.Szijjártó: Gruevszki minden szabályt betartva jutott Magyarországra
Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.Szijjártó: Európának meg kell védeni a külső határait
Szijjártó Péter egyetért szlovén kollégájával, Miro Cerarral abban, hogy Európa külső határainak védelme elsőbbséget kell, hogy képezzen, Európának meg kell tudnia védeni külső határait - erről a külgazdasági és külügyminiszter keddi ljubljanai tárgyalásai után nyilatkozott telefonon az MTI-nek.A migránskártyák ügyében tett fel kérdéseket az ENSZ-nek és az Európai Bizottságnak Szijjártó Péter
Kérdésekkel fordult az Európai Bizottság és az ENSZ illetékeséhez Szijjártó Péter a számos migránsnak és menekültnek kiosztott, név nélküli bankkártyák ügyében – ezt a tárcavezető jelentette be hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szünetében.Ajánljuk még
















