szijjártó péter
Szijjártó Péter: az ukrajnai háború a pusztítás mellett súlyos gazdasági károkat is okoz
Az ukrajnai háború az áldozatok és a pusztítás mellett súlyos gazdasági károkat is okoz, ami ugyancsak kiemeli a mielőbbi béketeremtés fontosságát, ugyanis ez tenné lehetővé a nyugodt gazdasági fejlődést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Brüsszelben.Szijjártó Péter: az európai vezetők őrült ötletekkel próbálják elterelni a figyelmet a saját kudarcukról
Egyes nyugat-európai vezetők őrültebbnél őrültebb ötletekkel próbálják elterelni a figyelmet az eddigi politikájuk kudarcáról és saját felelősségükről, és még az sem érdekli őket, hogy ezzel veszélybe sodorják az egész kontinenst – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Szijjártó Péter: hamarosan évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani Magyarországon
Magyarország a jelenlegi termelés megduplázásával néhány éven belül azon öt ország közé fog tartozni a világon, ahol évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani, de ehhez elengedhetetlen az, hogy a beszállítóipar is tartani tudja a lépést – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is kész biztosítani a hazai pályát a fehérorosz csapatok számára
Magyarország szükség esetén a következő szezon során is készen áll biztosítani a hazai pályát a belarusz csapatok számára, csakúgy, mint tette ezt Izrael és Ukrajna esetében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Minszkben.Szijjártó Péter: minden nehézség ellenére sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása
Minden nehézség ellenére sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása, ennek során az elmúlt években folyamatosan nőtt a gazdaság technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés részesedése és a hozzáadott érték is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dunavecsén.Szijjártó Péter: az európai sorozásnak már pusztán a gondolatát is el kell utasítani
A kötelező európai sorozásnak már pusztán a gondolatát is el kell utasítani, és világossá kell tenni, hogy magyar fiatalokat semmilyen erővel, semmilyen döntés alapján nem fog senki az ukrajnai frontra vinni - szögezte le a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nagykőrösön.Világhírű szakpszichológus védte meg a magyar álláspontot a sorkatonaságról
Jordan Peterson világhírű kanadai klinikai szakpszichológus, megosztotta Szijjártó Péter videóját az X-en azzal a felütéssel, hogy a »fasiszták« vannak a háború ellen, odasüss.Szijjártó a WHO-nak: rendkívül veszélyes a nemzetközi szervezetek munkájának átpolitizálása
Az ukrajnai háború egyik súlyos következménye a nemzetközi szervezetek átpolitizálása, ami a magyar kormány szerint rendkívül veszélyes, ugyanis a válságokra kizárólag akkor adhatók sikeres válaszok, ha az intézkedések a szakmaiságon, a józan észen alapulnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.Szijjártó Péter: június 9-e Magyarországon és Romániában is rendkívüli fontossággal bír
A június 9-ei európai parlamenti és helyhatósági választás Magyarországon és Romániában is rendkívüli fontosságú, és minél több képviselője lesz a Fidesznek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), annál erőteljesebb lesz a béke hangja Brüsszelben - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Marosvásárhelyen.Ajánljuk még
















