szijjártó péter
Szijjártó Péter: június 9-én az emberek véget vethetnek a háborúnak
A magyar és európai emberek június 9-én véget tudnak vetni az orosz-ukrán háborúnak, amennyiben az európai parlamenti választáson kellő számú békepárti politikust küldenek a parlamentbe - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szekszárdon.A svájci külügyminiszter szerint Oroszországnak is be kell szállnia a békefolyamatba
Mint korábban lapunk is beszámolt róla, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter svájci kollégáját, Ignazio Cassist fogadta csütörtökön Budapesten. Közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta, hogy mindkét ország nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú együttműködésnek, Magyarország pedig Svájchoz mindig is különös tisztelettel viszonyult. Szijjártó Péter továbbá méltatta Svájc béke iránti elkötelezettségét, üdvözölve a júniusi békekonferencia megrendezését, ugyanakkor kiemelte, hogy minden háborúzó félnek jelen kellene lennie a siker reményéhez.Szijjártó Péter: Magyarország és Svájc is kiáll a szuverenitás és a béke mellett
Magyarország és Svájc is nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú együttműködésnek, közös pont a két állam között a szuverenitás védelme, a béke melletti kiállás és az illegális migrációval szembeni fellépés - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Szijjártó Péter: új üzemcsarnokot, képzési központot és napelemparkot létesített a Siemens Energy
Különös jelentősége van a Siemens Energy beruházási programjának, amelynek keretében a vállalat új üzemcsarnokot épített, képzési központot nyitott és napelemparkot is telepített, hogy képes legyen saját maga megtermelni a működéséhez szükséges energia egy részét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Tülekedés a spájzban
Talán nem mondok azzal újat, hogy a nagyhatalmak és szövetségeseik oda-vissza lehallgatják, megfigyelik, meghackelik egymást. Különösen igaz ez a húszas évekre, amikor is egy világkorszak épp recsegve-ropogva múlik el, és formálódik a helyében egy új, egy következő - s, talán egy utolsó - világrend. Mondhatnánk, hogy az oroszok már a spájzban vannak, de az igazság az, hogy oda nem férnének be az amerikaiaktól, mert nagy most ott a tülekedés.Szijjártó Péter: a terrorszervezeteket le kell győzni, a civil lakosság életét meg kell óvni
A tavaly októberi izraeli terrortámadással egészen új korszak nyílt a Közel-Keleten, a helyzet biztonsági kockázatot jelent Európa számára is, ezzel kapcsolatban a magyar kormány álláspontja, hogy meg kell előzni az eszkalációt, le kell győzni a terrorcsoportokat és meg kell óvni a civileket - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ammánban.Szijjártó Péter: a választók június 9-én megüzenhetik az őrültségeket beszélő politikusoknak, hogy elég
Az emberek a június 9-i európai parlamenti választáson megüzenhetik az őrültségeket beszélő európai politikusoknak, hogy elég, és letehetik a voksukat a béke mellett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ammánban.Szijjártó Péter részvétét fejezte ki az iráni elnök és külügyminiszter halála miatt
Részvétét fejezte ki a külgazdasági és külügyminiszter Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter és más iráni tisztviselők halála miatt, akik a május 19-i tragikus balesetben vesztették életüket.Szijjártó: abban bízunk, hogy a békevágy felülkerekedik a háborús pszichózison Európában
Magyarország bízik abban, hogy a józan ész egyszer felülkerekedhet a dogmatizmuson a külpolitikában, és hogy a békevágy egyszer felülkerekedhet a háborús pszichózison Európában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Tokióban.Ajánljuk még

















