színház- és filmművészeti egyetem
"Baráti hangulatban" kérték számon Gothárt
Upor László, a Színművészeti rektorhelyettese azt nyilatkozta az ATV esti műsorában, hogy baráti hangulatú meghallgatáson vett részt Gothár Péter szerdán. Egyetlen kemény kérdést sem kapott, csupán a gondolataira, a kérdéshez való viszonyulására voltak kíváncsiak – derült ki Upor László válaszaiból – írja a Magyar Hírlap.Palkovics: Ha a Színművészeti Egyetemen tudtak a zaklatásról, a lemondás a minimum
Ha a Színművészeti Egyetemen is tudták, de eltitkolták Gothár Péter zaklatási ügyét, akkor a lemondás a minimum – ezt mondta Palkovics László miniszter az atv.hu-nak. Hozzátette: az Innovációs és Technológiai minisztérium is delegál szakértőt a Gothár ügyében folytatott etikai vizsgálathoz.Kálomista: A rendszerváltás még nem érte el a színházi szakmát, itt a rettegés diktál
A rettegés diktál a magyar színházi világban – mondta Kálomista Gábor a Bayer Showban. A producer a Gothár-ügy kapcsán úgy fogalmazott: aki nem ért egyet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajló liberális ideológiai nézetekkel, annak nincs jövője ebben a szakmában, nem kap szerepet. Kálomista szerint a fenntartónak is felelőssége van, rendet kellene ott tenni.Halász János: Elérkezett az ideje, hogy személyi következményei legyenek a Gothár-ügynek
Elérkezett az ideje, hogy személyi következményei legyenek Gothár Péter rendező szexuális zaklatási ügyének – mondta csütörtöki, debreceni sajtótájékoztatóján Halász János. A Fidesz-frakció szóvivője felidézte: több, mint egy hete robbant ki a budapesti Katona József Színházat érintő szexuális zaklatási botrány.Szünetelteti oktatói tevékenységét Gothár, tanítványait pszichológus hallgatja meg
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Etikai Tanácsának ajánlását tiszteletben tartva szünetelteti oktatói tevékenységét az egyetemen Gothár Péter, aki nemrég bevallotta, hogy szexuálisan zaklatta a Katona József Színház egyik fiatal színésznőjét – írja az Index. A portál szerint ez abból a levélből derül ki, amelyet Upor László, az SZFE rektori feladatokat ellátó rektorhelyettese küldött válaszként Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kérdésére.Ajánljuk még