színház- és filmművészeti egyetem
Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti!
Nagy a sírás-rívás libernyák körökben, mert Vidnyánszky Attila lett a színművészeti egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöke. Az eddigi libsi garnitúra természetesen toleráns mindenkivel, de csak addig, míg ugyanazt gondolják a világról, mint ők. Mivel Vidnyánszky nemzeti és konzervatív, ezért ökölrázás van, fölmondási hullám. Gyurcsány vagyonelkobzással fenyegetőzik. Ahhoz azért nekünk is lesz egy-két szavunk.Rátóti Zoltán: Az ellenzék a köztörvényes bűnözőknek is nagyobb bizalmat szavaz, mint a kormánynak?
Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: az előzményeket tekintve nem érte váratlanul őket a reakció. Mint ismert: a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata nem fogadja el a megválasztott kuratóriumot, miután kiderült, hogy Vidnyánszky Attilát választották meg elnöknek.A Színház- és Filmművészeti Egyetemet eddig kaotikusan, a törvényi előírásokra fittyet hányva irányították
Több, mint 10 éve sorozatos gazdálkodási szabálytalanságok és fokozott korrupciós veszélyek jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) gazdálkodását – erről árulkodnak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyilvános jelentései. A szörnyű diktatúrában egészen ultraliberális módon sikerült gazdálkodniuk a közpénzekből, így nem meglepő az ellenzéki hisztéria, hogy az új vezetőségi tagok kinevezésével várhatóan új szelek fújnak majd az intézmény háza táján, ami véget vethet a közpénzek elművészkedésének. Az Állami Számvevőszék már 2019-ben jelezte: mivel az Egyetem gazdálkodása a korábbi ellenőrzések tapasztalatai és jelen ellenőrzés megállapításai szerint évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezért felvetődik, hogy a közpénz szabályszerű felhasználása és a közvagyon védelme érdekében indokolt lenne megfontolni az Egyetem közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását.Vidnyánszky Attila kinevezése miatt hisztériáznak a liberálisok a színművészeti egyetemen
Hangos nyafogásba kezdett a balliberális színész- és rendezői érdekcsoport a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi fenntartásba helyezésének újabb lépése után. Most éppen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház és a Magyar Teátrumi Társaság vezetőjének az egyetemet fenntartó alapítvány élére történő kinevezése adott okot arra, hogy farkast kiáltsanak az előadás alapján akár liberális fészekként is jellemezhető Színművészeti beszélő fejei. Zsámbéki Gábor rendező egészen odáig ment, hogy tiltakozásképpen, 41 éves szakmai pályafutás után most ezzel a kinevezéssel indokolja felmondását és kivonulását az SZFE-ről.Gyurcsány kirúgással és vagyona elkobzásával fenyegette meg Vidnyánszky Attilát
Kirúgással és vagyona elkobzásával fenyegette meg a Nemzeti Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát Gyurcsány Ferenc. Mindez azután történt, hogy a Kossuth-díjas rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke lett. A DK elnöke közösségi oldalán azt írta: minden értelemben földönfutóvá teszi a színházigazgatót.Palkovics az önkifejezés egy formájának tekinti a színművészetis diákok tiltakozását
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak intézményük jövőjét érintő követelései lényeges visszalépést jelentenének az egyetem jelenlegi helyzetéhez és ahhoz a jövőbeli állapothoz képest is, amit az új fenntartói modell hozna – hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter szerda délután, Budapesten újságíróknak, leszögezve: a javaslatokat nem tudja elfogadni.A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetője szerint nem mindig lehet elkerülni a szexuális zaklatásokat
Interjút adott a Magyar Narancsnak Upor László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetője. A lap Uport a Gothár-ügy kapcsán kereste meg, az egyetem első embere pedig kifejtette: megtették a szükséges lépéseket, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek a szexuális zaklatások, illetve arról is beszélt, hogy a következő évek legfontosabb feladata a szemléletváltás a kis és nagy közösségekben.Újabb súlyos szexuális zaklatási botrány a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
Megalázta, megfélemlítette és szexuálisan zaklatta diákjait a Színház- és Filmművészeti Egyetem egy tanára egy jelenlegi hallgató állítása szerint, aki szerint a tanár erről videót is készített. Az Origo információi szerint a diák írásban jelentette az esetet Upor László rektorhelyettesnek, aki épp az egyetem rektora szeretne lenni. Upor nem válaszolt a portál kérdéseire, de az egyetem kancellárja – aki természetesen nem felelős a szakmai munkáért – megerősítette: valóban kaptak ilyen bejelentést. Az erőszakoskodó tanár 2017 óta már nem dolgozik az egyetemen.Kirúgták a Színház- és Filmművészeti Egyetemről Gothár Pétert
Gothár Péter oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetésének az a bizottság, amely vasárnap lezárta a rendezővel szemben indított etikai eljárást – olvasható az intézmény hétfői Facebook-bejegyzésében. Upor László rektorhelyettes az Etikai Bizottság ajánlását elfogadta, Gothár szerződését hétfőn megszüntette; az egyetem az ügyet ezzel lezártnak tekinti.Ajánljuk még

















