szólásszabadság
Abortuszellenes szobrot vesznek a vallásgyalázó feministák pénzéből
Összesen hatszázezer forintba fájt a feminista aktivistáknak, hogy nem érezték a határt, mit jelent a szabad véleménynyilvánítás, és mit jelent egy vallási közösséget a méltóságában megalázni. A bíróság az „abortusztablettás áldoztatás” ügyében hozott másodfokú ítéletében kimondta, a szólásszabadság gyakorlása felelősséggel jár, azaz szabadon lehet társadalmi kérdésekre – mint az abortusz - felhívni a figyelmet, az eszközöket azonban meg kell válogatni. Emlékezetes, az elsőfokú bíróság ítéletében még azt is kétségbevonta, hogy egy „egyszerű” katolikus érti –e, mi történik a szentáldozás alkalmával. Igaz, az első fokon eljáró bíróság még művészi megnyilvánulást látott a performanszban. Ajánljuk még
Bódis Kriszta akkor is törvényt sért, ha indul a választáson
Tudja Ön, hogy ki az a Horváth Krisztina? Nem? Nos, nem baj, a tiszások nagyrésze sem tudja, hogy ez Bódis Kriszta hivatalos neve, aminek a szavazólapon is szerepelnie kellene, ha csak meg nem változtatja. Csercsa Balázs ismét terített: a Tisza Párt az emberek kihasználására épült
Újra nyilvánosság elé állt a Tisza Párt volt szakértője. Csercsa Balázs most azt fejtette ki, hogyan használja ki Magyar Péter bandája a követőit. Rövid társadalmi háttér a gyöngyösi balhéhoz
Magyar Péter skizofrén pillanatai: most megtorlás helyett szeretetéről biztosítja "fideszes honfitársait", csak szavazzanak rá
Nagy lehet a gond Magyar Péternél, mert új videójában "fideszes honfitársait" akarja meggyőzni arról, hogy nagyon szereti őket, és nagylelkűen nem torolja meg, ha a Fideszre szavaznak.