szövetség párt
Potápi: történelmi siker a Felvidéken, a választók meghálálták a pártok összefogását
Történelmi eredmény született a szlovákiai helyhatósági választásokon, ebből is látszik, hogy a választók meghálálják az összefogást, meghálálják, ha a politikusok egymással egyezkednek a jobb eredmények és az emberek minél erőteljesebb képviseletnek érdekében – kommentálta portálunknak a szlovákiai helyhatósági választások kiemelkedő eredményét, a pártok összefogásából létrejött Szövetség jó szereplését Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szerdai sajtótájékoztatón arról is beszélt: ha a Szövetség ezen az úton halad, akkor két év múlva képesek lesznek megteremteni annak lehetőségét, hogy egy nagyon erős magyar parlamenti jelenléttel számolhassunk a következőkben Szlovákiában.Sikeresen szerepelt a szlovák megyei és önkormányzati választásokon a felvidéki magyar párt
A szlovák megyei választásokon a Szövetség nevű felvidéki magyar párt mintegy negyedével több képviselői mandátumot szerzett, mint elődpártjai öt évvel korábban; az önkormányzati választásokon a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok csaknem felét független jelöltek szerezték meg – derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által vasárnap délután közzétett hivatalos végeredményekből.Kilépett a felvidéki magyar pártok szövetségéből Bugár Béla
Bugár Béla kedd délelőtt közölte hivatalos közösségi oldalán, hogy távozik a szövetségből. A Most-Híd egykori elnöke döntését azzal indokolta, hogy a pártban uralkodó politikai stílussal, amely megítélése szerint inkább hasonlít a rombolásra, mint az építkezésre, nem tud azonosulni.Ideje lenne biztosítani a felvidéki magyarok számára a kollektív jogokat Szili Katalin szerint
A kollektív jogok biztosítása elkerülhetővé tenné az asszimilációt – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a szlovákiai Füleken, ahol előadást tartott az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség nőtagozatának tavaszi találkozóján szombaton, ahol a magyarság szülőföldön való megmaradásának biztosítása volt hangsúlyos téma.Új korszakba léphet a felvidéki magyar politika a közös párt megalakulásával
Szövetség néven, három párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás – összeolvadásával létrejött az egységes felvidéki magyar párt – jelentették be az új politikai tömörülés vezetői szombaton az alakuló kongresszus után tartott sajtóértekezleten. Az új párt létrejöttét közel kétéves, többször is elakadt egyeztetések előzték meg.Ajánljuk még