templom
Bözödújfalu a kommunizmus érzéketlen brutalitásának a szimbóluma
Összetartozunk, még akkor is ha külön felekezetekben dicsérjük Istent - köszöntötte a hozzávetőleg 500 fős hallgatóságot Ft. Péter Arthur római katolikus főesperes a Bözödújfalusi-tóból kimagasló Összetartozás templomának felszentelése és a 30 évvel ezelőtt elárasztott település egykori lakóinak és azok hozzátartozóinak éves találkozója alkalmával.Nem tette ki az ablakba pákai beszédét: Magyar Péter már nemcsak azt tagadja, hogy pénzügyi pozícióba emelte volna barátnője édesanyját, de azt is, hogy börtönben ült volna S. Mária (Videó)
Viszonylag nehezen értelmezhető interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Magyar Péter, akit többek között arról kérdeztünk pákai fellépése során, hogy miért kerülhetett pénzügyi vezetői pozícióba pártján belül az az S. Mária, aki pilótajátékkal 7 milliárd forintot csalt ki ártatlan emberektől, és aki nem mellékesen aktuális barátnőjének, Vogel Evelinnek az édesanyja. Magyar szerint minden, beleértve a börtönbüntetés tényét csak rágalom, ezért mindenkit, aki pártjának viselt dolgaival foglalkozik, feljelenti. Az ellenzéki messiás ezúttal "csak" egyszer pöccent be és kezdett kiabálni, ezúttal új feldolgozási mechanizmust választott: remegését csillapítandó, a szónoklat ideje alatt két kézzel fogta a mikrofont, beszédének jelentős részét pedig nem is igazán a megjelenteknek, sokkal inkább stábunknak intézte. Furcsaság azonban, hogy éppen ezt, a pákai beszédét nem tette ki Magyar Péter a közösségi oldalára.Menczer Tamás: "Nem kiabáltunk, nem veszekedtünk, nem szidtuk egymást, nem ezért jöttünk"
A Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás vasárnap délelőtt végre eljutott a templomba, ahova már hetek óta készült. Az istentisztelet után a közösségi oldalán is posztolt egyet a politikus.Simicskó István: a magyaroknak a kereszténység erős bástyájaként kell példát mutatniuk Nyugat-Európának
A magyarok a keresztény civilizáció megmentését és megtartását szolgáló tetteikkel, templomok, keresztek megtartásával, felújításával, illetve újak építésével, jó példát kívánnak mutatni a jelenleg válságban lévő nyugati kereszténységnek - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője kedden, Gödrén.Kegytárgyakat és több millió forint készpénzt loptak el egy dunabogdányi templomból
Kegytárgyakat és több millió forint készpénzt loptak el egy dunabogdányi templom sekrestyéjében álló páncélszekrényből, egy férfit a rendőrök meggyanúsítottak, a kegytárgyakat továbbra is keresik. A rendőrök sem a bejárati ajtón, sem a páncélszekrényen nem rögzítettek külsérelmi nyomot, a riasztót mindig bekapcsolják éjszakára, ezért "alappal feltehető", hogy napközben és saját kulccsal nyitották azt ki – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.Soltész Miklós: a neomarxizmus ma is itt van, ésszerűtlen gondolatokkal tesznek tönkre világokat
A kereszténység tanítását minden területen, mindenhol és mindenkinek tovább kell adni – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigeten, ahol megáldották a felújított Jézus Szíve-templomot.A Pride végéig szivárványos kivilágítást kap egy holland templom
A 25. Pride Amsterdam július 29-én kezdődött, azóta pedig az Amszterdam központjában található egyik protestáns templom belsejét szivárvány fényjátékkal világítják ki egészen augusztus nyolcadikáig. A performansz ötletgazdája az egyik holland műsorszolgáltató.Mátraalja ékköve – Aba Sámuel királyunk földi maradványait rejtheti az abasári templomrom (PS-galériával!)
Izgalmas eredményekkel kecsegtet az abasári Bolt-dombon jelenleg is folyó, a Magyarságkutató Intézethez köthető ásatás, amelynek tétje, hogy előkerülnek-e harmadik királyunk, Aba Sámuel földi maradványai. Az Aba-család a korban az Árpád-ház utáni második legfontosabb dinasztia, ők adják Sámuel képében az első palotaispánt, amely lényegében a király helyettesét jelentette. Mára nehéz elképzelni, hogy a Heves megyei bájos település egykor királyi székhely volt, az Alföld felől is jól kivehető, fehérre meszelt falú szakrális templom- és kolostoregyüttessel.Ajánljuk még