templomfelújítás
Potápi: Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne
Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Besztercebányán, csütörtökön. Az államtitkár erről a helyi Szent Erzsébet-templomban szólt, ahol beszédet mondott a XIV. századi egyházi épület – magyar kormánytámogatással felújított – Szent Anna-kápolnájának ünnepélyes átadásán.Karácsonyra megnyitották a felújítás alatt levő kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot
Karácsonyra megnyitották a hívek előtt a Kolozsvár főterén álló – felújítás miatt több mint három éve bezárt – Szent Mihály római katolikus plébániatemplomot. A felújítás ugyan nem fejeződött még be, de vasárnaponként és az egyházi ünnepeken már miséznek a Kolozsvár jelképének számító templomban, hétköznapokon pedig tovább folytatódik a beltéri felújítási munka.Felgyújtották a templomokat, kivágták az olajfákat és elűzték a turistákat Leszbosz szigetéről a migránsok
A görögországi Leszbosz szigetén illegális migránsok megszentségtelenítettek, megrongáltak, és felgyújtottak több templomot. A templomokat és kápolnákat ért támadások csak a jéghegy csúcsát jelentik. A sziget lakói túlnyomórészt turizmusból, illetve az olajbogyó-ültetvényekről származó olívaolaj előállításából éltek. A helybéliek azt állítják, hogy a turistákat elüldözte az illegális migránsok jelenléte, az olajfákat maguk a migránsok kivágták és tűzifának használták, a migránsok közössége pedig agresszív iszlamista terjeszkedésbe kezdett. A helyi keresztény közösségek lerombolt szent helyei a magyar kormány Hungary Helps Programjának támogatásából épültek újra.Megújult a Szilágyi Dezső téri református templom
A külső restaurálás után megújult a budapesti Szilágyi Dezső téri református templom belső tere is. A vasárnapi hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi elnöke hirdetett igét.Soltész: csaknem félmilliárd forint értékben újulnak meg templomok Tolnában
A magyar templomfelújítási program támogatásával 465 millió forint értékben 25 településen 31 templom újul meg Tolna megyében – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Decsen.Borsodban is megújulnak a templomok
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2,8 milliárd forintból újulnak meg templomok, egyházi intézmények a templomfelújítási programban, a megye ezzel az országban első helyen áll – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, Sajóvámoson.Több mint kétszáz partiumi és bánsági templom felújítását támogatja a magyar állam
A magyar állam 3,332 milliárd forintos támogatásával újulhat meg 262 erdélyi, partiumi és bánsági templom – nyilatkozta az MTI-nek Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, miután csütörtökön, Nagyváradon a romániai történelmi magyar egyházak vezetőivel és erdélyi magyar politikai vezetőkkel tárgyalt.Soltész: szlovénoknak és magyaroknak közösen kell megőrizni a kultúrát és a nyelvet
Szlovénoknak és magyaroknak közösen kell megőrizni a kultúrát és nyelvet, egymásra kell támaszkodni, és ebben nagyon nagy erőt ad a közös hit és a kereszténység – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, a muravidéki Lendván.Ajánljuk még