templomrongálás
Azbej Tristan: A keresztényellenes erőszak is elérte Magyarországot
Megdöbbenésünket fejezzük ki amiatt, hogy a hazánkban elfogadhatatlannak tartott, eddig verbális sértésekre korlátozódó, mesterségesen szított keresztényellenes gyűlölet immár tettlegességig fajult, és szent helyeink megsemmisítésével, valamint szent tárgyaink meggyalázásával fenyeget – idézte fel közleményében a KDNP, utalva arra, hogy hétfőn vandál cselekedet során majdnem lángokra lobbantották a gödöllői Szent Kereszt görögkatolikus templomot.Vandál támadás érte a gödöllői görögkatolikus templomot
Vandál támadás érte a gödöllői görögkatolikus templomot - írja a Vasárnap.hu. A portál információi szerint az elkövetők felgyújtották a templom padjait és az ikonosztázt is gyúlékony anyaggal locsolták le. A keresztény emberek élete már nemcsak a Közel-Keleten vagy Afrikában van veszélyben, hanem Európa szívében is. Megdöbbentő, de már a nyílt utcán, vagy éppen a templomokban ártatlanokat fejeznek le, végeznek ki bestiális módszerekkel iszlamista szélsőségesek. Úgy tűnik, mindezt tétlenül szemléli az európai keresztény közösség, de vajon tudunk-e tenni bármit is az elmúlt években egyre erősödő gyűlöletkeltés ellen? Vajon Magyarországon is félnünk kell majd attól, hogy kivégeznek bennünket a hitünk miatt? Elérkeztünk már arra a pontra, amikor ki kell mondanunk: eddig és ne tovább?Papokat vernek és templomokat dúlnak szét a keresztényellenes aktivisták Lengyelországban
Az elmúlt időszakban elszaporodtak Lengyelországban a katolikus egyház és a templomok elleni támadások, amelyek hátterében elsősorban ateista aktivisták és „közönséges” bűnözők állnak – írja a medianarodowe.com. Mint felidézik, a templomokat egyre gyakrabban rabolják ki, rongálják meg vagy gyújtják fel az országban. Egy friss jelentés szerint pedig jelentősen visszaesett a magukat vallásosnak tartó fiatalok száma Lengyelországban.Bécsbe ért a francia gyors – Templomot gyaláztak meg Bécs Favoriten negyedében
Csütörtök este körülbelül ötven fiatal hatolt be az osztrák főváros Favoriten negyedében található Páduai Szent Antal-templomba. Elmondások szerint a fiatalok randalíroztak, megrugdostak több padot, illetve a gyóntatófülkét. A támadás feltehetően összekapcsolható a franciaországi Mohamed-karikatúrák miatt kirobbant erőszakhullámmal, amelynek már több halálos áldozata van.Templomokat rongáltak meg több lengyel nagyvárosban – Az LMBTQ-s aktivisták az antifákkal karöltve tombolnak
Több lengyelországi városban, köztük Varsóban vasárnap is folytatódtak a tiltakozások a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés ellen. Egyes városokban több ezer tüntető gyűlt össze.Újabb, sorozatos keresztényellenes támadások történtek Svédországban
Vandálok sorozatban hét egymás utáni napon gyaláztak és szentségtelenítettek meg egy evangélikus templomot Malmö városában. Az akciók során ablakokat törtek be, és ledöntötték a Jézus-szobrot is. A templomot éjszakai járőrökkel kell védeni – írja a Breitbart.com.Ajánljuk még
















