terror
Elfogták az Iszlám Állam egyik legkeresettebb terroristáját Spanyolországban
Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik legkeresettebb terroristáját a dél-spanyolországi Almeríában - közölte a spanyol rendőrség kedden.Lengyelországban őrizetbe vettek egy libanoni férfit terrorcselekmények előkészítésének gyanújával
Őrizetbe vettek Lengyelországban egy libanoni állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényleteket készített elő lengyel és nyugat-európai célpontok ellen, és kapcsolatban állt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel - közölte hétfőn a lengyel titkosszolgálat. Az összegyűjtött adatok arra utalnak, hogy az április 16-án őrizetbe vett férfi "reális veszélyt jelent a Lengyel Köztársaság belbiztonságára és országunk állampolgáraira" - tudatta közleményben Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokért felelős miniszter szóvivője.Tunéziában őrizetbe vettek egy dzsihadistát, aki "tüsszögéses merényletekre" buzdította fertőzött társait
Őrizetbe vettek a rendőrség terrorellenes egységei a Tunisztól nyugatra fekvő Kebili kormányzóságban egy börtönből szabadult dzsihadistát, aki arra szólított fel SARS-CoV-2 vírussal fertőzött szélsőségeseket, hogy a biztonsági erők helyiségeiben tartott eljárások során tüsszögéssel és köhögéssel terjesszék az új típusú koronavírust – közölte csütörtökön a tunéziai belügyminisztérium.„Bocsánat, tévedtünk” – Nem húsz-, hanem negyvenezer terroristagyanús ember él Nagy-Britanniában
Húszezer vagy negyvenezer terrorista, nem mindegy? Nem. A brit kormány beismerte, hogy nem huszonháromezer, hanem legalább negyvenháromezer olyan polgárról tudnak, akik a bármelyik pillanatban képesek terrortámadást végrehajtani. A brit titkosszolgálat jelentése szerint pár év elég volt ahhoz, hogy ennyire megugorjon a szám.Egy éve történt az iszlamista terrortámadás Srí Lankán
Talán sosem fogjuk elfelejteni azt a tragédiát, ami sokkolta a világot tavaly húsvétkor. A kereszténység legnagyobb ünnepén iszlamista terroristák Srí Lanka több pontján robbantásokat hajtottak végre. Volt, aki templomban, míg más merénylők a turisták által kedvelt forgalmas pontokon és hotelekben akartak dicsőséget szerezni Allah nevében. A készülő terrortámadásra India és az Egyesült Államok titkosszolgálata is figyelmeztette a helyi hírszerzést, az öldöklést mégsem tudták megakadályozni. A támadás az egész világon mély megdöbbenést és gyászt váltott ki a keresztény közösségekből. Húsvét vasárnapján összesen kilenc robbantás történt az ázsiai szigetországban, amelyben 279-en életüket vesztették és 500-an megsebesültek. Anders Holch Povlsen, Dánia leggazdagabb embere négy gyermeke közül hármat veszített el a merényletekben. Húsvét hétfőn pedig újabb bomba robbant, amit egy autóba rejtettek a Szent Antal katolikus templomnál.Egy évvel a húsvéti merényletek után a Srí Lanka-i katolikus egyház megbocsátott a támadóknak
Megbocsátott az egy éve a templomaira támadó és 279 ember életét kioltó öngyilkos merénylőknek a Srí Lanka-i római katolikus egyház - jelentette be az egház feje vasárnap a húsvéti misén. A szeretetünket adjuk azoknak az ellenségeknek, akik el akartak pusztítani bennünket - jelentette ki Malcolm Randzsit bíboros, Colombo érseke a koronavírus-járvány miatt a rezidenciáján tartott, a televízióban élőben közvetített szentmisén.Két emberrel végzett, ötöt megsebesített Franciaországban egy szudáni menekült
Vizsgálatot indított a párizsi terrorellenes ügyészség szombat este a délkelet-franciaországi Romans-sur-Isere városban délelőtt elkövetett késelés ügyében, amelynek során két embert meghalt, további öt pedig megsebesült. A gyanúsított Abdallah A.-O, egy 1987-ben született szudáni menekült, 2017. június 29-én kapott menekültstátuszt, júliusban pedig tíz évre szóló tartózkodási engedélyt Franciaországban.Ajánljuk még

















