terror
Tombol a szélsőbalos terror Németországban
Tizenhat rendőr sérült meg a hétvégén Berlinben egy szélsőbaloldali tüntetésen, amikor huligánok kövekkel, palackokkal és útjelző táblákkal támadtak rájuk. A statisztikák szerint 2018-ban csak a német fővárosban 317 támadás történt rendőrök és rendőrségi épületek ellen, túlnyomó részt baloldali és zöld tüntetéseken – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Németországban a szélsőbaloldali erőszak nem számít új jelenségnek: már a '60-as évek végének diákmozgalmai óta jelen van, a '80-as évektől viszont alábbhagyott, azonban az utóbbi bő évtizedben, részben a gazdasági válság miatt ismét felerősödött – számol be az Origo.Hét francia rendőrtől vették el a szolgálati fegyverét radikalizálódás gyanúja miatt
Hét francia rendőrt fosztottak meg a szolgálati fegyverétől radikalizálódás gyanúja miatt a hónap elején a párizsi prefektúrán négy halálos áldozatot követelő késes ámokfutás óta – közölte szerdán Didier Lallement párizsi prefektus a nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága előtti meghallgatásán.Trump hivatalosan bejelentette al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetőjének a megölését
Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel, a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.Lefejezhették az ISIS-t – Az Egyesült Államok akciót hajtott végre az Iszlám Állam vezetője ellen
Az Egyesült Államok akciót hajtott végre szombaton Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet bujkáló vezetője ellen – adta hírül egy amerikai tisztségviselő névtelenséget kérve.A német hatóságok szerint nincs terrorista háttere a Limburgban történt teherautós ütközésnek – A tettes egy szír férfi
Nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a németországi Limburgban a múlt héten történt teherautós ütközés ügyében – jelentették kedden német hírportálok az illetékes rendőrkapitányság szóvivőjére hivatkozva.Késelés a párizsi rendőr-főkapitányságon
Az elkövetővel együtt öt halottja van a párizsi rendőr-főkapitányságon csütörtökön elkövetett késes ámokfutásnak. A négy áldozat mindegyike rendőr, egyikük nő – közölték rendőri szakszervezeti források. A támadó – akit agyonlőttek – a rendőrség egyik irodai alkalmazottja volt; egy kerámiakéssel gyilkolt, először saját irodahelyiségében késelt, majd az épület más részein. A BFM francia tévécsatorna úgy értesült, hogy a támadó mintegy másfél éve áttért az iszlám hitre.Szakértő: Európában nem várhatóak összehangolt terrorakciók
Európában nem várhatók nagyobb, terrorszervezetek által előkészített merényletek – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatornán, vasárnap.A szeretet követei – Schmidt Mária írása Mindszenty József és Szent II. János Pál pápa szerepéről a kommunizmus rendszerének lebontásában
A szeretet követei címmel jelent meg pénteken Schmidt Mária írása a Látószög nevű blogon, amelyben a történész Mindszenty József és Szent II. János Pál pápa szerepét mutatja be abban, hogy a két karizmatikus pap milyen szerepet töltött be a bolsevik diktatúrák meggyengítésében és végül a lebontásukban. A Terror Háza Múzeum főigazgatója a terror legsötétebb időszakának felidézésével szemlélteti, hogy a valódi szeretet, a hit adja annak az összetartozásnak az érzését, amelynek végül semmilyen erőszakos rezsim nem képes ellenállni, ezek a rendszerek ugyanis a természetellenes tagadáson és a hazugságokon alapulnak.Ajánljuk még
















