tisza párt
Meló helyett poént csináltak a Fővárosi Közgyűlésből a balosok és csodálkozunk, hogy romhalmazzá válik Budapest? – Karanténvlog
Amikor 2019-ben megszerezte Budapestet a baloldal nem volt véletlen sokunk félelme. Azóta a Karácsony Gergely-féle nemtörődöm ostobaság uralja a fővárost, már nincsenek valódi fejlesztések és nincsenek új, komoly léptékű projektek. Évek óta látszatpolitizálás zajlik, a Tarlós-éra eredményei szépen lassan a múltba vesznek, az európai összehasonlításban remek eredményeket elérő Budapest kezd a szokásos baloldali trend szerint a sor végére kerülni. 2024-ben azon sikerült még egy jó nagy lépést tenni visszafele, amikor a városromboló brigád összetétele tovább hígult. A Magyar Péter hátán bekúszó Tisza Párt képviselői ugyanis azt sem értik, hogy milyen rendezvényen vannak, erről ráadásul a DK-s képviselő oktatta ki őket, nem tudják, hogy mit kéne csinálni egy képviselő-testületben. A mentális romlás elképesztő mértékben gyengíti a nemzet fővárosát, ahol olyan emberek ülhetnek vezető pozícióban, akikre még árufeltöltést sem merne bízni az ember. A Karanténvlog megdöbbenéssel tapasztalta ezt a primitív légkört, amikor a kutyapártos Kovács Gergely azzal poénkodott egy felszólalásában, hogy büntetést kellene kivetni a gyalogosokra, Karácsony Gergelyék pedig kétrét görnyedve röhögcséltek, Vitézy Dávid pedig még hasonló hangnemben válaszolgatott is. Számukra ez volt a munka a Fővárosi Közgyűlésen, ez volt a szint, hogy egy spanglikirály okoskodjon egyet, büszke lehessen magára, a főpolgármester-helyettes megválasztását azonban levették a napirendről. Minek az pár hónap után. De akik a baloldalra szavaztak Budapesten az önkormányzati választásokon, azok ne sipítozzanak, hogy mi zajlik jelenleg, mert a választottjaik csak erre képesek, illetve a terelésre, mutogatásra, menekülésre, ha számon meri kérni őket valaki.Annyira menekült a sajtó elől, hogy a kocsiajtót is rácsapta a Mandiner riporterének kezére Magyar Péter (videó)
A Mandiner stábja is elkísérte Magyart Pétert csütörtöki országjárására. Móna Márk, a lap riportere pár kérdést szeretett volna feltenni a Tisza Párt vezérének, aki elengedte a kérdéseket a füle mellett, majd sietősen beült a kocsijába. Nagy igyekezetében ügyesen rávágta az autó ajtaját az újságíróra.Annyira azért mégsem "árad" a Tisza - A Medián vezetője konkrétan lenullázta a saját felmérésük hitelességét
Félrevezetőnek nevezte a saját felmérési eredményeit Hann Endre, a Medián ügyvezetője. A közvélemény-kutató a Klubrádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt 11 százalékos előnyét mutató friss eredményük csalóka, mert kisebb mintarészre vonatkozik, így nagyobb a hibahatár. Azt is elárulta, hogy azok a kutatások, amelyek az elmúlt hetekben Magyar Péterék előretörését vizionálták, a közvélemény befolyásolására alkalmasak - írja a Magyar Nemzet.Vogel Evelin Magyar Péterről: az ember, aki nem tud rendet, rendszert vinni a családjába, nem fog tudni egy országot elvezetni
Interjút adott a 444-nek Vogel Evelin, aki állítása szerint azért unszolta Magyar Pétert politikai szerepvállalásra, mert úgy gondolta „faltörő kosként” kell használni volt párját, most azonban úgy látja, hogy amerre a Tisza tart, az nem jó irány. Vogel a beszélgetésben megerősítette, hogy ő hozta Magyar köré a pártot, azonban azt is megjegyezte, hogy ismerettségi köréből sokan kezdetektől fogva alkalmatlannak találták „Pétert” egy párt vezetésére, így nem álltak be mögé. Állítása szerint ezekből az emberekből egy új pártot is össze tudna rakni, „és ők sokkal erősebb meggyőződésekkel, sokkal tisztább víziókkal rendelkeznek”.Ha megfelelő helyre árusítod ki a hazádat, nem ütközik jogállami normákba | Karantén
A gusztustalan hangfelvételek korát éljük, de hiába derül ki a sok súlyos probléma, sőt bűn, ez manapság nem számít, ha jól helyezkedik a baloldali politikus. Legutóbb Magyar Péterről egy újabb gyöngyszem érkezett, amiben a pénzszórást és a nemtörődöm, pökhendi hozzáállásról kaphattunk némi ízelítőt. A sok kamuval ellentétben Magyar Péter ugyanis mintegy négyszeresét költötte a Hősök téri rendezvényére, nem 23 milliót, hanem 100 millió fölötti összeget. És mégis, eszébe se jut elbujdosni, vagy elnézést kérni és visszavonulni. A sok csodaváró pedig egyelőre kitart, hiszen ha beismernék, hogy Magyar Péterrel óriási gondok vannak, azt is beismernék, hogy velük is hasonló a baj. Amikor pedig gyűlnek a rajongók, akkor gyűlnek a keselyűk is, a híres "mikroadományozók", a külföldi ötletadók, akik iszonyatos mennyiségű pénzt öltek bele a magyarországi baloldalba, ám eddig folyamatosan felsültek. Most újra próbálkoznak, mindez látszik és hallatszik is Magyar Péter retorikáján, a magyarokat különösen megvető Manfred Weber tyúkanyó szerepe pedig tovább fésüli az egye egyértelműbb képet mutató szálakat.A Századvég is cáfolja a Medián győzelmi jelentését
Továbbra is a kormánypártok rendelkeznek a legmagasabb társadalmi támogatottsággal – ez derül ki a Századvég novemberi pártpreferencia-kutatásából. Ezzel szemben a Medián a HVG megrendelésére a Tisza Pártot hozta ki győztesnek a népszerűségi versenyben, az a Medián, amely évek óta a balos győzelmet jósolja.Létrejött Brüsszelben a háborúpárti szövetség, a Patrióták válasza pedig az, hogy nem szavazzák meg az Európai Bizottságot
Valakik már nagyon várják, valakik pedig álmukban forgolódnak amiatt, hogy január 20-án hivatalba lép Amerika régi-új elnöke Donald Trump, aki első feladataként azt jelölte meg, hogy véget vet az orosz-ukrán háborúnak. Brüsszelben viszont ezt sokan nem akarják, hiszen a háborúban van a pénz, ami számukra még az emberéleteknél is fontosabb. Ezért a baloldali S&D és a Renew, valamint a Tisza pártot is keblére ölelő Európai Néppárt (EPP) egységbe tömörült és létrehozták egy Platform cooperation statement nevű dokumentumot, ami homlokegyenest szembe megy a Trump által képviselt állásponttal. Az Európai Patrióták, köztük a Fidesz pedig úgy reagált erre a hírre, hogy cserébe nem szavazzák meg az Európai Bizottság felállását, ugyanis ez a paktumot létrehozó frakcióknak nagyon fontos lenne december 1-ig. A paktum kapcsán egyébként Manfred Weber szerdán arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy „az EPP mindig az első vonalban harcol, akár Tusk mellett Kaczyński ellen, Magyar Péter mellett Orbán Viktor ellen”.Lendületben a baloldal: a tiszás képviselők azt sem értik, hogy milyen rendezvényen vannak, közben megint nem választanak főpolgármester-helyettest – Fővárosi Közgyűlés
Elképesztő töketlenség és hozzá nem értés jellemzi a novemberi Fővárosi Közgyűlést is, úgy látszik, hogy továbbra sem változik semmi, pedig lassan észbe kellene kapni az elvtársaknak, különben fel kell oszlatni a testületet, amely éppen csak felállt. Láthatóan teljes a körbelövés, hiszen amellett, hogy a megroggyant baloldal tárgyalgat a Tiszával és próbálnak mutyizni a háttérben, olyan bizalmatlanság van egymás felé, hogy folyamatosan páros lábbal szállnak bele a másikba is a Fidesz ócsárlása mellett is. A szappanopera pedig tovább folytatódik, ugyanis közösen úgy szavaztak a képviselők, hogy ne válasszanak most sem főpolgármester-helyettest.Akkora karriert futott be Magyar Péter öccse néhány év alatt, hogy az még Azahriah-nak sem sikerült
Érdekes: az olyan cégek, ahol Magyar Péter öccse is megfordult, valahogyan mindig kapcsolatban álltak a Volánnal, a Diákhitellel vagy a Tisza párttal. Radnai Márk – micsoda meglepetés – egy hangfelvételen beszélt arról ugyanis, hogy Magyar Márton a Tiszától is felvesz pénzeket. A Magyar-család politikai elköteleződésére vall, hogy a kisebbik testvér a Jobbikhoz és a DK-hoz is be volt kötve. És persze, bizony, Mészáros Lőrincnél is.Ajánljuk még

















