tisztújítás
Toroczkai az elnökválasztásról: nem voltak egyenlőek a feltételek (PS-videó)
A Jobbik elnöki posztjára pályázó Toroczkai László szerint nem voltak egyenlőek a feltételek a tisztújításon. Újságíróknak azt mondta, ha retorziók indulnak el, azonnal kilép a pártból. A Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten Sneider Tamást választotta elnökké a szavazatok ötvennégy százalékával, Toroczkai László ellenében.Sneider és Toroczkai közül választ elnököt szombaton a Jobbik
Tisztújítást tart szombaton a Jobbik, a kongresszuson két-két elnökjelölt és elnökhelyettes-jelölt, továbbá 14 alelnökjelölt közül választhatnak a küldöttek.Ismét Lezsák Sándort választották meg a Nemzeti Fórum elnökének
Ismét Lezsák Sándort választották meg a Nemzeti Fórum Egyesület elnökének a szervezet szombati budapesti tisztújító országos gyűlésén.Toroczkai is indul a Jobbik elnöki tisztségéért
Személyesen keresi fel a Jobbik megyei szervezeteit Toroczkai László, hogy ismertesse velük a programját – írja a MagyarIdők.hu. Ásotthalom polgármestere hozzátette, ha a tagszervezeteknél össze tudja gyűjteni a szükséges támogatást, elindul a pártelnöki pozícióért a május 12-i kongresszuson.Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás irányíthatja a Jobbikot
A Jobbik elnöksége arra tett javaslatot, hogy Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás társelnökökként irányítsa a pártot - közölte Z. Kárpát Dániel alelnök kedden a Facebook-oldalán.Az LMP-elnökség újabb két tagja mondott le
Az LMP elnökségének újabb két tagja, Ungár Péter és Schmuck Erzsébet is lemondott posztjáról – értesült a hvg.hu. Hadházy Ákos már a választás másnapján lemondott.Előrehozott tisztújítást tart a Momentum június első hetében
Fekete-Győr András közölte: az elnökség úgy döntött, hogy olyan embereknek kell vezetniük a mozgalmat, akik megerősítéssel rendelkeznek. Egyúttal közösségi finanszírozási programot indítanak annak érdekében, hogy eredményesen készülhessenek az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra - tette hozzá.Kunhalmi elvállalná az elnökséget egy újjászerveződő MSZP-ben
Az egész baloldalt újjá kell építeni, és szövetségi rendszerben kell gondolkodni – mondta Kunhalmi Ágnes az ATV Start című műsorában. Hozzátette: elvállalná az MSZP elnöki posztját, de azt még nem döntötte el, indul-e a tisztségért.Juhász azt állítja, nem a hatalom miatt akar politikai vezető lenni
Juhász Péter, az Együtt alelnöke szerint ő hitelesen meg tudja jeleníteni a politikát, és nem vezér, hanem felelős politikus akar lenni, aki az embereket képviseli A rettegett olajvállalkozónak, Portik Tamásnak "sajtófigyelést" végző politikus a HVG-nek adott interjút.Ajánljuk még

















