tőkés lászló
Románia Csillaga - Kelemen Hunortól is megvonnák a román állami kitüntetést
A szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani román állami kitüntetésétől.Tőkés: Brüsszelt jobban érdekli egyetlen migráns, mint egy több százezres nemzeti közösség
Ma ugyanolyan elszántság kell a határon túli magyarok küzdelmében, mint 1989-ben – mondta Tőkés László. Az erdélyi európai parlamenti képviselő a Figyelőnek adott exkluzív interjújában beszélt a reformáció örökségéről és arról is, hogyan éli meg az erdélyi magyarság Brüsszel hozzáállását a kisebbségekhez.Orbán: az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út
Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hétfői tanévnyitóján mondott beszédében.Tőkés László: Véget kell vetni a hungarofóbiának
Tőkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható.Ajánljuk még

















