toroczkai lászló
Éppen a Vona-vétó eltörlésével maradnának a Jobbik vezetésében Vona emberei
Mentené a menthetőt a Jobbik vezetése arra az esetre, ha Toroczkai László lenne az új elnök. Vona Gábor emberei a hatalom részbeni megtartásának érdekében még azt az elnöki vétót is eltörölnék, amellyel két éve épp a bukott pártelnök zárta ki radikális alelnökeit.Vona cimborájának zugportálja durván beleszállt Toroczkaiba
Saját alelnökét is kikezdte a Jobbik és a párthoz köthető, Zsúrpubi nevű internetes szennyoldal. A Vona Gábor cimborája és rajongója, Béres Ferenc Attila által főszerkesztett zugportál most az elnöki posztra egyre esélyesebb Toroczkai Lászlónak ment neki, amit az ásotthalmi polgármester keményen visszautasított. Úgy tűnik, a pártban valóban tartanak attól, hogy a kongresszus Toroczkait választja elnöknek a Vona Gáborhoz hű Sneider Tamással és Gyöngyösi Mártonnal szemben – írta a Magyar Idők.Toroczkai is indul a Jobbik elnöki tisztségéért
Személyesen keresi fel a Jobbik megyei szervezeteit Toroczkai László, hogy ismertesse velük a programját – írja a MagyarIdők.hu. Ásotthalom polgármestere hozzátette, ha a tagszervezeteknél össze tudja gyűjteni a szükséges támogatást, elindul a pártelnöki pozícióért a május 12-i kongresszuson.Csütörtökön hirdetnek ítéletet a Hunnia-perben
Miután ma befejezik utolsó szó jogán történő felszólalásaikat a Hunnia-per vádlottjai, elhárul az akadálya, hogy április 19-én ítéletet hirdessen a Fővárosi Törvényszék a Budaházy György és tizenhat vádlott-társa ellen mások mellett terrorcselekmény vádjával indult büntetőperben.Toroczkai László lehet a Jobbik következő elnöke
Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, Ásotthalom polgármestere azt mondta a Délmagyar.hu-nak, ha jelölik, vállalná az ellenzéki párt vezetését.A portál cikkében felidézte: Toroczkai hétfőn közösségi oldalán kritikát fogalmazott meg pártja választáson elért eredményei miatt. Egyebek mellett azt írta: Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot.Sneider Tamás lehet a Jobbik új elnöke
Sneider Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese töltheti be a pártelnöki posztot – értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a Vonához hű pártvezetés összezárt az elnöki posztra bejelentkező Toroczkai Lászlóval szemben, ami azonban nem garancia arra, hogy nem lesz pártszakadás a Jobbikban.Toroczkai máris bejelentkezett Vona helyére
Vona Gábor lemondása után több ismert jobbikos is üzent vagy a sajtón keresztül, vagy az interneten, hogy mit gondol a Jobbik jövőjéről. Az egyik eddigi alelnök, Toroczkai László már többek szerint be is jelentkezett a párt vezetésére – írja a hirado.hu.Jobbikos belharcokat okoz a Fidesz elsöprő győzelme
Úgy tűnik, hogy a választási eredmény és Vona Gábor azzal együtt járó lemondása belviszályokat okoz a Jobbik berkein belül. Toroczkai László a Jobbik alelnöke egy Facebook bejegyzésben állt ki a párt eredeti értékei mellett, és aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, ha Vona Gábor lemondása csak színjáték, akkor végleg megöli a Jobbikot. Kifejtette, hogy ki kell iktatni azt a tényezőt,amely akadályozza a hatalomra jutást. A bejegyzésre Sneider Tamás válaszolt, aki bajtársiatlannak nevezte Toroczkait. A bejegyzést és a reakciót változtatás nélkül közöljük.Ajánljuk még