toroczkai lászló
Vona belefújta az orrát Toroczkaiba, majd messzire hajította őt
Elnézést a címért, de némiképp Toroczkai Lászlótól származik, aki a minap olyan zsebkendőhöz hasonlította önmagát, amelybe Vona, illetve Vonáék belefújták az orrukat. Sneider Tamás eközben azt ígérte, elődje munkásságát folytatja, ideértve – gondolom – az orrfújási szokásait is. Toroczkai tehát vagy kilép a pártból, vagy megint zsebkendő lesz belőle. Komolyra fordítva: érik a pártszakadás a Jobbikban, ami akár magánügy is lehetne, bokszolják le egymás között. Mégsem az, mivel a felülkerekedni látszó Sneider-szárny azt folytatja majd, amit Vona elkezdett. Vagyis: a parlamentben most sem lesz konstruktív, jobboldali ellenzéki párt.Dúró Dóra: azután döntök a jövőmről, ha beszéltem Sneider Tamással
Döntésemet akkor tudom meghozni, ha a megfelelő emberekkel átbeszéltük a helyzetet és azt, hogy mi a legjobb megoldás - válaszolta Dúró Dóra portálunk azon kérdésére, hogyan képzeli el jövőjét a Jobbikban. Hozzátette: bízik abban, hogy a jövő hétre megszületik a konkrét válasz a kérdésben. Közben Toroczkai László hétfőn este az Echo TV-ben arról beszélt, ő a Jobbikon belüli platform-alakításnak látja most a legnagyobb valószínűségét.A volt bőrfejű pártelnök szerint ők az igazi keresztények, a Fidesz viszont tesz a tízparancsolatra
Interjút adott a Jobbik frissen megválasztott elnöke a párt házi lapjának, az Alfahírnek. Ebben Sneider Tamás föltárta, valójában ők az igazi keresztények, amit az is mutat, hogy lám, ez az interjú is egy istentisztelet után készült. A Fidesz viszont semmibe veszi a tízparancsolatot. (Vajon mit szólna ehhez Kásler Miklós?) Sneider „ukrán nemzetiségű” munkavállalók dömpingjével is riogatott, akiket Orbán nyilván azért hozat be, hogy elüldözhesse a magyarokat Londonba mosogatni... Úgy fest: Vona kesztyűbábja ott folytatja, ahol mozgatója abbahagyta.Toroczkai: „Két éve Vona Gábor könyörgött nekem, hogy adjam a nevem”
A Jobbikon belül perifériára szorított Toroczkai László a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a szombati Jobbik-küldöttgyűléssel kapcsolatban. A bejegyzésben konkrét utalásokat tesz arra, hogy a Vona Gáborhoz kötődő, a néppártosodás folytatása mellett lándzsát törő kör tisztességtelen eszközöktől sem riadt vissza a küldöttgyűlés kimenetelének manipulációja érdekében.Az alapszervezetei egy részének megszüntetésével befolyásolhatta a Jobbik az elnökválasztást
Az alapszervezetek 11 százalékát tüntették el, hogy ne győzhessen Toroczkai - tudta meg a Ripost. A portál szerint ha ezeket a küldötteket is engedik szavazni a hétvégi tisztújító kongresszuson, akkor Toroczkai László győz.Toroczkai az elnökválasztásról: nem voltak egyenlőek a feltételek (PS-videó)
A Jobbik elnöki posztjára pályázó Toroczkai László szerint nem voltak egyenlőek a feltételek a tisztújításon. Újságíróknak azt mondta, ha retorziók indulnak el, azonnal kilép a pártból. A Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten Sneider Tamást választotta elnökké a szavazatok ötvennégy százalékával, Toroczkai László ellenében.Sneider Tamás a Jobbik új elnöke (PS-videó!)
Sneider Tamást választották a Jobbik új elnökének a párt illetékesei a szombati tisztújításon, ahol ötszázötvenhatan szavaztak, két voks érvénytelen volt, a végeredmény szerint Sneider 298-256 arányban győzte le a tisztségre ugyancsak bejelentkezett Toroczkai Lászlót. Az eseményről szóló sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám szóvivő elmondta, hogy a sokak által még az utolsó percekben is emlegetett pártszakadásnak nincs esélye, számos érintett azonban ennél lényegesen borúlátóbb. Délután megválasztják a Jobbik elnökhelyetteseit is, amely tisztség egyikére Gyöngyösi Márton lehet a befutó. Ugyancsak megválasztják a párt hat új alelnökét is, amelyre tizennégyen pályáznak.Sneider és Toroczkai közül választ elnököt szombaton a Jobbik
Tisztújítást tart szombaton a Jobbik, a kongresszuson két-két elnökjelölt és elnökhelyettes-jelölt, továbbá 14 alelnökjelölt közül választhatnak a küldöttek.Kirúgási hullám kezdődött a csőd szélén táncikáló Simicska-pártban
Az elsősorban a tiltott pártfinanszírozás miatt nehéz anyagi helyzetben lévő Jobbikban megkezdték a leépítéseket. Szabó Gábor pártigazgatótól pedig a jogköreinek megkurtításával vonnák meg a teljhatalmat – írja a Magyar Idők. Sajtóértesülések szerint a regionális igazgatók Toroczkai mellett Dúró Dórát szeretnék alelnöknek a a Jobbikban.Ajánljuk még