toroczkai lászló
Bertha Szilvia: a Jobbik egy ló, amit agyonvertek
A Jobbik korábbi országgyűlési képviselője, majd az egykori mozgalomból a néppártosodás idején kiszivárgó Bertha Szilvia ezzel a költői kérdéssel kezdi friss, a párt ködfoltos jövőjével foglalkozó bejegyzését a Facebookon: "A közbeszédben felmerült, hogy vajon miben reménykedhetnek a még Jobbikban lévő egykori radikálisok?"Tovább feszülnek az ellentétek, szakadhat a Jobbik - Novák Előd is kiállt a platform mellett
Alig, hogy Toroczkai László bejelentette, nem lép ki a Jobbikból, de létrehozzák a párt eredeti elvei mentén a Mi Magunk platformot, a Jobbik már el is határolódott és bejelentette, a párt alapszabálya semmiféle platformot nem enged meg. A barátságtalan viszontválasz, amit Toroczkai maga is így értékelt Facebook-oldalán tovább feszítheti a párton belüli ellentéteket. Novák Előd, aki mindvégig a radikális vonalat képviselete Vona pártjában, szintén a közösségi portálon értékelte a kialakult helyzetet. Azt írta, tíz éve alakították meg a Jobbik első platformját, amivel építő energiákat csatornáztak a pártba. "A mostani platformunkkal egy jóval szélesebb körű belső tömörülés indult el a Jobbikon belül ugyanúgy informális keretek közt, s reményeim szerint ismét konstruktív lesz" - fogalmazott Novák, akinek egyébként felesége, Dúró Dóra is csatlakozott a platformhoz, és a tisztújítási kérdésben is nyíltan Toroczkait támogatta.Jobbik: az alapszabály nem teszi lehetővé platform létrehozását
Ennek a platformnak önmagában két ok miatt sincs létjogosultsága: egyrészt, mert az alapszabály nem teszi lehetővé, másrészt a Jobbik nem önmagát képviseli, hanem minden magyar embert - így reagált a Jobbik szóvivője arra, hogy nem sokkal korábban a párt egyik volt alelnöke, Toroczkai László bejelentette, új platformot alapít a Jobbikon belül. Jakab Péter hozzátette: a Jobbik kongresszusának döntését mindenkinek tudomásul kell vennie, ugyanakkor az elnökség csütörtöki ülésén foglalkozik majd a kezdeményezéssel.Toroczkai László nem lépett ki, platformot alapított a Jobbikon belül (PS-videó!)
Egyelőre nem lép ki a Jobbikból, de elveiből nem enged, támogatóival "nem engedik el egymás kezét". Múlt pénteken már létre is hozták a párton belül a Mi magunk elnevezésű platformot. A jobbikos polgármesterek fele már most a platform tagja, de később többen is lehetnek. Szintén maguk mellett tudják Dúró Dórát és Novák Elődöt is - jelentette be Toroczkai László keddi sajtótájékoztatóján.Fontos bejelentésre készül Toroczkai - Szakadhat a Jobbik
A mai napon végre kiderülhet, hogy marad-e a jobbikban és a párton belül alakít platformot, vagy önálló mozgalmat indít Toroczkai László - erről ír a Magyar Idők. A lap szerint benne van a levegőben a Jobbik parlamenti frakciójának szakadása is, hiszen az Országgyűlésbe bejutott képviselők között is vannak, akik Torczakit támogatták korábban. Ha legalább öten kiválnak a Jobbik parlamenti csoportjából, akkor önálló frakciót is létrehozhatnak a radikálisok.Nagy Ervin: van rá ráció, hogy Toroczkai önálló mozgalmat indít
A Jobbik múlt heti tisztújító kongresszusán tapintani lehetett a feszültséget. Míg Vona Gábor hosszasan vizionált a párt új elnökének személyéről, addig Toroczkai László többször a Vona-féle néppártosodás ellen beszélt - nyilatkozta az ECHO TV Echo mérleg című műsorában Nagy Ervin. A Jobbik alapítótagja szerint van rá ráció, hogy Toroczkai önálló mozgalmat indít, és arra is, hogy a frakción belülről kapjon támogatást.Az erdőbe csalta híveit Toroczkai – Titokban egyeztetett a Jobbik ellenzéke
Toroczkai László volt alelnök vezetésével titkos egyeztetésen tárgyalt a Jobbik belső ellenzéke tegnap délután arról, hogy kiszakadnak-e a pártból – tudta meg a Magyar Idők. Toroczkai a 24.hu-nak adott interjúban fejtette ki: nem árt, ha egy pártvezetésnek van valamilyen ideológiai alapja, különben négy év múlva a parlamentbe jutásért fog harcolni.Keddig dönt Toroczkai, marad-e a Jobbikban
Keddig vár választ levelére Sneider Tamástól Toroczkai László, aznap sajtótájékoztatón fog beszámolni a döntéséről, marad-e a Jobbikban - erről a Hír TV-ben beszélt a politikus. Arra is utalt, hogy megkeresésére, sem az új elnök, sem Szabó Gábor pártigazgató nem reagált. Ezért határozta el, hogy napokon belül mindenképpen meghozza döntését Jobbik-tagságát illetően.A Jobbik nem szavazza meg a migrációval kapcsolatos alaptörvény-módosítást
A Jobbik a párt béruniós kezdeményezésének sikereként értékeli a májusban elindult európai konzultációt. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője méltatlannak nevezte, ha valaki nem fogadja el a párt kongresszusának döntéseit, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy sikerül megbeszélni a problémákat, és fenntartani az egységet.Ajánljuk még