toroczkai lászló
Jobbik: A kiugrott megyei képviselő szerint ennek a pártnak már vége
Bár Sneider Tamás kérdésünkre pár napja még azt mondta, a Jobbik egységes, nemhogy szétesni, szakadni sem fog és biztos benne, hogy nem lesznek tömeges kilépések, máris úgy tűnik, a Jobbik új elnöke rosszul mérte fel a kialakult helyzetet. A párton belül egyre nagyobb a zúgolódás. És megkezdődtek a kilépések is. A minap a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei politikusa, aki megyei képviselő, plusz Győrújbaráton önkormányzati képviselő is, Facebook oldalán jelentette be, hogy összeférhetetlenség és a Jobbikban jó ideje megváltozott nézetek miatt a megyei önkormányzat Jobbik frakciójából és a pártból is távozik. Szmik Lajos a PestiSrácoknak azt mondta, tapasztalati szerint a Jobbiknak vége van, teljesen szétverték és az okok nem csak a nézetkülönbségekben keresendők. "Olyan érzésem van, mintha a kifizető helyek újra elosztása és kiskirályságok építése kezdődött volna el" - fogalmazott a Győr megyei és győrújbaráti önkormányzati képviselő. Pénteken a Jobbik Oktatási Kabinetének alelnöke, Fazekas Gabriella is szakított a párttal.Toroczkai a kizárásáról: A Jobbik „elvtelen, hazug bizniszpárt” lett – „Vona nem tud miniszoknyás kíséret nélkül élni”
Saját Facebook-oldalán reagált kizárásának hírére Toroczkai László. A Jobbik korábbi alelnöke, akit szabadsága idején, a meghallgatása nélkül dobtak ki a pártból, kőkemény szavakkal bírálta a szervezetet, többek között hazug biszniszpártnak nevezve Vona lélektelenített alakulatát. Továbbá a bukott pártelnök „miniszoknyás kíséretét” is szóba hozta..."Gerinces" húzás: Szabadsága alatt zárta ki Toroczkait a Jobbik
Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót - értesült a kampány alatt a Jobbik szekerét toló Hír TV. A PestiSrácok.hu információi szerint Toroczkai László a héten szabadságon van, így a párt távollétében zárta ki egykori alelnökét. Szinte biztos, hogy a Jobbik szakadni fog.Novák Előd szerint pártszakadás lesz, ha Toroczkait kizárják a Jobbikból
Pártszakadást eredményez Novák Előd korábbi Jobbik-alelnök szerint, ha kizárják a platformot alapító Toroczkai Lászlót a Jobbikból. A politikus az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában kijelentette, ebben az esetben "erkölcsi kötelességünk" lesz távozni a pártból, amely szerinte "vállalhatatlan irányba indult el".Morvai: a Jobbik hozzácsatolódott azokhoz, amelyek ellen létrejött
A jelenlegi Jobbikra egyetlen dolog jellemző, a dühös Fidesz-gyűlölet, ebben próbálják meg „überelni” a balliberális pártokat – mondta a Vasárnapi Újságnak Morvai Krisztina Európai Parlamenti képviselő.Pereljetek be, és kiderül az igazság! - folytatódik a jobbikos adok-kapok
Pereljetek be, és kiderül az igazság - üzente Toroczkai László Facebook-oldalán Sneider Tamásnak. Az egykori alelnök azt követően jelezte, hogy kész bíróság előtt is megvédeni igazát, hogy a Jobbik új elnöke lehazugozta őt, amiért azt állította, hogy a választások után a Jobbik vezetőségében felmerült, hogy anyagilag kisegítsék az Együttet.Toroczkai: A Jobbik elnökségében komolyan felmerült, hogy kisegítsék az Együttet
Szabó Gábor, a Jobbik jelenlegi elnöke négy nappal az Együtt végzetes választási bukása után azt javasolta az egykori radikális párt elnökségének, hogy a pártkasszából, vagy az Alfahíren rendezett gyűjtésből segítsék ki Juhász Péteréket – állítja Toroczkai László Facebook-bejegyzésében.Toroczkai új követői
Dúró Dóra kizárásával és a Toroczkai László ellen indított fegyelmi vizsgálattal nem ért véget a Jobbikon belüli tisztogatás. A Mi Magunk platformot támogató párttagok nem tartják kizártnak, hogy a Jobbik velük szemben is valamilyen retorziót alkalmaz majd. A baloldal váratlanul elkezdett közeledni a Vona Gábor középutas politikáját felvállaló párthoz. - Írja a Magyar Idők.Ajánljuk még

















