toroczkai lászló
Toroczkai: nemzetárulók lehetnek a Jobbikban és "hamarosan erősebbek lehetünk, mint ők"
Szombaton zászlót bonthat a Mi Hazánk Mozgalom, és "ha lesz kellő akarat és támogatás", akkor bejelentik programpontjaikat és politikai pártként folytatják - mondta Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a mozgalom alapítója pénteken az M1 csatornán.Budaházy György: A volt jobbikosok vegyenek vissza, és kezdjék egy nagy bocsánatkéréssel!
„A nemzeti radikális közösség szemében az utóbbi években jobbikosnak lenni nem jelenthet előnyt, hanem inkább hátrányt. Tehát mindazok, akik ebből az alapállásukból akarnak most tőkét kovácsolni, vegyenek vissza, és kezdjék egy nagy bocsánatkéréssel. Mert ugye most olyan jól tudják már, hogy mi volt az árulás meg a félresiklás a pártban az elmúlt években, csakhogy a választás napjáig többnyire ők is tolták Vona szekerét és felmerül a kérdés, mi lett volna, ha győz az ellenzék?” – írta szerkesztőségünknek küldött nyílt levelében Budaházy György. A nemzeti radikális mozgalom emblematikus alakja szerint ugyanakkor nem most van itt az ideje egy új nemzeti radikális párt alapításának. Hogy miért, az vitaindítónak szánt nyílt leveléből – amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk – kiderül.A Jobbik árulójának leleplezésére készülnek Toroczkaiék
Toroczkai László szerint Radnai Lászlót, a Jobbik kommunikációs igazgatóját "mások küldték a pártba", és hogy ezt leleplezzék, kikérik a kommunikációs igazgatóról szóló iratokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától - írta a Ripost hétfőn. A portál felidézi, Radnait Simicska Lajos jobbkeze, Fonyó Károly ajánlotta be Vona Gábornak.Lyukaszászlókat adományoz a Jobbikból kinőtt Mi Hazánk mozgalom
Lyukaszászló-adományozó akcióval szeretné elérni az antikommunista követelések politikai napirendre tűzését Pongrátz András, néhai Pongrátz Gergely szintén szabadságharcos testvére és Novák Előd korábbi jobbikos politikus.A Jobbik szerint többen lépnek be a pártba, mint ki, a távozni akarók szerint viszont ki sem lehet lépni
„A választás óta a mai napig eltelt időszakban több új tag lépett be a Jobbikba, mint ahányan otthagyták a pártot” - írta kedden az Alfahír a Jobbik sajtóosztályára hivatkozva. Arról azonban már nem szólt a fáma, hogy ezt az állítást milyen adatok támasztják alá. A dolog már csak azért is nehezen elképzelhető, mert a napokban számtalan tag hagyta ott a Jobbikot, vagy jelezte kilépési szándékát. Emellett a kilépési folyamat is rendkívül bonyolult. Pintér Attila például két hónapja vár a párt hivatalos válaszára.Simicska Lajos kérésére likvidálták Novák Elődöt
Simicska Lajosnak erőteljes ráhatása volt a Jobbik működösére. Elvitathatatlan a szerepe a Jobbik széthullásában. -Írja az Echotv.hu Nincsenek konkrét bizonyítékok arra, hogy kivel állt kapcsolatban, de az szinte bizonyos, az ő kérésére likvidálták Novák Elődöt. Dúró Dóra az ECHO TV Echo-mérleg című műsorában azt is mondta, még nem döntött mandátuma sorsáról.Folytatódik a még megmaradt Jobbik széthullása
A párt korábbi eszmeiségének támogatói, '56-os harcosok is elhatárolódnak a morális és anyagi csődbe jutott Jobbiktól. Közben folytatódik a Toroczkai László kizárását követő kilépési hullám, amely június 23-a – a radikálisok zászlóbontása – után felgyorsulhat. -Írja a Magyar Idők.Sok tagja és egész alapszervezetei után eszmei hivatkozási pontjai is lemondtak a Jobbikról
Korábbi ’56-os hívei, eszmeiségének támogatói is elhatárolódtak a belső hatalmi villongásoktól, széthúzástól és felfordulástól szétzilált Jobbiktól. Pongrátz András felszólította a párt vezetőit, hogy ne hivatkozzanak többet bátyjára, a párt alakuló ülésén felszólalt Pongrátz Gergelyre, mert méltatlanná váltak hozzá és a szabadságharc emlékéhez. Kósa Gyula, 1956-os Széna téri szabadságharcos ezzel egyidőben közölte kilépését a pártból.Apáti Bence: Toroczkai, Dúró, Novák és meglátjuk még kik…
Toroczkai László kizárása nem okozott meglepetést a magunkfajta politika iránt érdeklődő embereknek. Nagyon régóta lehetett tudni, hogy a legkevésbé sem ért egyet a Jobbik összesimicskázásával és összekálmánolgázásával. No és persze azzal sem, hogy bár a kampányban még nagyítóval sem lehetett találni olyan Szabó Gábor pártigazgató által beidomított jobbikos internet-trollt, aki ne böfögte volna oda minden cikk alá, hogy a kerítést is a nagytiszteletű Vona Gábor – vagy csak így egyszerűen, Pörzsésen: Gháábhhoor – találta ki, amit a Fidesz természetesen csak lemásolt, de ahogy ez a választás után, egy Novák Előd posztból kiderült, ez színtiszta hazugság volt. Novák teljesen egyértelműen leírta, hogy annak idején, azaz 2015-ben, a néppártosodás szivárványszínű útjára lépő jobbikos pártvezetés halk, ám undorodó sikkantások kíséretében határolódott el a kerítésépítés gondolatától.Ajánljuk még