transparency international
A Transparency International és az Átlátszó ellen is vizsgálatot indított a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Vizsgálatot indított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszó oknyomozó portál és a Transparency International Magyarország ellen, mert a hivatal szerint külföldről is finanszírozott szervezetként a „választói akarat befolyásolására irányuló” tevékenységet folytatnak - írja a HVG.Ursula von der Leyen bevallotta, hogy ők buktatták meg a lengyel kormányt? – EUnuch
Ursula von der Leyen és társai elismerték, hogy ők buktatták meg a lengyel konzervatív kormányt – ezt állítja legalábbis egy magas rangú lengyel EP-képviselő. A kijelentés alapja az, hogy az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a hetes cikkely szerinti, Lengyelországgal szembeni szankciós eljárást, ami véget vet a Varsóval a jogállamiság miatti hosszan tartó vitának. Talán köze lehet ehhez annak, hogy a baloldal került hatalomra Lengyelországban? Erre a kérdésre próbáltunk meg kielégítő válaszokat találni, illetve arra, hogy igaza van-e a Transparency International-nek, akik szerint nincsen rendben, hogy EP-képviselők multinacionális vállalatokkal állnak fizetett jogviszonyban, és ezt meg kellene szüntetni. Talán először egyetértünk velük valamiben.Elemzés: Magyar Pétert is behálózhatta a Transparency International
Erős a gyanú, hogy Varga Judit egykori férje mögé beállt a Transparency International – hívta fel a figyelmet a Tűzfalcsoport. A blog szerint Magyar Péter elszólásai és a szervezet közösségi oldalán megfigyelhető kommunikáció alapján arra lehet következtetni, hogy az ellenzék új „vezéregyénisége” erős globalista hátszéllel állt a baloldal élére.Gulyás Gergely a PS-nek: ne legyenek illúzióink, egy nyílt, nyers, brutális hatalmi küzdelem zajlik Magyarország ellen Brüsszelben
"Egy nyílt, nyers, brutális hatalmi küzdelem zajlik hazánk ellen Brüsszelben, ahol amennyire lehet, annyira akarnak ártani Magyarországnak" – fogalmazott a portálunk kérdésére Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón a még visszatartott uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségeit latolgatva. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: Ursula von der Leyen nyilvánvalóvá tette, a megegyezés akadálya az, hogy genderügyben, a háború és a migráció ügyében más állásponton áll hazánk. Ugyanakkor az Európai Bizottság elnöke tarthat is attól, hogy a hungarofób baloldali többség az Európai Parlamentben milyen lépésekre ragadtatná magát, ha mégis konszenzus alakulna ki hazánkkal.Tapasztalatból bölcselkedik ismét korrupcióról a Transparency – Szerintük már (megint) nem Románia, hanem hazánk miatt kell aggódni
Értetlenül állunk a HVG cikke előtt, miután címben hirdeti a liberális lap, hogy Ukrajnában még a románnál, sőt, ami ennél is rosszabb, a magyarországinál is súlyosabb a korrupciós helyzet. Hogyan lehetséges ez, ha korábban még Ukrajna volt a létező világok legjobbika, a demokrácia világítótornya, Kijev pedig a Fehér Város az orkok tengerében? Nyugodjon meg a kedves olvasó, a balliberális sajtó szerint hamarosan kanyarban előzünk mindenkit is, mert ezt megmondta a Transparency International. Amúgy meg nem pont akkor lenne gyanús a rendszerszintű korrupció, ha a kutatások szerint nem lenne korrupció?Brüsszelben is a magyar érdekek ellen lobbizhatott Tordai Csaba
A Bajnai-kormány után Karácsony Gergely mellett is megtalálta a helyét Tordai Csaba, ez nem meglepő, tekintve a jogásznak jó bekötései vannak a Soros-hálózatokhoz, és a jelek szerint a magyar érdekek lenni lobbiban is kiváló munkát folytatott. Persze, nem állítanánk, hogy a baloldal érdeke az lenne, hogy hazánk ellen uszítson Brüsszelben, aki ilyet mond, az meg is érdemli, hogy letiltsa a Facebook...A CÖF szerint a Transparency Internationalnek a saját háza táján kellene söprögetni
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) közleményben reagált egy, a Népszavában megjelent cikkre, amelyben Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója azt mondta: létezik egy CÖF-jelenség. Szerinte a Békemenetet szervező CÖF az országgyűlési választások során jelentős állami támogatás mellett negatív színben tüntette fel az ellenzéket. A CÖF szerint ez nem igaz; ők állami támogatásnak minősülő összeget nem használtak fel és külföldről sem érkezett hozzájuk egy forint sem, ellenben a baloldallal.Soros György a jegesmedvékért aggódik, miközben a véres háborún nyerészkedik
Néhány nappal ezelőtt Soros György a rendszeres üzenőfüzetként használt Project Syndicate1 oldalra írt publicisztikát, amelyben kifejezetten a néhány héttel korábbi müncheni beszédében elhangzottakat egészítette ki, korrigálta. Miután degeszre kereste magát a háború miatt a BP részvényeivel, vagy az ukrán katonai kötvényekkel, a spekuláns elérzékenyült, és most a klímaváltozás miatt aggódik.Nemkívánatos szervezetnek nyilvánította Moszkva a Transparency Internationalt
Nemkívánatos szervezetnek nyilvánította hétfőn az orosz főügyészség a berlini székhelyű Transparency Internationalt. A főügyészség szerint a Transparency International formálisan korrupcióellenes szervezet ugyan, de beavatkozik Oroszország belügyeibe, és veszélyt jelent az ország alkotmányos rendjének alapjaira és biztonságára nézve. A döntésről a főügyészség tájékoztatta az orosz igazságügyi minisztériumot, így a tárca a Transparency Internationalt felveszi az Oroszországban nemkívánatosnak nyilvánított külföldi és nemzetközi nem kormányzati szervezetek listájára.Ajánljuk még