transparency international
Szinte "ingyen" figyel közbeszerzéseket Budapesten a Transparency – Hazugságon alapszik az ellenzéki plakátkampány Újpesten (Pesti Riporter)
Ahogy ismert, az A-Híd Zrt. nyerte el a Lánchíd felújítását a BKK által kiírt tenderen, de azóta a céggel kapcsolatban rengeteg fura információ bukkant fel. A Pesti Riporterből megtudhatják, hogy vajon indulhatott-e volna egyáltalán a közbeszerzésen az A-Híd, és a ki nem fizetett alvállalkozókról szóló hírekről is beszámolunk. Az viszont bizonyos, hogy Soros György egyik kedvenc szervezete, a Transparency International Magyarország tavaly szeptemberében kiemelt feladatot kapott, hiszen a főváros összes közbeszerzését ők monitorozzák. Az sem jelent gondot, hogy erre nem is feltétlenül lenne szükség. Hogyan bújna ki szokás szerint a válaszadás alól Karácsony Gergely, ha szembesítenék azzal, hogy teljesen fölöslegesen fizet ki a szerinte teljesen kivéreztetett fővárosi önkormányzat 25 ezer forint plusz áfás óradíjat? Ezen kívül az is kiderül még, hogy nemcsak a jobboldalnak van gondja az A-Híddal, hiszen egy szocialista polgármester is perben áll velük. Tanúi lehetnek annak is, hogy hogyan futamodik meg a válaszadás alól Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, aki telefonon sem hajlandó válaszokat adni. Talán nem is tudna. A Pesti Riporter második részében Újpestre utazunk, ahol mindig történik valami. Az újpestiek a saját bőrükön tapasztalhatták meg, mik is a baloldali vezetés eredményei a kerületben. A IV. kerületben annyira kényelmesek a bársonyszékek Déri Tiboréknak, hogy dolgozni el is felejtenek. Elmaradt beruházások, aszfaltozatlan kertváros, a vezetés pedig csak egy dolgot tud, de azt nagyon: SÍRNI. Ezen kívül gondolkodás nélkül hazudnak a pénzekről is, hiszen az ellenzéki plakátkampányban büszkén hirdetett összegekről is kiderült egy meglepő tény: nem felel meg az igazságnak.Bepróbálkozott a Reuters egy ordas hazugsággal és rögtön kirajzolódott a Soros-hálózat - világított rá a Tűzfalcsoport (Frissítve: reagált az Európai Bizottság!)
Hetek óta tartó támadások alatt áll Magyarország az európai uniós forrásfelhasználások állítólagos „korrupciós kockázatai” miatt. A napokban a Reuters már azt is megszellőztette, a Bizottság addig nem biztosítja a Helyreállítási Alap forrásait, amíg Magyarország nem tesz lépéseket a korrupció visszaszorítása érdekében. A nyomásgyakorlás mögött a Soros György fizette Transparency International lózungokkal és hamis információkkal teli áltanulmánya, Soros György bizottságbeli lekötelezettjei, a szintén részben Soros által eltartott „független” média és az ellenzék azon politikusai állnak, akik Soros személyes kitartottjai – írta a Tűzfalcsoport. Az ügy előzménye, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég rávilágított: osztogatnak és nem fosztogatnak, azaz teljes hazugság a Reuters állítása, miszerint Brüsszel a közbeszerzések miatt Magyarország megregulázására készül. Éppen az ellenkezője az igaz: hazánk tett javaslatot a közbeszerzések rendjének szigorításra, mert – értesülésünk szerint – főleg az önkormányzati- és egészségügyi szektorban elszaporodtak az egyszereplős tenderek. A Magyar Nemzet megkeresésére kedden reagált az Európai Bizottság, a testület nem kívánta kommentálni a Reuters, illetve az álhírcunamira felkapaszkodó sajtó találgatásait. A PestiSrácok.hu tegnap azt is megírta, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat is szinte megágyazott a korrupciónak, amikor a Tarlós István által a Lánchídra kiírt nyílt, uniós közbeszerzési eljárást befagyasztotta és inkább a tárgyalásos pályázaton választotta ki a Tüttő Kata baloldali főpolgármester-helyetteshez több szálon is kötődő A-Híd Zrt.-t a kivitelezésre.A Transparency korrupciós listája és Valóság nevű nagybátyánk (I. rész)
A Transparency International egy korrupcióellenes nemzetközi, kormányokon kívüli szervezet, úgynevezett NGO. A napokban jelentették be a fő terméküket, az éves korrupciós listát, amelyben Magyarország szokás szerint borzalmas helyezést kapott. A listán elöl vannak a jók, hátul a rosszak – mi a rosszak között vagyunk. Vajon tényleg tombol hazánkban a korrupció? A PestiSrácok.hu annak ment utána, mennyi valóságtartalma van a felsorolásuknak és, hogy kerültek-e közismert offshore-paradicsomok, vagy épp elzárt, kisebbségüldöző királyságok Magyarország, Csehország, sőt, az Egyesült Államok elé.Mélyen hallgat a Lánchíd-tenderről a Transparency International
A civil szervezet októberben állapodott meg a közbeszerzés átláthatóságának felügyeletéről a fővárossal, de azóta a tapasztalt visszásságok ellenére sem nyilvánult meg az ügyben. A Mandiner annak járt utána, miként történhetett meg az, hogy a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat ötmilliárd forinttal drágábban újíthatja fel a Lánchidat, mint amennyiért Tarlós István korábbi főpolgármester idején tette volna. A nyertes A-Híd Zrt. ugyanis bruttó 26,75 milliárd forintért végezheti a munkát, amíg a Tarlós István főpolgármestersége idején kiírt közbeszerzési eljárásban bár ugyanez a cég adta a legjobb ajánlatot, de abban még csak 21,8 milliárd forintos ár szerepelt.Átláthatatlan átláthatósággal fizethették ki a Momentumot Újbudán – Pesti riporter (VIDEÓ)
Teljesen átláthatatlan az újbudai átláthatósági biztos működése, akinek még a szerződéséhez is csak alkudozás meg perrel fenyegetőzés után lehet hozzáférni. A Transparency International berkeiből érkezett, Momentum-közeli Nagy Zoltán XI. kerületi munkásságáról nemhogy rosszat, de tulajdonképpen semmit sem tudnak elmondani az ellenzékben lévő jobboldali képviselők. Pedig komoly szükség lenne a szakértelmére, hiszen egyre-másra történnek a korrupciógyanús furcsaságok a DK-s László Imre fennhatósága alatt. Amikor egy közbeszerzés értéke csak úgy hirtelen a háromszorosára növekszik anélkül, hogy bárki tudna erről, akkor tényleg elkezd vágyakozni az ember az átláthatóság után. A jelek szerint viszont kamupozícióról van szó, amelyet csak azért hozott létre a DK-s vezetés, hogy befogja az elítélt, bukott ügyvéd, Czeglédy Csaba zsebébe folyatott pénzek miatt zúgolódó Momentum száját. Másik riportunk főszereplője ismét V. Naszályi Márta, aki nemcsak a Vár lakásbérlőinek ellehetetlenítésén ügyködött az elmúlt évben. Az I. kerület szélsőbaloldali polgármestere nemcsak a kommunizmus gyűlöleti részét érzi, hanem a diktatórikusat is: törvényességi eljárás indult ellene, mert önkényesen megváltoztatta a képviselő-testület által elfogadott költségvetést.A Jobbik már 2016-ban kapcsolatban állt Soros-szervezetekkel
Egy évvel a migrációs válság kirobbanását követően már kapcsolatban állt egymással a Jobbik és Soros György legnagyobb magyarországi szervezete. Az Origo információi szerint ugyanis Szotyori-Lázár Zoltán, az akkor még –hivatalosan – jobboldaliként futó párt egyik legbefolyásosabb politikusa jelzésértékűen anyagilag támogatta a Transparency International Magyarországot.Vannak, akik mindig puhára esnek – A Transparency International monitorozza a Lánchíd-felújítás közbeszerzését
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megbízta a Transparency International (TI) Magyarországot a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás monitorozásával – tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t. A közlemény szerint a TI bevonása hozzájárul ahhoz, hogy a közbeszerzési eljárás és az ajánlatot tevők közötti verseny minél nyíltabb, átláthatóbb és tisztességesebb legyen. Emlékezetes: a főváros új vezetése csaknem egy évig képtelen volt lépni a Lánchíd felújításának ügyében; Karácsony Gergely főpolgármester hosszú ideig azt sem tudta megemészteni, hogy neki is van feladata az ügyben, ehelyett a kormányra mutogatott, és bizonyos kérdésekben ezt teszi még jelenleg is. A napokban, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár jelentette be, hogy a kabinet hatmilliárd forinttal támogatja az átkelő felújítását abban az esetben, ha a lezárás nem tart tizennyolc hónapnál tovább, de Karácsonyéknak ezzel is problémáik vannak. A BKK és a TI szerződésének várható tisztaságát szemléltetheti az is, hogy a közlekedési társaság nemrég még nem volt hajlandó kiadni annak a szemlének az eredményeit, amely a Lánchíd állapotát mérte fel.Orbán Balázs Cseh Katalinnak: Ne hozzák vissza a kommunista tempót! (PestiTV-videó)
Csütörtök este a Transparency International szervezésében ült asztalhoz a budai Kosztolányi téri régi buszpályaudvarból kialakított presszó kerthelyiségében Cseh Katalin momentumos EP-képviselő és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára. A vitát a PestiTV operatőrei is rögzítették, amely a képernyőn és itt is visszanézhető!Ajánljuk még